Századok – 1972
Történeti irodalom - Kovács Endre: Ausztria útja az1868-es kiegyezéshez (Ism. Szabad György) 685/III
TÖRTÉNETI IRODALOM '687 legességre késztette Franciaországot, anélkül azonban, hogy a kétfrontos harcra kényszerüléstől a birodalom megmenekedhetett volna. i A háború lefolyását behatóan ismerteti és szakszerűen értelmezi a kötet középső harmada. Indokoltan emeli ki, hogy az osztrák hadsereg technikai ós morális felkészültsége egyaránt a porosz mögött maradt, elsősorban a Habsburg-birodalom fejletlenebb infrastruktúrája és a lakosság túlnyomó részének a fennálló politikai rendszer iránti elégedetlensége folytán. Az amúgyis botladozó, félszemével az udvarra sandító osztrák hadvezetés ezzel a hadsereggel képtelennek bizonyult helytállni a politikai rövidlátás ós a diplomáciai kudarcok eredményeként mindjárt kirobbanásakor kótfrontossá szólesült háborúban. Mindennek tekintetbevétele realisztikussá teszi Kovács Endre állásfoglalását a Benedek táborszernagy felelősségével kapcsolatos évszázados vitában. Az a megállapítás azonban, amire nyilván a táborszernagy elfogulatlannak éppen nem mondható osztrák biográfusának, 0. Regeiének a könyve ösztönözte, hogy „a bécsi liberálisok a maguk emberét látták benne", sokkal inkább ,,a bécsi liberálisok" hadvezetőségi kapcsolatainak gyengeségére, illetve naivitásuk tanúsítására alkalmas, mint Benedek tényleges politikai elkötelezettségére. A táborszernagy a császár szolgálatán kívül aligha látott magasabb célt. Még 1861 elején tett vallomása szerint, amennyiben a hadsereget valaha is alkotmányos eskü „gyalázatára" szorítanák, levetné egyenruháját, ha éhhalálra vagy öngyilkosságra kényszerülne is miatta. Ezzel összhangban állónak találta, hogy a Februári Pátenst és Schmerling erre alapozó kormányzási rendszerét támogassa, hírhedt veronai hadparancsában kíméletlenül megfenyegetve mindazokat, akik nem érik be Ferenc József nagylelkű adományával, hiszen a félalkotmányos fordulat nein érintette a császár korlátlan rendelkezési jogát a hadsereg felett. A monográfia méltán emeli ki az osztrák hadsereg fenntartásának és fejlesztésének pénzügyi vonatkozásait. Indokoltan hangsúlyozza, milyen éles ellentétek alakultak ki ebben a kérdéskörben a hadvezetés és a polgári kormány egyes tagjai között. Legkövetkezetesebben Plener pénzügyminiszter törekedett a hadügyi kiadások lefaragására. A takarékosság azonban az osztrák hadtörténeti irodalom nyomán túlzott hangsúlyt kap. Reális európai összehasonlításra lehetőséget — megítélésünk szerint — csak az 1860 — 1863 közötti évek nyújtanak. (Az 1850-es évek osztrák állami kiadásainak szakszerű felbontása tudtunkkal még nem történt meg, 1864/66-ban pedig a dán háború, majd maga az osztrák — porosz —olasz háború elválaszthatatlanná teszi a hadfelszerelésre és hadviselésre fordított kiadásokat.) 1860 — 63 között a szárazföldi hadseregre fordított abszolút összegek tekintetében a Habsburg-birodalom a negyedik helyen állt a kontinensen, a kiadások költségvetési aránya tekintetében azonban a létéért küzdő Olaszország mögött a második helyen. (A flottára fordított kiadásokat nézve a hatodik helyet foglalta el, de ez a körülmény a háború kimenetelét nem befolyásolta, hiszen így is fölénybe került az Atlrián az olasz hajóhaddal szemben.) Fontosnak tartjuk, hogy az adófizetőkre 1859-ben először kirótt 8,5%-os hadipótlékot 1861/62-ben — a béke ellenére — 16,7, 1863/64-ben 33,3%-ra emelték. Mindez azt mutatja, hogy a kormányzat — a maga módján — jelentős pénzügyi erőfeszítéseket tett. A rendőri ós a közigazgatási költségek nagysága, amelyeknek tekintetében a birodalom ugyancsak az élen járt Európában, és az államadósság roppant terhei a hadvezetőség igényeinek részleges elhárítását szinte elkerülhetetlenné tették. Annál inkább, hiszen a rossztermésű évek és az újraerősödő politikai elégedetlenség félreérthetetlen jelei az adózsarolás további fokozását annyira veszélyesnek mutatták, hogy Plenerék 1865-ben a hadipótlók 16,7%-ra „mérséklésére" kényszerültek. Kétségtelen, hogy a hadvezetőség pénzügyi kívánságait nem korlátlanul teljesítették, de a fentiek alapján óvatosságot tartunk szükségesnek az osztrák hadtörténetírás azon megállapításának átvételében, hogy „az osztrák hadseregszervezés a mértéktelen takarékosság miatt nem készült fel kellőképpen a háborúra". A kormányzat lehetőségeinek 9*
