Századok – 1972

Történetoktatás–Történészképzés–Tudományos utánpótlás - Kővágó László: Nemzetiségeink történelemoktatásáról 678/III

KŐVÁGÓ LÁSZLÓ: NEMZETISÉGEINK TÖRTÉNELEMOKTATÁSÁRÓL 679 Jobban megközelítve a feladatot, elhatároztuk a következőket: a meglevő tanterv keretében, a használatban levő tankönyvek kiegészítésére, nemzetiségtörténeti kiegészítő jegyzeteket készíttetünk a négy magyarországi nemzetiség számára, külön-külön mintegy 2— 2 ív terjedelemben. A szomszéd népek és a nemzetiségek történetéről szóló anyagot magyar tankönyvek megfelelő részeihez kell hozzáadni. A többletanyag megtanításához a meglevő tankönyvek anyagának tömörítésével, az itt ismétlési órákból, valamint egyéb módon megtakarított idővel gazdálkodva teremtsünk lehetőséget. Miután elegendő nemzetiségtörténeti feldolgozással nem rendelkezünk, azt a megoldást választottuk, hogy először mintegy 2 — 3 ív terjedelemben alapanyagot készíttetünk. Az alapanyagokat elkészültük után megvitatjuk, a megvitatott anyagot átdolgozva adjuk a tankönyvíróknak, akik kidolgozzák a tankönyvkiegészítő jegyzetek gimnáziumi, majd pedig általános iskolai változatát. Azt is elhatároztuk, hogy az igen rövid, mintegy 2 ívnyi kötelező tananyagul szolgáló nemzetiségi tankönyvkiegészítő jegyzethez minden nemzetiségi iskola számára mintegy 3 ív terjedelmű, nem kötelező, olvasmány-anyagot adunk. Ezek segítségével a tanulók bővíthetik, elmélyíthetik a viszonylag kevés megtanulandó anyag által szerzett ismereteiket. E feladatok megoldása meglehetősen hosszú időt vesz igénybe. A nemzetiségi tankönyvkiegészítő jegyzetek nem készültek még el, azokat nem értékelhetjük — szakmai körök számára azonban értékesek lehetnek az eddigi munka folyamán szerzett tapasztalatok is. Ezek közül különös figyelmet érdemelnek azok a problémák, amelyek az alapanyagkészítők — Bellér Béla, Bíró Sándor, Katus László, Polányi Imre — ós а tankönyvírók előtt tornyosultak, ós azok a vitatott kérdések, amelyek az alapanyagokról készült lektori véleményekben és megvitatásuk folyamán felmerültek.1 Nem tekintem feladatomnak, hogy ismertessem az egyes szerzők ós bírálóik olykor egymással szembenálló nézeteit. Ugy vélem azonban, hogy közérdekű, ós bizonyos problémák megoldására ösztönző lehet a felmerült megoldatlan és vitás kérdések szakmai közönség elé tárása. a) Szemléletmód. Abban természetesen mindenki egyetértett, hogy marxista— leninista világnézeti alapokon álló, osztályharcos, szocialista internacionalista szemléletmódot kell alkalmazni. Vita inkább azon keletkezett, hogyan kell ezt az elvi alapot a gyakorlatban alkalmazni. Mit jelent az internacionalista szemléletmód pl. a magyar—szlovák, magyar—román közös történelmi események bemutatásánál? A múltbeli jó kapcsolatokat kell-e előtérbe állítanunk, megvilágítanunk, homályban hagyva a népeink közötti súlyos konfliktusokat, — vagy pedig a történelmi folyamatok objektív ábrázolására, a konfliktusok, kényes kérdések megértésére, megmagyarázására, s ilymódon való feloldására kell-e törekednünk? Kétségtelenül sok az igazság annak a bírálónak álláspontjában, aki szerint az iskolai oktatásban a nemzetek közötti konfliktusok részletes előadása helytelen következtetések forrása lehet. S a legkerekebben megfogalmazva így hangzott az ebből levont következtetés: „Alapvető szempont itt az lehet, hogy kerülni kell mindent, ami a népek egymással való szembeállítását eredményezheti; mindenütt а pozitívumokat kell kiemelni." Nem mindig ilyen éles fogalmazásban, többen egye tértet tek ezzel az állásponttal. Vezető pedagógusok a nevelési veszélyekre, mások а tanárok nem kellő felkészítettségére hivatkozva tértek ki a kényes történelmi események tárgyalása elől. 1 Az alapanyagok bírálatáért а Történettudományi Intézetet és munkatársait illeti köszönet.