Századok – 1972
Közlemények - T. Erdélyi Ilona: A radikális-republikánus eszmék egyik első hazai népszerűsítője: Kalmár István 667/III
* 668 T. ERDÉLYI ILONA hullámának már nagyobb volt a hatása, bár még az is inkább értelmiségi, legfeljebb iparos körökben terjedt. Mély volt az ellentét a fennálló politikai rend és az ország értelmisége között. Azt mindenki tudta, hogy ahogy van, nem maradhat, mintahogy abban sem kételkedtek, hogy a monarchikus-bürokratikus-katonai uralkodási forma nem felel meg a kor szellemének. De hogy mi felel meg a ,,Zeitgeist"-nek, akörül nagy volt a bizonytalanság. Követelték Németország mélyreható politikai reformját, a nópfelség elvének, a lelkiismeret- és vélemény-szabadságnak a bevezetését. Az 1832. május 27-én Hambachban megrendezett ünnepen igen erélyes volt már a nép hangja. A „Hambacher Fest", amelyen mintegy harmincezren vettek részt, Németország első politikai tömegdemonstrációjává nőtt. Egy kisebbség eljutott a demokratikus köztársaság gondolatáig. Az ünnep nagyonis kapóra jött a reakciónak, amely megijedt a radikálisoktól. Az ott történtekre hivatkozva tiltotta be a június 28-ára összehívott Bundestag a gyülekezési és sajtószabadságot. Százával ós ezrével vetette börtönbe, fegyházba a veszélyesnek ítélt elemeket. Ez a terror sodorta idegenbe: Londonba, Párizsba, Brüsszelbe, Zürichbe a német liberálisokat és radikálisokat. Sokan meg sem álltak Amerikáig. A párizsi emigránsok között találjuk Jacob Venedeyt, dr. Theodor Schustert ós a Bund számos ismert alakját. Ekkor menekültek el Harro Hairing és Georg Fein, egykori Bursehenschaftlerek, a radikális, forradalmi költészet akkor népszerű alakjai.4 A különböző felfogású emberekből (kézművesek és politikai menekültek) álló egyesületben hamarosan felszínre jöttek az ellentétek. 1837 — 38-ban a „Bund der Geächteten" már korábban is egymással szembenálló két szárnya között végleges lett a szakadás. A szervezeti kérdések mellett elsősorban ideológiai, politikai különbségek játszottak szerepet. A radikálisok — akik között akadtak Babeuf ós Fourier követői, de a többség a babeufiánus Kari Schapper és Weitling híve volt, — megalapították a „Bund der Gerechten"-t. Ebből a szervezetből alakult a „Bund der Kommunisten". A „Der Geächtete" a „Bund der Kommunisten", ill. a „Bund der Gerechten" közvetlen elődjét alkotó Bundnak volt az orgánuma: 1834 júliusától 1836 januárjáig • jelent meg 12 füzetben. Igen nagy nehézségekkel küzdött a lap, kétszáz német munkás támogatása tette lehetővé a vállalkozást. A folyóiratot a kölni emigráns, Jacob Venedey adta ki Párizsban a Bund más vezetőivel együtt. Venedey kispolgári-köztársasági vonalat képviselt, amely csak a politikai változtatást tűzte ki célul. A Bund másik vezető alakja, dr. Theodor Schuster 1834 végétől kezdve mindinkább a szociális kérdések felé fordult és élesen bírálta a korai kapitalista fejlődés számos jelenségét. Miután 1835 áprilisában Venedeyt a francia hatóságok Párizsból kiutasították, Schuster vette át a lapot. Ettől kezdve a folyóirat nagy szerepet játszott a kézművesek proletár öntudatának élesztésében és ezzel összefüggésben a Bundon belül egy proletár-szárny kialakulásában. De még Schuster sem a munkások osztályérdekeit képviselte, hanem a kispolgári rétegekét, akik a kapitalizmus fenyegetésében éltek. Programja elsősorban reformjavaslatokra korlátozódott, ezek a szociális helyzet javítására és a kézműves-szövetkezetek szervezésére irányultak. Schuster nem támadta a termelőerők magántulajdonát. A „Der Geächtete" az emigránsok körében ismert orgánum volt. Weitling dicsérte, mert a lap az akkori német republikánusok legradikálisabb politikai irányát képviselte.5 A folyóirat magyarországi másolata, amely igen korán, három évvel az utolsó szám megjelenése után készült, mégpedig a hazai fejlődés szempontjából fontos időben, az 1839-es diéta idején, érdeklődésünkre tarthat számot. 4 A német mozgalmakról, a Hambacher Festről és a nyomában jelentkező terrorról: Ld.: Karl Obermann : Deutschland von 1815 bis 1849. Von der Gründung des Deutschen Bundes bis zur bürgerlich-demokratischen Revolution. Berlin, 1961. ill. 1966 ós Oolo Mann: Deutsche Geschichte des 19. und 20. Jahrhunderts. S. Fischer Verlag. Hamburg, 1967. 198. és kk. 1. 5 I. m. 86. 1.
