Századok – 1972
Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Történelmi személyiség; válság és fejlődés a XVII. századi Magyarországon 609/III
TÖRTÉNELMI SZEMÉLYISÉG, VÁLSÁG ÉS FEJLŐDÉS .629 előbbre dolgaik. Sőt annyi az országgyűlési végzés, hogy az egyik a másikat hatástalanítja. Végül a leginkább lényegre tapintó érv: „Gyalázatos állapotra jutottak már az magyar országgyűlésbeli végzések . . ., hogy alig tudunk már valamit végezni egy constitutionkat az másikkal arcul ne csapjuk".7 3 Annyi bizonyos, hogy Zrínyi nem a magyar rendiség régi állapotában vagy egyedül erkölcsi megújításában látja a kivezető utat. Hol tehát? A Habsburg-állam keretei között gyűjteni erőt a török ellen ? Nagy müve, a „Török Áfium" semmi támpontot nem ad ilyen következtetésekre. Az egész munkát átszövi a gondolat, nincs a Habsburg-hatalomban többé bizalma. Nem ismétli a kor általános érveit, hogy az udvar rosszindulatú a magyarokkal szemben és álnokul elvesztésükre tör. Nyíltan nem szólhat, de még így is ennél sokkal lényegesebbet juttat kifejezésre: Bécs belsőleg gyenge. A „Fátum ...az erejét megtompította . . . hervad titkos belső okokból gyökere". Azután nagy reverenciával fejtegeti, hogy „kegyelmes urunk", a császár, miért gyenge; mert pénztára üres, mert az európai hatalmak között számottevő segítsége nincs, csak nagy ellenségei vannak: a svéd, a francia, sőt a német fejedelmek is „nem oly egyirányú sinceritással vannak Felségéhez".7 4 Feltevésünk szerint Zrínyi nevéhez fűződnek első szálai annak a mozgalomnak, melyet a szerencsétlenvégű Wesselényi-féle összeesküvés címén tart számon a magyar történettudomány. Az „Elmélkedés" írója az ország szabadságát sem a török sem a Habsburg császár uralma alatt nem remélheti. Számbaveszi a lehetőségeket és elsőnek a szomszéd országokkal való konföderációt latolgatja: „Jó volna az szomszéd országokkal való Liga úgy mint Morvával, Csehországgal s ezekhez hasonlókkal . . . régi időtől fogva várakoznak ők ilyen alkalmatosságra" — írja. Számos érv szól amellett, hogy: „szükséges az egyesülés" ezekkel az országokkal. Az ellenérvek között belső viszonyaik és külső helyzetük mérlegelése után kitér az író egy olyan körülményre is, mely a korban páratlan éleslátásról tanúskodik: „Fel kell tenni mindenkor ilyen nagy dolgokban, s confoederatiohoz való kérdésben, hogy azoknak az nemzeteknek (: az kik azt akarják) vagyon e egymáshoz való igaz szeretetök ? Nem szenvedett-ó egyik az másiktul olyan injuriákat ..." Számba veszi, hogy a magyarok és szomszédaik hányszor bántották meg egymást, és megállapítja: „nem tudom ki remélhetne közöttük állandó szeretetet, egyenlő értelmet."75 Zrínyinél az erős nemzeti tudat más nemzetek nemzeti tudatának megbecsülésével karöltve jelentkezik: „Ne adja Isten azt, hogy az én pennám az idegen nemzetnek akármelyikérül is igyekezzék gyalázatokat írnia: — vallja a Török Áfium-ban — nem célom az, mert tudom minden nemzetnek maga dicsőségét elegendőképpen mindennap históriákkal bizonyítani."7 6 Világos 73 „Elmélkedés" 92., 93. 1. 74 Zrínyi: A török áfium ellen való orvosság. ZÖM. I. köt. 642., 646. 1. 75 „Mind ezen szomszéd országok a magyaroktúl; mind a magyarok azoktól sokszori és sokféle injuriákat szenyvedtek; el annyira, hogy noha ezek a nemzetek egy Monareha alatt vadnak mindazonáltal gyakorta egymás szemére hányván a meglett alkalmatlanságokat." „Elmélkedés": 130, 132. Az iró rendkívül nagy fontosságot tulajdonít a magyar szomszédaival való viszonyának. Többször visszatér rá, hogy ez a viszony nem jó. Oka részben a Habsburg uralom mesterkedése: „minden idegen sőt az szomszéd nemzetségekkel való barátságunkat isméretségünket gáttollya, sőt azoknál kisebbít is, gyaláz, gyűlöltetvén vélek", (84) részben pedig maga a magyar nemzet: „magunk rendetlen dolgai is annyira hoztak bennünket, más nemzett jó akarónknál is, hogy már azoknál hittelünk se legyen; Társul nem meri senki hozzánk adni.magát" (116). 76 Zrínyi: A török áfium ellen való orvosság. ZÖM, 649. 1.
