Századok – 1972
Történeti irodalom - Józsa Antal–Milei György: A rendíthetetlen százezer. Magyarok a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és polgárháborúban (Ism. Farkas Márton) 470 /II
TÖRTÉNETI IRODALOM 471 rohamosztagait alkották. 1918 tavaszának rohanó bel- és külpolitikai eseményei, főképpen a breszt-litovszki béke közvetlen kihatásai, a hadifogoly forradalmi mozgalom rendkívüli kiszélesedését hozták: a hazajutás megcsillant reménye az eddig passzív elemeket is a forradalmi erjedés állapotába juttatta, majd az otthoni forradalom megvalósításának egyre erősebb szándéka tízezrével vonzotta őket az OK(b)P Magyar Csoportjához, s annak helyi szervezeteihez. A magyar kommunisták helyes történelmi helyzetmegítélésére vall, hogy míg a hazatérők legjobbjait a szocialista forradalom otthoni megvívására készítették fel, s munkájuk nyomán csakhamar kialakult az a forradalmár gárda, amely hazatérve, a forradalmi eseményekhez oly fontos szerepet játszott, — mély internacionalizmusukhoz híven, a győztes szocialista forradalom külső és belső stabilizálódásának éppoly fontos feladataként, hadifoglyok tömegét mozgósították a szovjet Vörös Hadsereg nemzetközi alakulatainak megerősítésére. E kettős feladat sikeres megoldásának folyamata képezi a mű IV. fejezetét, s a szerzők — célkitűzéseiknek megfelelően, — nem követik a hazatérők százezres tömegének viszontagságos útját, hanem a munka V. és VI. fejezetét a kinnmaradt, és a szovjet állam élet-halálharcába bekapcsolódott „rendíthetetlen százezer" hősi tetteinek szentelik. 1918 nyarán a szovjetellenes erők elleni harcban az internacionalisták túlnyomó többségét a Volga-mentén és Szibériában vetették be, hol utóbbiban, pl. a Bajkál tó partján a vörös erőknek mintegy felét, az Usszúri mentén pedig a szovjet csapatok állományának több mint egyharmadát tették ki. Az OK(b)P Magyar Csoportjának jelentése szerint 1918 őszén az internacionalisták kb. 60—70%-át magyarok alkották. Az internacionalisták támogatta szovjet alakulatok sikeres harcainak eredményeként, továbbá a Bolsevik Párt helyes parasztpolitikájának következményeként a Keleti területek parasztsága tömegesen állt a szovjet hatalom mellé, s elsősorban ennek volt köszönhető, hogy a haderő nagyarányú feltöltésével egyidőben sor kerülhetett az internacionalisták részleges kivonására. így 1918 őszén a Vörös Hadsereg ottani állományában az internacionalisták már csak 10—11%-ig voltak képviselve. A felszabaduló internacionalista erők egyrésze újabb frontszakaszokra került: Szibéria még Kolcsak által ellenőrzött területeire, de 1919 első felében már elsősorban Ukrajnába, azzal a szándékkal, hogy a Magyar Tanácsköztársaság fegyveres megsegítésének teremtsék meg a feltételeit. A magyar történeti kutatás számára igen fontos kérdésre, hogy ti. a segítségnyújtás miért nem következett be, a szerzők kimerítő és megalapozott választ adnak: a minden oldalról súlyos harcot vívó Vörös Hadsereg, amely a harcok kapcsán a vereségek sorozatát is át kellett, hogy vészelje, egyszerűen nem jutott el ahhoz a lehetőséghez, hogy a Magyar Tanácsköztársaság hadseregével a kapcsolatot felvegye, és annak effektív segítséget adjon. így a magyar internacionalisták felhasználása a Vörös Hadsereg soraiban Ukrajna területén nem lehetett más, mint harcbavetésük a betört és előrenyomuló ellenség feltartóztatására, ill. annak megsemmisítésére. Az elkövetkező évek súlyos harcai ezt a követelményt az internacionalistákkal szemben csak fokozták: az internacionalisták éppúgy megtalálhatók voltak a lengyel hasereg elleni hadműveletekben, mint a Vrangel fehér gárdistái és Machnó anarchistái elleni véres harcokban. Miközben a harcok folyamatát szerzők nagy gondossággal rekonstruálják, nem feledkeznek meg számos olyan katonai, katonapolitikai, hadseregszervezési ós kiképzési kérdés megválaszolásáról sem, amelyek megkönnyítik az új típusú forradalmi hadsereg nagy sikereinek megértését. Nem kevésbé fontos azonban azoknak a történelmi hősöknek a bemutatása sem, akik éppen a szerzők lelkiismeretes feltáró munkája nyomán jelennek meg a könyv hasábjain, előlépve a feledés homályából, s foglalják el méltó helyüket a magyar nép történetének legjobbjai között: a már eddig is ismert Szamuely Tibor és Zalka Máté mellé méltán sorakoznak fel Oavró Lajos, Varga István, Varga Gyula, Pauk Vilmos, Pataki Ferenc és mások, akik a „rendíthetetlen százezer" élén a szovjet nép történetébe is beírták nevüket. A művet kiegészítő számos szakszerű térképvázlat és a jó minőségű fotódokumentáció jól 11*
