Századok – 1972
Történeti irodalom - Rausch; Wilhelm: Handel an der Donau (Ism. Kállay István) 452/II
TÖKTÉNETI IRODALOM 453 Szerző külön fejezetet szentel a kereskedelmi utak v izsgálatának. Igen figyel emreméltó a kelet-nyugati kereskedelem útvonaláv al kapcsolatos megállapítása, mely szerint a XV. századi Bécs—Linz — Passau útvonal főütőere a víziút, a kereskedelem terhét hordó Duna volt. A hajókat a XIV. századig emberi, ezt követően lóerővel vontatták. Az állati vonóerő bevezetése tette lehetővé több hajó egyidejű vontatását. Az 1420. évi passaui Schiffordnung már lóvontatásról beszél. A linzi vámbevételek emelkedése is a víziút uralkodó jellegét mutatja. A későbbiekben a hajómesterekből szállítási vállalkozók is lettek. A linzi vásárok vám- és taxabevételeinek vizsgálata azt mutatja, hogy a posztó és lenvászon, a bőr, méz és az enyv főzésére szolgáló haluszony adásvétele dominált. A posztót elsősorban nürnbergi, eichstätti, salzburgi, braunaui, kufsteini, passaui, augsburgi, müncheni ós csehországi kereskedők hozták vásárra. A bőrkereskedést brünni, budweisi, freistadti, kremsi, leonfeldeni, melki, welsi, pergi, bécsi és passaui kereskedők tartották kezükben. Az 1490. évi vásárra a nürnbergi Kunncz Harner és a steveri Fricz 3200 ökörbőrt hoztak. A bőrök nagyrésze — szerző megállapítása szerint — cseh — morva — sziléziai — lengyel eredetű volt. A welsi Huebmayer Wolfgang 1496—1500 között, bat vásáron összesen 2240 ökörbőrt adott el. Olaszországból az 1499. évi Bertalan-napi vásárra 480, Krakkóból 800 bőrt hoztak. A források nem beszélnek a bőrök minőségéről, mivel a vámolás darabszám alapján történt: bőrönként fél Pfenniget szedtek. Külön kell szólnunk a könyv tudományos apparátusáról, melyből a források ismertetése, az 1496—1500 évi posztóvám-regiszterben szereplő kereskedők hely- és időrendi felsorolása emelendő ki, mint ami plédául szolgálhat hasonló munkáknak. Ha mindehhez hozzávesszük a pompás kiállítású képanyagot — pl. az oklevelek színes (zöld alapon sárga pergamen, piros pecsét) facsimiléit — csak az elismerés hangján szólhatunk a kiadványról. Igen figyelemreméltó Wilhelm Rausch módszere, ti. hogy az okleveles anyagon kívül a korabeli műemlékekre is támaszkodik. Ez különösen két ponton jelentkezik művében: a vásár helyére vonatkozó műemlékek (108—116.1.) és a Márk-oroszlán (274 — 275.1.) ismertetésekor. A vásárok helyének meghatározásakor sorra veszi a fennmaradt épületeket, átjáróházakat, melyek egykor a linzi vásároknak adtak helyet. A velencei Márkoroszlán ma is Linz város középkori részének egyik sarokházát díszíti. Szerző a város velencei kapcsolatainak bizonyítékát látja benne. Magyar vonatkozást sajnos keveset talál az olvasó Rausch munkájában. A 100. lapon a megtorlási joggal kapcsolatban a gráci kereskedők 1656. szeptember 17-i levelét láthatjuk, amelyben a megtorlási jog gyakorlása ellen tiltakoznak, hangsúlyozva, hogy leginkább Linzcel és Magyarországgal kereskednek, ahol — mindkét helyen — az említett jog van érvényben. A 169. lapon levő 1461. évi árszabályban legelső helyen a „magyar ökörbőr" áll. Ez arra utal, hogy helves lett volna a kelet-nyugati kereskedelmi útvonalat Bécsen túl is vizsgálni, hiszen a „Bécs" címszó alatt szereplő ökörbőr nyilvánvalóan magyar eredetű volt. Az is szembetűnő, hogy a magyar ökörbőr az árszabály első helyén szerepel. A legérdekesebb magyar vonatkozású adatot kétségkívül a 268. lapon olvashatjuk. 1490-ben az osztrák rendek Bécsben úgy határoztak, hogy minden vízi- és földiúton Linzbe kerülő árura külön taxát vetnek, melyet teljes egészében Miksa magyarországi hadjáratának költségeire fordítanak. Ez, a magyar vonatkozás mellett, a linzi vásárok fontosságát, központi helyzetét is mutatja. KÁLLAY ISTVÁN 12 Századok 1972/2
