Századok – 1972

Történeti irodalom - Zsukov: Emlékek; gondolatok (Ism. Ölvedi Ignác) 440/II

442 TÖRTÉN"ETI IRODALOM ami lehetséges volt" (180. 1.). Ha abból indulunk ki, hogy 1939 közepétől 1941. június l-ig a szovjet nép és a párt különleges erőfeszítéseket tett, amelyek eredményeként a Szovjetunió fegyveres erőinek létszáma 2,8-szeresére, 4 200 000-re nőtt, és 125 új hadosztályt állítottak fel, valóban nagyon sokat tettek (163—164. 1.). Zsukov szerint ezt az időszakot ,,. . . egészében véve olyan átalakulások jellemzik, amelyek már két-három év múlva kiváló hadsereget adtak volna a szovjet népnek" (181. 1.). Az eredményeket elismerve Zsukov azt sem hallgatja el, hogy többet is tehettek volna, hogy lemaradtak a csapatok átfegyverzésében, kiképzésében, hogy különösen nagy hiányosságok mutatkoztak a törzsek munkájában, sok volt a kellő hadműveleti és harcászati tapasztalattal nem rendelkező tiszt. Ezzel kapcsolatos mondanivalójának a lényege, hogy 1941 nyarára a szovjet hadsereg még nem volt felkészülve a háborúra, olyan erejű ellenség szétverésére, támadásának megállítására, mint amilyen a fasiszta német hadsereg volt. Az 1941 nyarán és őszén bekövetkezett kedvezőtlen hadiszituáció elsősorban a hadsereg felkészületlenségével és a fasiszta Németország támadása valószínű idejének hibás megítélésével magyarázható (181. I.). A parancsnoki állomány és a törzsek nem kielégítő felkészítését, a fiatal, kellő hadműveleti és harcászati tudás nélküli káderek tömeges alkalmazását magas beosztásokba (146—147. 1.) nem a hadsereg hirtelen megnövekedésének, hanem a személyi kultusz káros következményeinek tulajdonítja. Teljesen ,,. . . természetellenesek — írja —, rendszerünk lényegétől idegenek az ország konkrét körülményeivel nem magyarázhatók voltak azok a megalapozatlan letartóztatások, amelyek 1937-ben a hadseregben történtek. Neves katonai szakembereket börtönöztek be, ami természetesen bizonyos mértékben kihatott fegyveres erőink fejlődésére is" (113. 1.). Itt nem is a személyi kultusz tárgyalását hiányolom, az nem feladata. A marsall sok, a háborút megelőző kérdést tisztáz, amelyek körül éveken át írók, történészek, katonák és az olvasók körében heves viták voltak, ,,1937-re a Vörös Hadsereg — írja — jól képzett hadsereggé vált ... A haderőnemek és a fegyvernemek szervezeti tagozódásuk és technikai ellátottságuk tekintetében elérték a fejlett kapitalista országok hadseregeinek színvonalát" (110., 113. 1.). Az olvasó úgy érzi, és ezt Zsukov is elismeri, hogy 1937 után lefékeződött, megtört a hadsereg egyenletes fejlesztése. Amit itt hiányolunk, inkább ezek okának kifejtése. Zsukov emlékiratai is bizonyítják, hogy nem beszélhetünk váratlan támadásról, hogy a Szovjetuniót nem érte váratlanul a német agresszió, hogy nemcsak tudomásul vették a felderítőktől kapott információkat, hanem a törzseket a német fasiszta csapatok támadásának elhárítására gyakoroltatták ós a nyugati katonai körzeteket megerősítették. Sok helyes intézkedés ellenére a memoár azt is tudomásunkra adja, hogy a legnagyobb hiányosság, lemaradás a csapatok kiképzésében, harckész állapota helyezésében volt. A fegyveres erők harckészültségbe helyezéséhez Sztálin végül is csak 1941. június 21-én éjszaka járult hozzá (184—185. 1.), és ez súlyos következményekhez vezetett. Sokat foglalkozik Sztálin személyével és tevékenységével. Itt is, mint sok más kérdésben, mindvégig tárgyilagos maradt. Erényeit és hibáit összevetve bemutat ja, hogy Sztálin mindvégig hivatásának magaslatán állt . . . Azt sem hallgatja el, hogy helyzetmegítélésében senki sem mert kételkedni (168. 1.), és hogy ez sok hiba kútforrásává vált. Zsukov szerint ,,. . . a fegyveres erők általános harckészültségében mutatkozó hiányosságok játszottak közre abban a rendkívüli óvatosságban, amelyet Sztálin tanúsított, amikor az esetleges agresszió visszaverésére . . . szóbakerült ..." a csapatok harckészültségbe helyezése (178. 1.). Mivel a Szovjetunió fegyveres erői 1941 nyarára még nem voltak felkészülve egy olyan hadigépezet támadásának visszautasítására mint a Wehrmacht volt ebben az időben — Sztálin mindenáron meg óhajtotta őrizni a békét (178. 1.). Ezzel magyarázható a csapatok harckészültségbe helyezése körüli vita a vezérkar és Sztálin