Századok – 1972
Közlemények - Székely György: Dürer Néetországba 336/II
DÜKER NÉMETORSZÁGA 345 szavait: „Az isten tud . . . minden dolgot a legjobbakra fordítani . . ." Amint Dürer már 1521-es németalföldi naplójában a reformációellenes lépésekhez az emberek vérének, verejtékének elrablását, a szegény beteg emberek éhenhalását kapcsolta. Két érdekes párhuzam. Ezt a nürnbergi vezetőkörök közös gondolkozásmódja is magyarázza. Nem kizárt azonban, hogy Dürer és Nützel eszmét is cseréltek a problémákról, az érvekről ezekben a hónapokban. Kapcsolatuk régi volt, hivatalos városi ügyekben és országos vonatkozásaikban. 1618 nyarán Caspar Nützel, Lazarus Spengler és Albrecht Dürer voltak Nürnberg követei az augsburgi birodalmi gyűlésen. De a kapcsolat ennél is régibb: az 1512/17 években már egyaránt tagjai voltak egy a reformáció felé haladó társaságnak Nützel, Spengler ós Dürer (Sodalitas Staupitziana).20 A parasztháború leverése a német későgótikus művészet jeles alakjait is érintette. Tilman Riemenschneider fafaragó művész és volt wiirzburgi polgármester a felkelő parasztok mellé állásáért hivatalvesztéssel és részleges vagyonelkobzással bűnhődött, de művészéletére még súlyosabb kihatású volt ujjainak eltörése a kínzás során. Matthias Grünewaldról is feltételezi a történeti kutatás, hogy tevékeny részese volt a parasztháborúnak, ezzel magyarázható a festészet kényszerű abbahagyása és negyedszázados lakóhelye, Seligenstadt elhagyása, a szappanfőzésből való alacsony megélhetés.21 A parasztháború leverése Dürert lelkében rázta meg. Még 1525 nyarán egy rajzelméleti tankönyvében „emlékoszlopot" tervezett a felzendült parasztok feletti győzelem alkalmából. Ez inkább a győzőt gúnyoló ábrázolás volt, mint a legyőzöttet. Az emlékmű-terv ugyanis egészen sajátos: lábánál gazdátlanná vált szarvasmarhák, juhok, sertések, talapzatán sajtos- és tojásoskosár, az oszlop maga pedig gabonásládából, lefelé fordított — tehát üres — bográcsból, zsírosedényből, paraszti házieszközökből, összekötött kapából, ásóból, vasvillából, cséphadaróból, miegyébből áll, s fenn egy fegyvertelen, fejét lehorgasztó paraszt, akit kardda ] átszúrva, méghozzá hátúiról leszúrva rajzolt. Semmi sértőt nem ír a szövegben a parasztokra, nem ábrázolja fegyvereiket sem. A kép tulajdonképpen a paraszti munka és háztartások összeomlásán kesereg. A könyv szövegének egy helye is fényt derít a hangulati összefüggésre, miként a fametszetben elhelyezett ANNO DOMINI 1525 felírat is.22 Az eddigiekből megállapíthatjuk, hogy Dürer derekasan helytállt 1525-ben, de nem lépve túl a városvezetők magatartásán, nézeteit nem is teljesen nyíltan, inkább szimbólumokban tette közzé. Kevésbé voltak tartózkodók tanítványai és műhelye tagjai. Még 1525-ben per indult a „három istentelen festő", Georg Pencz, Barthel és Hans Sebald Beham ellen, a felkelő parasztokkal tartott kapcsolat miatt fogságba került formametszője, Hieronymus Andrae. A három előbb nevezett tanítvány száműzetésbe 20 Quellen zur Geschichte des Bauernkrieges 99, 114, 206. sz.; Dürer: ce qui l'inquiétait 58 — 59, 62. 1.; Albrecht Dürer: Schriftlicher Nachlass 121, 283. 1. és 49. képes tábla; Deutsche Geschichte in Daten (Berlin. 1967) 204. 1.; Museum für deutsche Geschichte. Der Grosse Deutsche Bauernkrieg. Kleiner Katalog. 58. 1.; Albrecht Dürer: Tagebuch der Reise in die Niederlande (Leipzig, é. n.) 58 — 59. 1.; Willibald Pirckheimers Briefwechsel II. Band 60. 1. 21 Maurice Pianzola: Bauern und Künstler. Die Künstler der Renaissance und der Bauernkrieg von 1525 (Berlin, 1961) 131. 1.; M. M. Szmirin stb. szerk.: Világtörténet IV. köt, (Bp., 1963) 160. 1. (В. I. Purisov szerzői része); L. D. Ettlinger: i. m. 164. 1.; Heinrich Winter: Das Bürgerhaus zwischen Rhein, Main und Neckar (Tübingen, 1961) 215. 1. 22 „So ich aber itzo fürnimm, ein Säulen oder zwo lehren zu machen für die jungen Gesellen, sich darin zu üben, so bedenk ich der Deutschen Gemüt." (Underweysung der Messung). Albrecht Dürer: Schriftlicher Nachlass 162. 1. és 61. képes tábla; R. Chadraba: i. m. 149. 1. 41. képes tábla; Deutsche Geschichte Band 1 Von den Anfängen bis 1789 (Berlin. 1965) 539. 1.; E. Ulimann: Albrecht Dürer und das Menschenbild der frühbürgerlichen Revolution in der bildenden Kunst 249 — 250. 1.; O. Piltz: i. m. 13, 15. 1.
