Századok – 1972
Közlemények - Székely György: Dürer Néetországba 336/II
338 SZÉKELY GYÖRGY' A német feudális uralkodó osztály a XV—XVI. században erős rétegződésen esett át. A fejedelmek és főpapok növekvő hatalmával szemben mind válságosabb lett az alsó nemesség, lovagság helyzete. Az ágyúk terjedésével megszűnt a lovagvárak bevehetetlensége, a — bár kezdetleges — puskák használata megdöntötte a páncélos lovagok elsöprő katonai fölényét a polgári és paraszt csapatok felett. A lovagság jelentős része gazdaságilag is a tönk szélére került. Egyre emelkedő szükségleteinek kielégítésére nem volt elegendő a parasztkizsákmányolásból eredő jövedelem. Irigykedve nézték hát a lovagok a fejedelmek hatalmát, a főpapok gazdagságát. De az egykor büszke lovagok most nem átallottak zsoldosszolgálatba állani, ott voltak a Landsknechtek tisztjei között. Dürer igen érzékenyen reagált művészetében ezekre a fejleményekre. Ábrázolta és tipikus jelenetekben szerepeltette a különféle fegyvernemek képviselőit. A páncélos lovas (1498) a sisakos, páncélos, hosszú egyenes kardos, lándzsás lovag jellegzetes ábrázolása, a lándzsa végén prémszerű dísz csavarodik, amivel még inkább emlékeztet az ijesztő halál és csábító ördög között haladó lovag későbbi alakjára, akinek lándzsahegye átdöfött prémszerű díszből látszik ki. A Szent Eustach-kép (1501) a lovagi kardos, szépen öltözött vadász mellett a tornyok, bástyák, a magas tornyú vár képével a háttérben érzékelteti a lovagi világot . Ezidőtájt festette meg a víz melletti sziklavár képét. A korfordulót azonban érzékelteti, hogy 1510-ben már a halál és a Landsknecht témája foglalkoztatja, a szemével és hajával még borzasztóbb halál megragadja a Landsknecht karját, akit alabárdja, egyenes kardja sem menthet meg, búcsúznia kell az őrzött udvartól, tollbokrétás kalpagjától. A kép visszatér Miksa császár imakönyve rajzaiban, ahol hasztalan ránt kardot a Landsknecht a karját megragadó halál ellen, ahol katonacsoportok gyalogos harcban küzdenek egymással, ahol vaskalapos, alabárdos, csatabárdos, vértes gyalogos képe jelenik meg, s ami a legfontosabb, mert a fegyvernemek és társadalmi típusok összecsapását érzékelteti, egy hajadonfőtt harcos, oldalán tartva rövid szúrófegyverét, előretartott alabárddal fordul a nekirontó páncélos ló és vértes lovas ellen (1515). Eddigre tehát A lovag, a halál és az ördög (1513) fejtől talpig vértes lovagja elveszítette hadi monopóliumát, valóban kiszolgáltatva a halálnak és kitéve az ördög tévútjainak a maga egyenes haladásával már példává vált. Nemcsak a rézmetszés technikájában, de a téma megragadásában is felülmúlhatatlan tetőpontot jelent. A történelmi valóság menetét is érzékelteti Dürer tematikája, a hadszervezet és hadművészet bonyolult valóságát teljes sokrétűségében ábrázolva, ami nem tűr vulgáris, leegyszerűsített magyarázatokat vagy kiragadott példákra szorítkozást. A császári tartományokban toborzott zsoldos Landsknecht neve 1486-ban bukkan fel a forrásokban és terjed mint zászló alatti hadiegységben küzdő gyalogos harcos. Az átmenet jele, hogy Miksa császárt egyszerre tartották „az utolsó lovag"-nak és az „első Landsknecht"-nek. A német Landsknecht megjelenik Miksa diadalívének tervein, amelyeken Dürer is dolgozott. A polgárság önvédelmét jelzi, hogy a XVI. században a Stadtknechteknek is jutott szerep. A változások nem egyszerre következtek be. Dürer egyik metszetén, A lovon nyargaló lovag Landsknechttel témáján a múlt és a jelen egyszerre van jelen kardokkal és alabárddal, magas épületű és tornyos hegyi várral. A valóság tényleg ez volt, pedig közben a tűzfegyverek már a XIV. század óta lassan terjedtek, a Büchse és az azt kezelő mester szinte évről évre említést, nyer már a XV. század derekán (pl. Görlitzben). A század utolsó negyedében pedig a tűzfegyver kiszorította a számszeríjjat, a számszeríjjgyártás számos városban tönkrement, az 1520 utáni években már a tűzfegyver a legelterjedtebb fegyver. Addigra Dürer is ábrázolja A nagy ágyú (1518) képén. A gyalogság mellett ezzel jeleníti meg Dürer azt a másik haditechnikai eszközt, ami a lovagság pusztulását felidézi. A lovagi felkelővezér Sickingen így panaszkodott, amikor 1523 áprilisában a pfalzi választófejedelem lövegei áttörték Landstuhl várának falait: „A keresztényietlen lövetés szétrombolta váramat." Az ezt követő nyáron a Sváb Szövetség 1500 lovasa és 13 000 Landsknecht je dúlta szét
