Századok – 1972

Tanulmányok - Szász Zoltán: Az erdélyi román polgárság szerepéről 1918 őszén 304/II

310 SZÁSZ ZOLTÁX sem voltak meg; a román királyság népének és vezetőköreinek — a magyar kormányról nem is beszélve — egyaránt idegen elképzelés volt. Az erdélyi román politikusok másik csoportja (pl. Miháli T., Vlád A., Pop György) képviselte a jjárt ún. hagyományos irányzatát, ők álltak közelebb a magyar kormányhoz és mindig készek voltak lemondani az általános válasz­tójog követeléséről, az autonómiáról, néhány tanügyi és nyelvi engedmény, de főként egy pár tucat román többségű választási kerület biztosítása reményében. Ezek azonban véleményüket nyilvánosságra hozni nem merték, s a párton belül is olykor kisebbségben maradtak. A harmadik irányzat az értelmiségi-kispolgári csoport volt. A „fiatalok" — ahogy őket nevezték — a háború alatt Romániában nyíltan propagálták az antantpárti hadbalépést (Goga O., Lucaciu L., Täsläuanu О., Pop Ghi^ästb.).32 Az erdélyi román politikusok, amikor még nem lehetett előre tudni, hogy milyen lesz a viszony a dunai királyság és a Monarchia között, óvatos diplomáciával oldották meg az állásfoglalás kényes kérdéseit. Bukaresti láto­gatásaik során az antantpártiaknak kijelentették, hogy akarják Erdély és Románia egyesítését, a központi hatalmakat támogató politikusok előtt pedig hangsúlyozták, hogy nem óhajtják az uniót. A háború után kijelentették, hogy az antantbarát nyilatkozatuk volt őszinte.3 3 ' Románia hadbalépésekor — 1916. aug. 27. — a Román Nemzeti Pártban is meghasonlás következett be. Napok alatt nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a háború kimenetelét Románia hadbalépése egyáltalán nem döntötte el, s a Nemzeti Párt a kormány haragját nem akarván magára vonni, gyakorlatilag 1 hozzájárult a hűségnyilatkozatok megtételéhez.3 4 Ténynek látszik, hogy az erdélyi románok szimpátiája a román csapatokkal szemben kisebb volt, mint azt a román vagy a magyar hivatalos körök várták. Ferdinánd király szerint „maguk az erdélyi románok is ellenségként fogadták", s Iorga is megjegyezte, hogy „soraikból egyetlen köszöntő szó nem hangzott el, amikor 1916-ban a román hadak átlépték a határt".35 Ezek persze túlzások, sokan örültek. A több­ség azonban tartózkodó volt. Álláspontjukat a központi hatalmak katonai fölénye utólag igazolta, akárcsak a komoly internálások és a „felségárulási" perek, amelyeket 1916 végén és 1917 elején többszáz román személy ellen indítottak, ámbár egyrészüket „a toyábbi vizsgálat megejtéséig szabadon bocsátották". Súlyos gondot jelentett az ún. kultúrzóna bevezetése is.3 6 Románia hadbalépése és veresége jelentéktelenségre kárhoztatta a Ro­mán Nemzeti Pártot. Csak a határoktól távol élő nyugati emigránsok (Pl. Popovici Aurél) szólaltak meg néha, de senki sem hallgatott rájuk.3 ' 32 Maniu: i. m. 12. 1. 33 Liveanu: i. m. 149. 1.; az egész kérdéshez még I. Maniu: Ardealul in timpul räzboiului. Cluj. 1921. 41 1. ill. Szász Zsombor : i. m. 34 Ilyenek Vajda-Voevod nyilatkozatai a bécsi Reichspostnak, Pop C. István szeptember 5-i nyilatkozata a magyar parlamentben, végül 1917 februárjában mintegy 200 vezető és egyházi személyiség írta alá a hűségnyilatkozatot. Liveanu: i. m. 152. I. 35 Szász Zsombor: i. m. és N. Iorga: Supt trei regi. Bucuresti. 1932. 288. 1. Al. Marghiloman: Note politice. II. köt. Bucureçti. 1927. 221 — 223. 1. ' 36 Országos Levéltár, Igazságügyi Minisztérium iratai, 421/36 res. 1917. febr. 22.: Din Istoria Transilvaniei II. (h. п., é. n.) 327. 1.; a kultúrzónára uo. 402. 1. és Jancsó Benedek: A román irredentista mozgalmak története. Bpest. 1920. 436—437. 1. 3* Lásd írásait: La question roumaine en Transylvanie et en Hongrie. Paris—Lau­sanne. 1918, 230 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom