Századok – 1972
Tanulmányok - Gyimesi Sándor: Az európai városok a kapitalizmus küszöbén 277/II
300 GYIMESI SÁNDOR Egy másik ág, amelyik földesúri birtokokon telepedett meg, mint földesúri vagy részben földesúri vállalkozás, az erősen helyi nyersanyagokhoz kötött iparoké volt, mint a mész-, tégla-, szénégetés, salétromfőzés stb. Ezek nemcsak a feldolgozandó anyagot és tüzelőt kapták a hegyes és erdős vidékek nagybirtokaitól, hanem az aránylag kis jelentőségű mezőgazdaságból felszabaduló jobbágyi munkaerőt is, amely fölött a földesúr monopoljogokkal rendelkezett. Az ilyen üzemek többnyire maguk is földesúri tulajdonban voltak.10 1 A vidéki iparnak ez a feudális nagybirtokhoz kötődése természetesen magában hordta korlátait is. A tőkebehatolást, a vállalkozói tevékenység kibontakozását, fejlett technika alkalmazását csakúgy nem tette lehetővé, mint a szabad bérmunka elterjedését. így az ipar kapitalista fejlődésének csak kismértékben válhatott alapjává. A falura húzódó ipar természetesen nem akarta magát a földesúri hatalomnak alárendelni. Ezért a feudális viszonyok között rendelkezésére álló másik lehetőséget kellett választania: céhekbe kellett szerveződnie. Ezzel magyarázható a vidéki céhes mesterek számának megszaporodása. Kurmark kézművesei között például a XVIII. század végén 22% vidéki volt. Egyes iparágakban pedig — s éppen a tömegiparokban — a falusi mesterek száma felül is múlhatta a városiakét. Kurmarkban például 1793 városi takáccsal szemben 2000 falusit találunk, s Pomerániában is a lenszövők több mint fele vidéki mester volt.102 A falusi céhek megszaporodása Magyarországon a XVIII — XIX. század fordulója körül ugyancsak kapcsolatban volt ezzel a jelenséggel.103 Az ipar vidékre vándorlása tehát Közép-Kelet-Európában csak csökevényes, a feudalizmus nyűgétől szabadulni nem tudó formákban mehetett végbe. A Verlagsystem és a manufaktúrák számára ezek kevés fejlődési lehetőséget nyújtottak. Nemcsak a kereskedelmi tőke behatolása elé álló földesúri vagy céhes korlátok, hanem a generációkon át megszerzett kézműipari tapasztalatokkal rendelkező nagy tömegű munkaerő hiánya miatt is.104 Rögtön szembetűnik ez, ha például a magdeburgi terület összes városi és falusi takácsainak kétezret alig meghaladó számát összevetjük a Rajna-vidék egv-egv manufaktúrájának több ezres, vagy a francia indusztriális területek több tízezres létszámú otthon dolgozó munkást foglalkoztató szervezetével. A robottal terhelt jobbágvmunka korlátozottsága, a finomabb ipari eljárások elsajátítására alkalmatlan volta ugyancsak nyilvánvaló. A Zunftverkaufnak és Rural Industrynak szűk körű s torz formákat öltő változatával függött össze e területek iparának viszonylagos fejletlensége a XVIII XIX. századi manufaktúra korszakban, illetve az, hogy csak a XIX. században, a jobbágvrendszer és a városkényszer megszüntetése után köszönt be erőteljesebb fellendülés. Ekkor viszont a kapitalista termelés fejlő-101 A. Skalweit: i. m. 17. 1. 102 A. Skalweit: i. m. 51 — 52. 1. és a függelékben közölt táblázatok alapján. Kiderül ebből, hogy a J. Kuliseher (Allgemeine Wirtschaftsgeschichte, II. köt. 124. 1.) által közölt idevágó differenciálatlan megállapítást a falusi iparosok számáról nem lehet a falusi mellékipar elterjedésének bizonyítékául venni, mert a közölt adatok a céhes szervezetű falusi iparra vonatkoznak. 103 Eperjessy O. : A mezővárosi és a falusi céhek kialakulása ós bomlása az Alföldön és a Dunántúlon (1686-1848). Századok, 1963. 954. és k. 1. 104 M. Barkhausen: Verviers. Die Entstehung einer neuzeitlichen Industriestadt im 17. und 18. Jahrhundert. Vierteljahrschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte, 1960. (47) 373. 1.
