Századok – 1972
Tanulmányok - Gyimesi Sándor: Az európai városok a kapitalizmus küszöbén 277/II
292 GYIMESI SÁNDOR Azok a kereskedő- és kikötővárosok, amelyek elkerülik a feudalizmusról a kapitalizmusra való átmenet válságát, illetve amelyeket a modern kereskedelem emelt fel, a későbbiekben csak úgy tudták fejlődésüket megőrizni, ha saját iparukat is kialakították. Ez történt például Lipcsében és Hamburgban.5 6 Ahol azonban a kereskedelmet nem rendelték alá az iparnak, hanem megfordítva ,,a kereskedelem volt minden s az ipar mostohagyerek", mint Hollandiában, ott másként alakult a városok sorsa. A tipikusan kereskedő karakterű Németalföld kikötőiben nagyszabású, kivitel céljaira termelő átdolgozó ipar alakult ki. Ez azonban kevés kapcsolatot mutatott a belső munkamegosztás fejlődésével, és sokkal inkább a világpiaci munkamegosztás bázisán alapult. A hazai alapokon fejlődő iparba a kereskedelmi tőke nem hatolt be, ott továbbra is félfeudális módszerek — város-kényszer, Halle-rendszer, monopóliumok, sok helyen még céhuralom — uralkodtak. így a kereskedelem — s a hozzá kapcsolódó kiviteli ipar — csak elodázni tudta a városhanyatlást, ami azonban a XVIII. század második felében itt is bekövetkezett, s amelyből Németalföld csak a következő században lábalt ki.57 így volt ez az igazgatási szerepkörökre alapozott városok többségénél is. Az 1775-ös oroszországi városreform során létrehozott adminisztratív központok közül azok, amelyek gazdaságilag nem voltak fejlődőképesek, többségükben visszaestek.5 8 A városi funkciók alapjai közül az ipar viselkedik a legdinamikusabban, s a tőkés ipar kialakulása során szinte forradalmasítóan hathatott a városhálózatra. A középkori céhes ipartól a modern gépi nagyiparig vezető fejlődésnek az átmeneti korszakba eső láncszeme a manufaktúraipar.5 8 Kialakulásában az ipari termelést megszervező kereskedelmi tőkének jutott nagy szerep. A kereskedelmi tőke először csak a kistermelők iparcikk-feleslegét vásárolta fel és közvetítette a fogyasztókhoz. Később már megbízásssal is ellátta a tőle rendszerint hitelbe kapott nyersanyag és előlegek révén függésbe került iparosokat, így a megbízóipar (Verlag-rendszer) széles hálózatát építette ki, ami — ha a kereskedő-vállalkozó munkaeszközt vagy azok vásárlására hitelt is adott — szétszórt manufaktúra létrehozásához vezetett. A Verlag-rendszer és a bérmunkán alapuló, de a kisárutermelés formáit még megtartó szétszórt manufaktúra jelentősége azután is megmaradt, miután a termelés egyes fázisait központi műhelyben egyesítve centralizált manufaktúrát alapított a vállalkozó. A központosított üzemet ugyanis rendszeint a Verlag-rendszerben vagy a szétszórt manufaktúrákban dolgozók látták el félkésztermékekkel, mint a manufaktúrák „külső osztályai". E „külső osztályok" kettős bázisra alapozhatták fejlődésüket: a városi kézműiparra és a falusi háziiparra.6 0 A középkor végére a távolsági kereskedelemben kialakuló vállalkozó-típus, amelyik a piacviszonyok széleskörű ismeretében messze felülmúlta a céhbeli kézművest, 56 B. Gebhart: i. m. II. köt. 431 — 432. 1. 37 E. Baasch: i. m. 152. és k. 1.; Wittman T.: i. m. 194. és k. 1. 58 P. T. Ründzjunszkij: i. m. 280. 1. és J. R. Klokman: Ooserki szocialyno-ekonomicseszkoj isztorii gorodov szevero-zapada Rosszii v szeredine XVIII. v. Moszkva. 1960. 121. 1. 59 A. Klima: Zur Frage des Überganges vom Feudalismus zum Kapitalismus in der Industrieproduktion in Mitteleuropa. (Probleme der Ökonomie und Politik in den Beziehungen zwischen Ost-und Westeuropa vom 17. Jahrhundert bis zur Gegenwart. Berlin. 1960. 107. 1. 60 Vö.: Marx: A Tőke, I. köt. Marx—Engels Művei, 23. köt. 345., 431., 699. 1-
