Századok – 1972

Folyóiratszemle - Mohler; Armin: A történelmi ismeretterjesztésről Franciaországban és Angliában 256/I

262 KRÓNIKA ben-időben teljességre törekvő megvilágításának feladatát". Ez pedig kötelezi arra, hogy bizonyos értelemben eleve integráltan kezelje saját anyagát. Ezzel a sajátos lehetőséggel függnek össze nevelési szempontból sok tekintetben páratlan lehetőségei is. Végül a szakképzés minden területén érvényesülő folyamatos korszerűsítés követelményével kapcsolatban kifejtette, hogy döntő feladat ,,a hajlam és a készség kialakítása a lépés­tartásra a szak eredményeinek és problematikájának fejlődésével", de ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az ehhez szükséges „kritikai készségek kialakításának is alapvető feltétele ... a marxizmus—leninizmus történetszemléletének és kutatómódszerének ala­pos ismerete". Balázs Györgyné kandidátus, egyetemi docens hozzászólásában először azt vizs­gálta, hogy a történész szakképzés mennyiben segíti a hallgatók személyiségének alakítá­sát. Megítélése szerint ahogy a „személyiségben a megújulás ós az állandóság együvé tartozó fogalmak, úgy a történész szakképzésben sem riasztó ellentétpár a tudományos képzés és a pedagógus hivatásra való nevelés". A szaktudományos képzés eredményei jelentkeznek majd a pedagógus munka során, míg a hivatás szeretete a pedagógust a szaktudomány jobb elsajátítására ösztönzi. Ezután a szakképzés és a középiskolai oktatás kapcsolatának szorosabbá válásának összefüggésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az egyetemi oktatónak éppen úgy, mint a középiskolai tanárnak minden évfolyamnál „meg kell vívnia a harcot a tananyag és hallgatók, illetve tanulók bensőséges kapcsolatá­nak kialakításáért". Véleménye szerint csak az újra érzékenyen reagáló tanári személyi­ség alakíthat ki a fejlődéssel lépést tartó, azt elősegítő nemzedékeket. Faludi Szilárdné aspiráns arról a felmérésről számolt be, amely során az 1961— 1971-ben végzett történelemszakosok a gyakorlati képzés hatékonyságáról nyilatkoz­tak. A hozzászóló által idézett tipikus válaszok általában rámutattak a pedagógus képzés hiányosságaira. Frank Tibor egyetemi hallgató örömmel szólt a közelmúltban bevezetett választási lehetőségről; a speciális kollégiumok és szemináriumok bővülő rendszere lehetővé teszi a sajátos igények kielégítését. Ezután a történész képzés célkitűzéseivel, a specializálódási lehetőségekkel, a két szaktárgy választásának kötelezettségével foglalkozott. A speciali­zálódással kapcsolatban érintette az V. év kérdését. Javasolta az iskolai gyakorlat koráb­ban történő beépítését, hangsúlyozva, hogy az iskolával kialakuló közvetlenebb, élet­szerűbb kapcsolat a tanárképzés hasznára válnék. Az egyetemi képzés módszereivel kap­csolatban hiányolta, hogy a hallgatók nem kapnak megfelelő bevezetést az egyetemi munkához. Végül ismertette a hallgatók önálló munkájának kibontakoztatására lehető­séget adó területeket: a szemináriumi dolgozatról, a szakdolgozatról és a tudományos diákköri munkáról szólt. Diószegi István kandidátus, egyetemi docens igen hasznosnak, gondolatébresztő­nek minősítette a bevezető előadásban hallottakat, amelyből különösen kiemelte a kor­szerű műveltség állapotának meghatározását. Ezek szerint elsősorban egyfajta hajlamról, kialakított képességről, vagyis talajdonképpen állandó nyitottságról van szó mindenfajta szükséges tudásanyag befogadására. „A korszerű műveltség kialakítása következésképp ennek a befogadási hajlamnak a kialakítását feltételezi. A meglevő hajlam ós a kialakí­tott igény aztán a továbblépésre, önművelésre serkent: a meglevő kiegészítésére és az új befogadására. A műveltség állapota ilyenformán művelődés, továbbművelődés folyama­tává alakul." A hozzászólás következő részében Diószegi István a korszerű műveltséget elsősorban befogadási képességnek értelmezve megpróbálkozott a tartalmi összetevők konkrét meghatározásával. Véleménye szerint a tartalmi komponensek között az irodal­mi-művészeti, a tudományos-technikai és a világnézet-politikai összetevő mindenképpen állandó helyre jogosult. A továbbiak során Diószegi István az általános képzés és a szakképzés helyét

Next

/
Oldalképek
Tartalom