Századok – 1972

Folyóiratszemle - Csubarjan; A. O.: A szovjet történettudomány az SzKP XXIII. kongresszusa után 254/I

FOLYÓIRATSZEMLE 255 folytatása. (A XV. kötetig jutottak, amely 1932-ig terjedően tartalmaz diplomáciai iratokat.) Ennek ellenére itt is egyenetlenség figyelhető meg. Lenin értékeléseire és a nagytömegű forráspublikációra támaszkodva az 1917—1924 közötti időszak alaposan kidolgozott, s egy összefoglaló monográfia elkészítése van napirenden. Az 1926—1939 közötti évek és a második világháború diplomáciatörténete — ezen belül pl. a Kisantant problematikája — a kevésbé kutatott területek közé sorolható. A hadtörténetírás helyzetében 1966-ban jelentős változást hozott a szervezeti átalakítás, amelynek során létrehozták a hadtörténeti tudományos kutató intézetet. Ez az intézmény elvi és gyakorlati téren egyaránt irányítja és koordinálja a kutatásokat. Elsősorban a második világháború története, azon belül természetesen a Nagy Honvédő Háború szolgál sok tanulmány és monográfia témájául. Előrelépést jelent, hogy hadtörténetelméleti és hadászatelméleti kérdések iránt is nőtt az érdeklődés. Ugyancsak pozitívan hatottak a különböző nemzetközi és hazai hadtörténész kongresszusok, konferenciák ós tudományos ülésszakok. Az orosz-szovjet történettudomány olyan hagyományos területei, mint a szlavisztika és a Kelet-kutatás szintén fejlődtek 1966 óta. A Szlavisztikai Intézetet 1969-ben Szlavisztikai ós Balkanisztikai Intézetté bővítették, ami lehetővé teszi a kelet- és délkelet-európai szláv népek történetének kutatása mellett, a szintén ebben a térségben élő magyarok, románok, albánok, görögök fejlődésének összehasonlító elemzését is. A szocialista építés korszakával kapcsolatban azonban megállapítja a cikk, hogy amíg az egyes országok belső fejlődése nincs kellően elemezve, addig nem megalapozottak az összehasonlító vizsgálatok sem. A Kelet-kutatás nagy hagyományokkal rendelkezik ugyan, de a gyarmati és nemzeti felszabadító mozgalmak fellendülése különösen élénkitően hatott erre a kutatási területre. Az aktualitás mellett elméleti jelentőségű problémák tisztázása is hozzájárult a fellendüléshez. A Kelet feudális és rabszolgatartó társadalmainak fejlődéstörténete az ázsiai termelési mód megértése szempontjából bír nagy jelentőséggel. A kutatások és a viták még folynak, de a szerző jelentős állomásnak tekinti N. I. Konrád: „Nyugat és Kelet" c. monográfiáját (Moszkva, 1966) az összehasonlító módszer színvonalas alkalmazása miatt is. Az ókor és a középkor kutatása továbbra is a szovjet történettudomány legszínvonalasabb területei. Az eredmények olyan jelentősek, hogy csupán néhány háttérbe szorult probléma említésére szorítkozik a cikk szerzője. Ilyen például a feudalizmus-kori Oroszország XVI—XVII. századi politikai története, vagy az I. Péter utáni negyedszázad. Az egyháztörténeti kutatások megélénkültek ugyan, de még akad tennivaló. A kultúrtörténet kutatása viszont új szakaszába jutott, mert az orosz és az egyetemes kultúra egybevetése a további feladat. A feudalizmus kutatása nemcsak orosz, de egyetemes történeti vonatkozásaiban is komoly eredményeket ért el. Nyugat-Európa, Oroszország, a Kelet feudális társadalmainak alapos, színvonalas kutatása napirendre tűzte — az összehasonlító vizsgálatok eredményeinek summázása után — a feudalizmus lényegi ismérveinek, tipologizálásának a kérdéseit. A. Ja. Gurevics könyve (A nyugat-európai feudalizmus kialakulásának problémái, Moszkva, 1970) jelentős állomás ebben a vonatkozásban, amint ezt a Moszkvai Állami Egyetemen rendezett vita is megmutatta. (Ld. Voproszi Isztorii 1970. 9. sz.). Befejezésül az archeológia (különösen a novgorodi ásatások) és az etnográfia (itt az elméleti kérdések előtérbe kerülését hangsúlyozza) fejlődését vázolja röviden, majd összegzésként megállapítja, hogy a szovjet történettudomány folyamatosan fejlődik, a szovjet történészek látják az előttük álló feladatokat, s a továbbiakban ezek megoldására összpontosítják erőiket. (Voproszi Isztorii 1971. 3. sz. 3—22. I.). M.