Századok – 1972

Történeti irodalom - Wieder; Joachim: A volgai katasztrófa (Ism. Horváth Miklós) 201/I

174 TÖRTÉNETI IRODALOM 201 aranyai elfogytak, Szulejmán szultán úgy rendelkezett, hogy a 3 akese fölötti árkülönbség, vagyis a „hús kár" („zarar-i lahm") megtérítésére a kikötőkbe hajtott állatok után „kassabiyye akçesi"-t, 'húsmérői akesét' szedjenek. — Később a „zarar-i kassabiyyé"-t nemcsak állatok, hanem helyenként más kereskedelmi áruk után is kivetették. E különféle terminus technicusok megfejtése elsősorban azért okoz nehézséget, mert nagyon kevés a kiadott török okmánytár, s emiatt gyakran csak véletlenül találunk rá valahol egy sokat keresett levéltári adatra, vagy a kívánt analóg példára. J. Kabrda munkájával éppen e téren nyújtott felbecsülhetetlen segítséget, amikor egy meghatározott témakörre gyűjtött össze török iratokat. Ezek mintaszerű fordításával, kommentálásával ós kritikai elemzésével olyan munkát alkotott, melyet mind a turkológusok, mind az ortodox egyház történetének kutatói gyakran fognak majd forrásként idézni. KÁLDY-NAGY GYULA JOACHIM WIEDER: A VOLGAI KATASZTRÓFA (Budapest, Kossuth Kiadó és Zrínyi Katonai Kiadó. 1969. 328 1.) A több mint hat hónapig tartó sztálingrádi csata, amely fordulópont volt a második világháború történetében, a szovjet Vörös Hadsereg győzelmével végződött; a sztálingrádi katlanban bekerített 334 000 fős 6. német hadseregen kívül a többi arcvonalszakasszal együtt több mint félmillió főt kitevő ellenséges erőt zúzott szét.1 Maguk a német fasiszta tábornokok is többnyire kénytelenek elismerni Sztálingrád kizárólagos szerepét a háború menetének gyökeres megváltozásában.2 A már szinte áttekinthetetlen mennyiségű nyugatnémet memoárok, értekezések, monográfiák stb. nagyrésze azonban Németország vereségót Hitler telhetetlenségének, diktátori szeszélyének tulajdonítja, s rehabilitálni akarja a német vezérkart, a fasiszta tábornokokat, az egész Wehrmachtot. Fő eszmei mondanivalójuk, hogy a német nemzetet a háború nyomán érdemtelenül megalázták, amiért is revansra kell készülni. Joachim Wieder könyve a kevés kivételhez tartozik. A szerző a 6. hadsereg VIII. hadtestjének felderítő tisztjeként vett részt a sztálingrádi csatában. Néhány évi szovjet fogság után tért vissza Nyugat-Németországba és ma is ott él. Munkájának első részében a személyes résztvevő és túlélő értelmével s érzelmével írja le a sztálingrádi csata második, tehát 1942. november 19-től 1943. február 2-ig tartó szakaszát. Különös jelentőséget és értéket ad a szerző könyve e részének az az elemző, tényekre épített pontos ábrázolás, amellyel bemutatja, hogyan áldozták fel a náci politikai vezetők a 6. hadsereget. Ennyire objektív módon a nyugati irodalomban kevesen nyúltak a kérdéshez. Rendkívüli drámai feszültséggel mutatja be — s ezt éppen a történelmi hűség teszi lehetővé —, mekkora izgalom, szinte bénító rémület lett úrrá még a magasrangú tiszteken is, amikor a hadseregparancsnokság közölte Hitler november 24-i parancsát, amelyben megtiltotta a kitörést. A szerző azonban nem zárja le a gondolatsort Hitler felelősségével. 1 Ekkor pusztult el a 2. magyar hadsereg is. A 200 000 fős magyar hadsereg vesztesége 141 971 fő volt. Vö: Dr. Horváth Miklós: A 2. magyar hadsereg megsemmisülése a Donnál. Budapest, 1959. 2. kiadás 42—43. 1. 2 Hans Doerr: Der Feldzug nach Stalingrad. Versuch eines operativen Überblickes. Darmstadt. 1955. 13. 1.