Századok – 1972

Történeti irodalom - Marksz–isztorik (Ism. Niederhauser Emil) 182/I

174 TÖRTÉNETI IRODALOM 185 kapcsolódnak, a rabszolgatartó rendben a rabszolga maga is termelőeszközzé válik. Azt is kimutatta, melyek a három kizsákmányoló rendszer (rabszolgatartás, feudalizmus, kapitalizmus) fő vonásai. Történeti jellegét mutatja, hogy a kapitalizmus genezisét is tárgyalja. Az eredeti felhalmozásról szóló fejezet összekapcsolja a történeti és elméleti tárgyalást. A fogyasztási érték és a pénz fogalmát is történetileg közelíti meg. Ugyancsak Marx közgazdasági munkássága felől közelíti meg a tanulmánykötet problematikáját V. Sz. Vigodszkij, aki a politikai gazdaságtan történetének a helyét kívánja meghatározni Marx gazdasági elméletében. A Tőke IV. kötete (az értéktöbbletelméletek), de az első három kötet számos helye is tulajdonképpen a közgazdasági elmélet története. Marx megmutatta, hogy az elméletek fejlődésében voltaképpen a gazdasági fejlődés tükröződött. 1857—63 szabadult meg Marx a közgazdaságtan polgári klasszikusainak a hatása alól, különösen Ricardo bírálata révén, amikor kimutatta, hogy nem a munka, hanem a munkaerő az áru. A IV. kötet ekkor készült el (1862—63), s Marx értéktöbblet-elméletének a fejlődése is nyomon követhető benne. Az elmélet a valóságos fejlődés tükrözése, ezért jön létre a merkantilizmus akkor, amikor a legnagyobb profit valóban a külforgalomból kerül ki, a fiziokraták a föld részleges elkobzását akarták stb. Az elméletek belső ellentmondásai mögött mindig a valóság tényleges ellentmondásai rejtőznek. Amíg osztályok lesznek, ezek az elméletek mindig újra és újra jelentkeznek majd, ezt mutatja a neoproudhonizmus mai térhódítása. Smith és Ricardo materializmusa mechanikus és korlátozott volt, felületes, nem tudtak eléggé absztrahálni, így megnyílt az út a vulgáris polgári közgazdaságtan felé. L. I. Qolman az 1850-es években és az 1860-as évek elején írt publicisztikai munkákban felvetődő történeti problémákat vizsgálja. A polgári kritika ezeket a munkákat mellékeseknek tartja, inkább csak kordokumentumoknak. A marxista kutatás sem vizsgálta meg eléggé. Az biztos, hogy Marx nem tett engedményeket a közönségnek, nagy tényanyagot dolgozott fel minden cikkében, tudományos szinten. Sokszor elméleti következtetésekhez jutott. Anyagát többek közt a szemtanúkkal való beszélgetésekből merítette (kapcsolatai az emigránsokkal pl.). Nem igaz az a polgári állítás, hogy elhanyagolta volna a gazdasági tényezőket, s csak politikai kérdésekre koncentrált volna. Cikksorozatot írt pl. az 1857-es gazdasági válságról. A korabeli gazdasági jelenségekben elmélete igazolását látta. A nyugat-európai nagyarányú fejlődós, iparosodás, a hitelélet kiépülése mögött meglátta a nyomort, az éhezést és kivándorlást. Az egyes országok belső fejlődését vizsgálva mindenütt kimutatta az uralkodó rendszerek népellenes voltát. Mindig pártosan, de tudományos objektivitással nézte az eseményeket. Angliánál utalt a burzsoázia és az arisztokrácia kompromisszumára, a kétpárt-rendszerre, a tömegek szerepére a politikai demokratizálódásban. Franciaországtól várta az újabb változást, kimutatta, mennyire illuzórikus a második császárság osztályfeletti volta. Németországon belül Poroszország és Ausztria érdekelte, Poroszországot junker-államnak tartotta, amelyet meg kell semmisíteni. Ausztriáról kimutatta, hogy a ncpek ellentéteit felhasználva tartja fenn magát. Itália vonatkozásában utalt arra, hogy Piémont valamelyik szomszédja vazallusa lesz, vagy hadszíntérré válik. Oroszországban a jobbágyreform foglalkoztatta, az Egyesült Államokban a polgárháború. A külpolitikát mindig a belpolitikával hozta összefüggésbe, nem volt konzervatív ebben a kérdésben, mint polgári részről bizonyítani próbálják, és nem is volt mindenáron oroszellenes. A proletariátus szempontjából nézte a külpolitikai viszonyokat is, de sohasem volt voluntarista. Figyelte az angol—orosz ellentétet, elítélte Oroszország balkáni terveit, de a nyugati hatalmak elképzeléseit is. A krími háborúról kimutatta, azért folyik Oroszország déli végein, nehogy a népek forradalmi háborújává : változzék át. 1859-ben leleplezte Napóleon „felszabadító" szerepót. Közben mesteri portrékat adott egyes államférfiakról (pl. Palmerston kétszínűségéről és cinizmusáról). A gyarmati népek kérdését újszerűen közelítette meg. A gyarmatosítást a kapitalizmus