Századok – 1972

Történeti irodalom - Gunst Péter: A mezőgazdasági termelés története Magyarországon (1920–1938). (Ism. Für Lajos) 173/I

174 TÖRTÉNETI IRODALOM 174 tett kérdések számos lényeges összefüggését sem. Igaz, a szerző a két háború közötti mezőgazdaság termeléstörténetét döntőleg az egykorú statisztikai felmérések adatai alapján vázolja fel, így a való világ számos pontjára és összefüggésére világosság nem mindig vetődhetett, a vállalkozás úttörő jellegét azonban mindezek ellenére sem lehet elvitatni Gunst Pétertől. Ennek súlyát — ezeken túlmenően — csak tovább fokozzák azok a történeti tények, hogy a vizsgált korszak kezdetén — viszonylag fejletlen iparral rendelkező hazánkban — a mezőgazdaság produkálta a nemzeti jövedelem 40%-át, az ország lakosságának több mint 50%-át foglalkoztatta, exportunkból pedig 80%-os arányban részesült. Helyénvalónak érezzük a korszakhatárok megvonását is, amennyiben az első világháborút követő forradalmak korának, majd az 1938-cal elkezdődő területváltozások utáni időszaknak a problémáit mellőzte a szerző (az utóbbi korszakra egyébként, ahol a téma megkívánja, gyakran tesz utalást). Feltétlenül meg kell említenünk a feldolgozás módszerét. Minthogy a szerző az adatok zömét statisztikai forrásokból merítette, módszere nemcsak a hagyományos, de a szónak a mai ós modern értelmében is statisztikai. Bizonyára a történeti statisztikát korszerű színvonalon művelők szemében is vonzóvá teszi Gunst Péter munkáját, hogy abban a matematikai statisztika, elsősorban az összetett trend-számítások módszerét igen helyesen, és mindig mondanivalójának precízebb kifejtése érdekében alkalmazta. Külön ki kell emelnünk, hogy a szerző az adatoknak egyfajta közgazdasági, még pontosabban: agrárgazdasági vonatkozásait igen szerencsésen ötvözte a történet-, és helyenként az agrártudomány módszerével. Elismeréssel kell szólni a munka szerkezeti konstrukciójáról is, noha egy-egy téma „besorolási" helye felett, vagy az egy-egy témának szánt terjedelem, az arányok tekintetében vitatkoznunk is lehetne a szerzővel. Mindjárt az indító fejezet széles körívben vázolja fel a két háború közti mezőgazdasági termelés néhány főbb mutatóját, főként a piacviszonyok, az értékesítés szemszögéből. A „világhelyzetnek" ezt a futólagos áttekintését számos ponton ügyesen és jó érzékkel hozza kapcsolatba a magyar mezőgazdaság gyakran oly súlyos gondjaival. Miután tekintetünk a számok tükrében szemügyre vehette az északi félteke fontosabb agrártermelési és értékesítési problémáit, a szerző átvezet bennünket a hazai tájakra. Es mindjárt elevenbe vágó kérdés boncolásába fog. Azokat a döntő változásokat vizsgálja, amelyeket a trianoni határmegvonások idéztek elő a magyar mezőgazdaság helyzetében. A korábbi országterület kéjtharmadának leválása „sok évtizedes politikai küzdelmeknek vetett véget, s egyúttal sok évszázados, az évszázadok során egyre bonyolultabbá vált, mind sokoldalúbb gazdasági kapcsolatokat zúzott szét" — írja. Azok a tények, amelyek e fejezetből elénk tárulnak, nem teljesen újak, többé-kevésbé ismerte azokat a kortársi szakirodalom is, jóllehet az adatoknak a maguk korában elsősorban politikai funkciójuk volt. E könyv érdeme éppen az, hogy lehántva azokról a napi politika burkát, józanul, a tényeket szigorúan tiszteletben tartva elemzi a területi változások hatását a magyar mezőgazdaságra. A szerző, híven témájához ós a történész szemléletéhez, nem azon búsong, hogy mennyit is veszítettünk, hanem azt kutatja, hogy a változások szabta keretek közt milyen lehetőségek kínálkoztak, illetőleg milyen korlátok emelkedtek a mezőgazdaság továbbhaladása előtt. E változások ilyen természetű felmérése nélkül ma már valóban aligha lehetne hű történeti képet rajzolni a szóban forgó korszak gazdaságtörténetéről. Mind a népesség lélekszámában, mind a birtok-, a növénytermesztési és az állattenyésztési struktúrában beállt jelentős változásokra gyorsan és igen rugalmasan kellett volna reagálniok agrárpolitikusainknak, hogy a váratlanul keletkezett nehézségek felett úrrá tudjanak lenni. A Horthy-korszak vezetőiből azonban — amint ez köztudott— mind a gazdasági, mind a társadalmi reformkészsóg hiányzott. így azután a már meglevő bajo-