Századok – 1972
A XIII. Nemzetközi történettudományi kongresszus - A francia forradalom nemzetközi hatása - Benda Kálmán: A nemzeti ébredés kezdetei a Habsburg-Monarchia országaiban 157/I
159 A XIII. NEMZETKÖZI TÖRTÉNETTUDOMÁNYI KONGRESSZUS szlovák nyelvújítás elindítója lesz. A század végére a nyelvi mozgalom kivirágzik a horvátok ós a magyarországi szerbek közt, s nemsokára jelentkezik Erdélyben is a Mieu-Klein, Sincai és Maior triász, akik népüknek nemcsak a román nyelvkönyvet adják kezükbe, hanem a dákoktól való leszármazás elméletével a dicső eredet-mondát is. Kezdetben mindezek a mozgalmak nem képviselnek politikai tendenciát, s megmaradnak nyelvi, irodalmi, történelmi síkon. Az állam nyilván ezért nem tulajdonít fontosságot nekik ós tolerálja őket. 1790-ben azonban, a jozefinista reformok elleni harc egyszerre politikai tartalommal telíti őket, s szembefordulnak az abszolutizmusra törekvő bécsi kormányzattal, sőt az egyes nemzeti mozgalmak egymással is. Igaz, hogy a magyar rendi mozgalomnak konzervatív, sőt reakciós jellege volt, az 1790-es diétán mégis elhangzott a javaslat a magyar nyelv államnyelvvé nyilvánítására, ami elegendő volt arra, hogy az ugyancsak konzervatív és reakciós horvát nemesség azonnal tiltakozzék a magyarosítási szándék ellen. Ugyanakkor a temesvári szerb kongresszus több más közt politikai autonómiát követel, az erdélyi románok pedig negyedik rendként való elismertetésüket kívánják. Csehországban a nemesség, amely németül beszél, az abszolutizmus elleni küzdelmet összekapcsolja a cseh nyelvért folytatott harccal s el is éri, hogy 1793-ban a prágai egyetemen tanszéket állítanak a cseh nyelv számára. Mindezek a mozgalmak magukévá teszik a francia felvilágosodás ideológiáját, a nép jogairól beszélnek, de a nép a kiváltságos rendeket jelenti. Különösen szembetűnő ez Magyarországon, ahol Rousseau tanai és a Contrat-Social a főérv a feudális jogok teljes restaurálására. A volt jozefinisták zöme azonban nem kívánja a feudalizmus restaurálását, s a francia forradalom hatására is a nyelvi-irodalmi mozgalmat összekapcsolja a társadalmi és politikai reformokkal. Egy részük politikailag balra tolódik, ők is Rousseaura, a Contrat Socialra, majd a francia forradalom példájára hivatkoznak, de a népen most már a polgárságot és a parasztságot értik. Előbb csak reformokat, később már radikális változtatásokat követelnek, s egyes csoportjaik eljutnak a feudális berendezés megdöntésének, a polgári állam, a köztársaság igenlésének gondolatáig. A nyelvi mozgalom nacionalista tendenciái ebben a pillanatban politikai programmá válnak: a nép nyelvének felkarolása logikusan elvezet a nép uralmáig. A nemzeti mozgalmak forradalmi politikai törekvésekkel való telítődése szükségszerűen vezet oda, hogy az arisztokrácia, a főpapság ós a nemesség — az értelmiségbe sorolható töredékét kivéve — szembefordul a nemzeti mozgalommal. Ez a jelenség a Habsburg Monarchia jakobinus mozgalmaiban mutatkozott meg legélesebben. Jakobinus mozgalmakról (többes számban) kell beszélnünk, mert az új fejlődést mi sem mutatja jobban, mint az, hogy míg korábban a jozefinizmus hívei nemzeti különbségeken felül egységes tábort alkottak az egész monarchiában, négy évvel II. József halála után a magukat jakobinusnak nevező radikális demokraták külön vezetés alatt szervezkednek Bécsben és Triesztben, Budán, Prágában, Zágrábban vagy Krakkóban. Közös vonásuk, hogy országuk kormányzását polgári és demokratikus irányba kívánják megváltoztatni, de nem birodalmi, hanem nemzeti állam kereteiben. A frontok — ott, ahol az önálló állam történelmi hagyománya még élt, lengyel területen, de főleg Magyarországon — megváltoznak: a nemesség, mely 1790-ben a rendi kiváltságokért való harcot függetlenségi törekvésekkel párosította, a forradalomtól való félelmében szövetséget köt az udvarral, és lemond a függetlenségről, — az egykori jozefinisták, akik korábban minden reményüket az udvarba vetették, immár mint a jakobinus mozgalmak hangadói szembefordulnak a dinasztiával, s a polgári forradalmat és a független nemzetállamot egyszerre próbálják megvalósítani. A nemzeti és társadalmi megmozdulások azonban népenkint ós országonkint más-más arcot mutatnak, a helyi adottságoknak megfelelően. A francia hatás legközvetlenebbül talán a lengyelországi részeken érvényesült, részben a lengyel emigráció révén. Az 1794-es lengyel felkelés programjában a nemzeti
