Századok – 1972
Folyóiratszemle - Davis; Mary: Az I. Internacionálé előfutárai – A Testvéri Demokraták 1453/VI
Fü LYÓIRATSZEMLE 1453 quaker társtulajdonosa volt, mellette szerepeltek újságírók. Rowe vitába szállt MaehI e folyóirat 1963. évfolyamában megjelent cikkével, aki szerint e területen a chartista rrozgaJcm töizsét a bányászok képezték. Ezt Rowe elhibázott értékelésnek tartja; a vezetők között asztalosokat, szabókat, kőműveseket, cipészeket lehetett találni. Hasonló szociális keresztmetszetet mutat az 1837-ben letartóztatottak listája. 1837 júniusában rendezték meg a legnagyobb nagygyűlést, amelyen O'Connor volt a szónok, s 60 — 80 000 ember jelent meg. 1832-től ez volt a legnépesebb tömeggyűlés Newcastleban. A szerző érzékelteti, hogy sok szakszervezet kapcsolódott az akcióba, sokan kíváncsiságból jöttek el, jónéhány „országos" vezető is érkezett a színhelyre. Rowe részletesebben idézi, hogy a korabeli munkáslapok miként emlékeztek mag erről a napról, és leírja, mint követte a nagygyűlést a letartóztatási hullám. Ennek ellenére a chartista mozgalom e vidéken még nem tört meg, újabb gyűléseket tartottak. A chartisták körében akadtak olyanok, akik készek voltak erőszakhoz nyúlni. így került sor július végén a hevesebb összecsapásokra, amikor sokan már a „National Holiday"-ről, az országos nagy munkabeszüntetésről beszéltek, amely egyszeriben megdöntheti a régi rendszert. Ez a nagy reménység augusztus elején, a kudarc után egyszeriben foszlott semmivé. Rowe tanulmányában még nyomon kíséri az utóvédharcokat 1839 — 40-bsn, s kitekintést ad a chartisták sorsáról az 1840—1848-as periódusban. (International lieview of Social History. 1971. 1. szám, 17 — 39. I.) J. t Mary Davis: Az I. Internacionálé előfutárai — a Testvéri Demokraták Davis utal arra, hogy az internacionalizmusnak voltak régebbi tradíciói az angol munkásmozgalomban, így a Levelező Társaságok idején, T. Payne munkássága is ezt jelzi, de ezeknél a korai előfutároknál hiányzott az internacionalizmus új, modern iskoláinak egyik sajátos jegye, az osztálykategóriákban való gondolkodás, s helyette az észérvek domináltak, vagy az érzelmi motívumok, mint a zsarnokság elleni küzdelem. A régi kerékvágásból való elmozdulást — hangsúlyozza a szerző —, a Testvéri Demokraták szövetségének 1845-ben történő megalakulása jelezte. S tekintettel arra, hogy körükben több ismert chartista is feltűnt, ez is külön figyelmet követel. M. Davis az említett chartisták közül elsőkónt Harney-ról nyújt vázlatos képet. Rávilágít, hogy milyen sokféle hatás érte, hányfajta forradalmárral állt kapcsolatban O'Brientől és a kontinens forradalmáraitól kezdve Engelsig. Davis utalt arra, hogy Marx és Engels Harney iránti barátsága nem jelentette azt, hogy ne bírálják Harney eklekticizmusát, azt, hogy a forradalmárok között nem tett különbséget, mindenkivel együtthaladt, aki a kapitalizmust bírálta. Harney jelentőségét növelte a Northern Star, amely a chartisták szinte első olyan lapja, amely ténylegesen a tömegek között is elterjedt. A továbbiakban Davis részletesebben szól arról, hogy 1846-ban a Testvéri Demokraták miként szólaltak meg a krakkói felkelés nyomán a lengyel forradalmárok védelmében, s milyen álláspontra helyezkedtek 1847 48-ban az olasz egységmozgalmakkal, köztársasági mozgalmakkal szemben, hogyan ítélték meg Mazzini személyét, tevékenységét. Davis hangsúlyozta, hogy a Testvéri Demokraták és Mazzini már ezekben az években két fontos kérdésben szembekerültek egymással. Mazzini egyfelől ragaszkodott a magántulajdonhoz, s éppen ezért elítélte a szocialista elképzeléseket, mozgalmakat. A fenti
