Századok – 1972

Történeti irodalom - Der österreichisch-ungarische Ausgleich 1867 (Ism. Szász Zoltán) 1423/VI

1424 TÖRTÉNETI IRODALOM Részkérdések 30—40 oldal terjedelemben, alapvető kérdések viszont néhány oldal terjedelemben kerültek be a konferencia írásos anyagába. A bevezető referátumok között elsőként Josef Polisensky (Prága) a kiegyezést mint historiográfiai problémát tárgyalta. A Monarchia történelmi létjogosultsága szerinte már 1848-ban megszűnt, ez a krími háború idején nemzetközi politikai szinten a Monarchia tehetetlenségében jelentkezett. A kiegyezés maga a polgári nacionalizmus időszakában a soknemzetiségű állam problémájának megoldására tett osztrák kísérletnek tekinthető. Robert A. Kann (USA) a kiegyezés előfeltételeit ós hatásait foglalta össze. Abból indult ki, hogy a gazdasági-társadalmi előfeltételek, a nemzetközi helyzet, valamint a korábbi közjogi állapotokat szabályozó törvények kedvezőek voltak a kiegyezésre hajló politikusok számára. A kiegyezés nem csupán biztosította a Habsburg Monarchia további nagyhatalmi helyzetét, hanem megszabta külpolitikáját. Előadásának utolsó pontjában megállapította, hogy a bonyolult összefüggésrendszer, mely a nemzetközi helyzet és a kiegyezési rendszer között fennállt, nemcsak a két privilégizált nemzetnek kedvezett, hanem bizonyos védelmet és támaszt jelentett minden érintett nép számára. Fran Zwitter (Ljubljana) a dualista rendszert a maga teljességében vizsgálva, főként eseménytörténeti összegezést ad az 1867-es kiegyezésről. Alaptétele lényegében megegyezik a Polisensky által kifejtettekkel, amennyiben a Monarchiát már a XIX. sz. közepén túlhaladottnak tekinti, magát a kiegyezést pedig nem tartja döntő fordulatnak a Habsburg-birodalom összeomlása felé vezető úton. A második részben a kiegyezés külpolitikai összefüggéseivel foglalkozó referátumokat és a kapcsolódó vitát találjuk. Rudolf Neck (Bécs) a Monarchia 1866—1870 közötti politikáját vizsgálta, s hangsúlyozta, hogy a sedani vereséget követő revanstörekvések rövidéletűek voltak. Jifi Kofalka (Prága) a porosz politikát vizsgálta. Nagyi súllyal szerepel nála egy porosz—magyar érdekközösség megléte, mely a kiegyezés után új formákban jelentkezett. Kovács Endre (Budapest) az európai nagyhatalmaknak a kiegyezéssel szemben elfoglalt álláspontját elemezte, s megállapította, hogy ezek — érdekeiknek megfelelően — Oroszországot kivéve, lényegében támogatták a kiegyezéses rendszer megteremtését. Bemard Michel (Párizs) a francia hivatalos körök, André J. Tudesq (Bordeaux) a francia publicisztika, Angelo Tambora (Perúgia) az olasz kormány és a közvéleménynek a kiegyezéssel kapcsolatos állásfoglalását ismertette. V. M. Túrok (Moszkva) az Októberi Forradalom előtti orosz történetírás kiegyezésértékeléseit ismerteti, amelyben a századfordulótól azután egyre több, a cári birodalom berendezkedését bíráló momentum figyelhető meg. Nikola Petrovic (Belgrád) főként orosz diplomáciai anyagok ós Kállay Béni levelei alapján a Monarchia Balkánpolitikáját elemzi, s ebben kezdettől szerepet tulajdonít a gazdasági indítékú gyarmatosítási törekvéseknek. Részletesen elemzi a szerb politika alakulását is. Rebeka Averbuh (Moszkva) az orosz polgári közvéleményben a Monarchia nemzetiségi problémáiról kialakított képet ismerteti. Tojik M. Iszlamov (Moszkva) a kiegyezés előtörténetét és létrejöttének eseménytörténetét foglalja össze. Vasile Maciu (Bukarest) Románia álláspontjának alakulásával foglalkozik, s főleg azt a momentumot emeli ki, hogy romániai politikusok megkíséreltek a kiegyezéssel szemben fellépni. Cornelia Bodea és Josif Kovács (Bukarest, Kolozsvár) az erdélyi románoknak a kiegyezéssel kapcsolatos elutasító állásfoglalását ismertette. A harmadik rész a kiegyezés korának társadalmi, gazdasági és alkotmányjogi kérdéseiről szóló anyagot tartalmazza. Martin Vietor (Pozsony) a kiegyezési törvények különböző egykorú megítélésével foglalkozott jogtörténeti szempontból, s elemezte azokat a nehézségeket, amelyek az alaptörvények magyar és osztrák részről gyakran ellentétes értelmezéséből fakadtak. Walter Goldinger (Bécs) azt az ellentmondást tárgyalta, ami az alkotmányosság és az abszolutisztikus módszerek együttéléséből támadt a Lajtántúli területeken. Hans Mommsen (Bochum) a kiegyezésnek a lajtántúli alkotmányosság