Századok – 1972

Történeti irodalom - Vargyai Gyula: A legitimisták és szabad királyválasztók közjogi vitájáról az ellenforradalmi államban – A katonai közigazgatás és az ellenforradalmi állam keletekezése (Ism. Ruszoly József) 1414/VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1417. A tanulmány befejezésében a szerző az ellenforradalmi korszakban keletkezett jogi nézetek és politikai mozgalmak bonyolult kölcsönhatását hangsúlyozza. A nézetazonosság ellenére joggal határolja el a szabad királyválasztó közjogászokat az 1919 — 1920-ban működő, többnyire szintén szabad királyválasztó nézeteket valló ellenforradalmi szervezetektől. Ugy véljük, hogy a szerző végső summázatában helyesen szűri le azt a tanulságot, hogy a társadalmi valóságtól elszakadt, alapvetően elavult módszerekkel dolgozó magyar közjogtudomány — a kisszámú pozitivista közjogász reálisabb elképzelései ellenére — nem tudta megoldani a fennálló jogi helyzet értelmezését. A másik tanulmány (A katonai közigazgatás és az ellenforradalmi állam keletkezése ) jellegében elüt az előzőtől. Míg ott elméleti vitákat vizsgál a szerző nyomtatott források alapján (levéltári anyagra csak a bevezetésben hivatkozik), addig itt a címben jelzett intézménytörténeti kérdést majdnem kizárólag a Hadtörténeti Levéltár ós az Országos Levéltár témájára vonatkozó igen gazdag anyagának felhasználásával tárja fel. A szerző elsőként a katonai közigazgatás 1919 — 1921. évi szervezeti alakulását mutatja be. E korszakban a katonai közigazgatás duális jellegű volt. Horthy fővezérsége, amely a Tanácsköztársaság bukása után a Dunántúlon regionálisan is függetlenítette magát a Budapesten működő Hadügy- (Honvédelmi) Minisztériumtól, 1920 áprilisáig állott fenn. Szerepkörét az 1920: I. te. alapján hadúri jogokat gyakorló kormányzót katonai kérdésekben segítő, kibővített hatáskörű vezérkari főnökség vette át, amely 1921 nyarán olvadt be a Honvédelmi Minisztérium szervezetébe. A szerző a HM másodlagosságának megszűnését az 1920: I. tc.-hez, illetve a kormányzó megválasztásához kapcsolja. A katonai és polgári adminisztráció viszonyát vizsgálva elsőkónt a fővezérség rendkívüli hatalmára derít fényt. E körben esik szó arról, hogy a fővezér a polgári közigazgatás fölé rendelte saját szerveit. Horthy és emberei beavatkozásával szemben maga a miniszterelnök sem rendelkezett megfelelő eszközökkel. Ez nyilvánult meg abban is pl., hogy a fővezérség minisztertanácsi, illetve belügyminiszteri hatáskörbe tartozó ügyeket is intézett. Külön kiemelést érdemel, hogy a fővezérség és a vezérkari főnökség közvetlen kapcsolatot tartott a magyar külképviseletekkel. Vargyai adatai szerint a HM-nek, illetve szakközegeinek tevékenysége különösen a Belügy-, az Igazságügy-és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium működésére gyakorolt jelentős hatást. Foglalkozik a szerző a katonai szervek ós törvényhozás kapcsolatával is, amely a képviselőválasztásokba való beavatkozástól a nemzetgyűlés szétzavarására vonatkozó tervek kovácsolásáig terjedt. Megemlítjük, hogy az általa érintett azon törekvéshez, amely a honvédelmi miniszter politikai felelősségének nullifikálását célozta, egy másik hasonló terv is kapcsolódott. Nevezetesen a HM 1920. június 9-ón egy előterjesztést tett, amely a békeszerződés katonai határozmányainak várható be nem tartására tekintettel a hadügyi kérdések titkos tárgyalására és egyes interpellációk titkossá minősítésére tartalmazott indítványt (OL ME 1920-III-5734. [HM 62. 413. ein. A-1920}). Igen figyelemreméltóak a szerző eredményei a politikai szabadságjogok megszorítása, illetve megsemmisítése körében a katonai közigazgatás által kifejtett tevékenység feltárásában. Ez a gyülekezési és egyesülési joggal, a levél, távirat, távbeszélő ós a tág értelemben vett sajtócenzura gyakorlásával függött össze. Fényt derít a szerző a katonai közigazgatásnak a gazdaság, illetve a közellátás területén való működésére is. Ez a szénügyek katonai felügyeletében, a katonaiag fontos üzemek közvetlen ellenőrzésében ós a gabonarekvirálásban nyilvánult meg. Szó esik a tanulmányban az ellenforradalmi katonai különítmények és szervezetek szerepéről is. A tanulmányban feldolgozott forrásanyag véleményünk szerint is igazolja a szerző azon álláspontját, hogy a hadsereg „jogszabályokkal alig mérhető keretek között érvényesülő közigazgatása" az ellenforradalmi állam születésének egyik döntő faktora volt. 9 Századok 1972/6