Századok – 1972

Közlemények - Csapodi Csaba: Történészhagyatékok a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában 1369/VI

KÖZLEMÉNYEK Csapodi Csaba: Történészhagyatékok a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában I. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának elsőrendű feladatai közé tartozik tudósok — elsősorban a társadalmi tudományok művelői — kéziratos hagyatékainak megszerzése, őrzése és a kutatás számára használhatóvá tétele. Ezeknek a kézirathagyatékoknak a fontosságát fölösleges hangsúlyozni, hiszen világos, hogy kiadatlan vagy féligkészen maradt munkák kéziratai, anyaggyűjtések, másolatok éppen olyan értékes segítséget, fölhasználható anyagot és szempontokat szolgáltatnak az illető szaktudomány kutatóinak, mint ahogy a hagyatékokban található személyi és működési iratok, levelezések a tudománytörténetnek, az egyes tudományok belső életének legértékesebb, leghitelesebb, a tudományos életet a maga valódi mivoltában, személyi kapcsolataiban és ellentéteiben, irányzataiban és vitáiban a legéletszerűbben föltáró forrásai. A történész-hagyatékoknak ezen felül különös fontosságot ad az a szomorú körülmény, hogy a Magyar Történelmi Társulat irattára elpusztult, s így ezeket az iratokat is a tudománytörténet számára az egyes történészek személyi hagyatékainak kell pótolniuk. Sajnos a régebbi időkben semmiféle intézmény nem fordított gondot arra, hogy tudatosan és rendszeresen gyűjtse a társadalomtudományi kézirathagyatékokat. Megdöbbentő az, hogy milyen kevés maradt fenn, vagy legalábbis milyen kevés vált eddig ismeretessé a múlt század nagy történetíróinak kézirataiból. Teljesen a véletlenre volt bízva, hogy egy-egy ilyen kézirathagyaték bekerült-e valamilyen közgyűjteménybe, vagy pedig elpusztult. S ha bekerült, a kézirattárakban a régebbi feldolgozó-rendszer alapján, az akkori kézirattári raktározásnak megfelelően, a hagyatékok vagy tárgyi szakcsoportokba, vagy nyelvek és méretarány szerinti csoportokra hullottak szét s ma már sokszor szinte lehetetlen megállapítani az egyes darabok eredeti egymáshoz tartozását. Az utóbbi évtizedekben nagy változást jelentett a hagyatékok együtt-tartása elvének (kézirattári proveniencia elve) érvényre jutása. Éppen ilyen nagy változást jelentett az, hogy az esetlegesség helyére a tudatos szerzeményezési politika lépett. Ezek a hagyatékok természetesen nagyon különböző értékűek és különböző terjedelműek. Értékükkel kapcsolatban itt nem arról a színvonalbeli különbségről beszélünk, ami természetszerűen fönnáll az egyes történetírók tehetsége, munkássága közt, hanem arról, hogy egy-egy hagyaték mások számára mennyi használható anyagot tartalmaz. Sokszor ugyanis maga az illető tudós kevés gondot fordított saját kéziratainak, levelezésének megtartására, máskor az utódok, a család nem ismerte föl értéküket és így nagy részük előbb vagy utóbb megsemmisült, esetleg szétszóródott részletei külön-6 Századok 1972/6