Századok – 1972
Tanulmányok - Ságvári Ágnes: A magyar kül- és belpolitika néhány összefüggéséről a népi demokratikus forradalom időszakában 1333/VI
1346 SÁGVÁItl ÁGNES Erőegyensúly és koalíciós politika 1946 Az „európai status quo" kifejezés a háborút lezáró fegyverszüneti szerződésekkel létrejött állapot általános jellemzését szolgálta. A status quo fogalmát aztán egyes polgári történészek a nagyhatalmak érdekszféráinak földrajzi felosztásával azonosították: ezzel a fordulattal kívánták kifejezni azt a felfogásukat, hogy Közép-Európa új rendjét a Szovjetunió hatalmi szóval kényszerítette ki, tehát ez az állapot nem az érintett országok belső fejlődésének felel meg, hanem külpolitikai, hatalmi egyezségek függvénye. E tétel megfogalmazásából az következnék, hogy amennyiben a szovjet „hegemóniát" az atom-monopólium fenyegetésével sikerül megtörni, és lehetővé válik az új államberendezkedéseknek a nyugati szövetségesek szempontjainak megfelelő felülvizsgálata — a status quo megváltoztatható. Érthető, hogy a marxista történészek nemcsak azért idegenkedtek e kifejezés alkalmazásától, mert annak fenti értelmezése ment át a köztudatba, hanem azért is, mert a kifejezés nem tükrözte félreérthetetlenül a változások társadalmi vonatkozá- » sait, s ezzel együtt az átalakulások belpolitikai indítékait. 1 A későbbiekben hangot kapott olyan vélemény, amely szerint a Szovjetunió a hatalmi érdekszférák létének de facto elismerésével „kiszolgáltatta" az imperialistáknak a nyugati forradalmi munkásmozgalmakat, és tekintélyét nemzetközi érdekekre hivatkozva — a Délkelet-Európában kibontakozott forradalom ütemének lassítása érdekében vetette latba.25 Ezzel szemben történelmi megítélés szerint is a status quo elfogadásának politikája mellett szól az a tény, hogy a mindkét fél számára kötelező erejű nemzetközi szerződésekben levő kétoldalú kompromisszumok tették lehetővé azt, hogy Kelet- és Délkelet-Európában kedvező feltételeket teremtsenek a forradalom demokratikus úton, fokozatosan történő kibontakozásához. Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy Kelet- és Délkelet-Európában a nemzetközi szerződések betartása, a status quo nyújtotta védelem volt az egyetlen lehetséges eszköz, amelynek segítségével a kibontakozó társadalmi forradalom lélegzetvételnyi időhöz jutott és képes volt a nemzetközi beavatkozás különféle formáival szemben ellenállást kifejteni. Ez a taktika még akkor is indokolt volt, ha bizonyos mértékig hátrányosan is befolyásolta a társadalmi forradalmat, és mintegy hivatkozási alapot teremtett a nyugati hatalmak számára ahhoz, hogy a földrajzi, katonai zónák létét felhasználva saját hatókörükben elfojtsák a politikai, részben hatalmi pozíciókkal is rendelkező forradalmi mozgalmakat és pártokat. Az erőegyensúly rövid időszakát 1945 nyarától a következő év végéig számíthatjuk, de a világpolitikai helyzet már ekkor sem volt idillikusnak nevezhető. A Szovjetunió álláspontját Kalinyin 1945 augusztusában így fogalmazta meg: „Mivel a háborús veszély hosszú időre elmúlt, győzelmünk megszilárdítása a követelmény."2 6 Sztálin 1946 februári választási beszédében még az 26 Ez volt Gyilasznak az álláspontja. Hasonló gondolatot fogalmazott meg Isaac Deutscher : The Great Contest. Russia and the West. Oxford Univ. Press, London 1960, 59, 68., 69. 1., valamint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára írott The Unfinished Revolution. Russia 1917- 1967. London. 1967 című művében („Holtpont az osztályharcban" és „A Szovjetunió és a kínai forradalom" c. fejezetek). 86 Idézi Kari Heinz Ruffmann: Sowjetrussland. DTV, Bd. 8. München. 1968.
