Századok – 1972

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 1225/IV–V

KRÓNIKA 1249 A MUNKÁSMOZGALOM TÖRTÉNETE KUTATÓINAK VII. LINZI NEMZETKÖZI KONGRESSZUSA ((1971. SZEPTEMBER 14—18.) I. A találkozón első napirendi pontként az első világháború végén kibontakozó tömegmozgalmak kérdése került vitára. A vitát két írásos alapreferátum készítette elő. Az egyiket az NDK kutatója, Wolfgang Лиде írta, a másikat a nyugatnémet s amerikai történészek hármas kollektívája: Reinhard. Rürup, Eberhard Kolb és George Feldman. A két, egyaránt a német vonatkozásokat tárgyaló alapreferátum mellett még jónéhány írásban előkészített referátumot vehettek át a vitán megjelenők, amelyek között voltak olyanok, amelyek egy-egy ország történetét mérték fel az adott időszakban, de akadt olyan is, amely szintén a német történeti fejlődésre reflektált. Wolfgang Rüge nagyobb történeti korszakot átfogva ismertette az orosz és a német forradalmi munkásmozgalom alakulásának történetét, taglalta a háború lenini értékelését, s felidézte a spartakisták háborúellenes erőfeszítéseit. Megrajzolta a nemzetközi munkásmozgalomban a három irányzat szótválását, s a pacifista csoportosulással kevésbé foglalkozva, inkább Luxemburg és Liebknecht állásfoglalását és a spartakisták gyakorlati harcát mutatta be. Ruge hangsúlyozta a szociáldemokrata többségi vezetők felelősségét a forradalmi átalakulás elmaradásáért. A nyugatnémet és amerikai referátum a német fejlődés számos kérdésére reflektált. Megkísérelték körülhatárolni a tömegmozgalmak fogalmát, hangsúlyozva, hogy a számszerűség nem meghatározó, s kiemelve a tömegmozgalmak ellenzéki jellegét, mind a kormányzattal, mind a pártvezetőséggel s szakszervezeti vezetőséggel szemben. A szerzők foglalkoztak a gazdasági, valamint a politikai harc tüneteivel, a nők és a fiatalok részvételével, a háborús konjunktúrával, de arra is utaltak, hogy a konjunktúrában a munkásságnak nem minden rétege részesedett egyformán (a hadiiparban dolgozók helyzete kedvezőbb volt). Részletesebben elemezték az 1917 - 1919-es gazdasági sztrájkmozgalmak történetét. Nagy figyelmet fordítottak a tömegmozgalmak periodizálására. Az első nagyobb korszaknál, az 1917 —1919-es éveknél figyelmeztettek a szakszervezeti taglétszám hirtelen emelkedésére, új munkásrétegeknek a küzdelembe való bekapcsolódására, de a szakszervezeten kívüliek aktivizálódására is — amit a sztrájkok számának növekedése, és az Obleute (munkás bizalmiak) mozgalom kibontakozása, valamint a munkástanácsok megjelenése példáz. A következő periódus nyitó dátuma 1918 november és záródátuma 1918 december. A csúcspontot e korszakban a forradalmi hullám 1918 novemberében érte el. Új harci elemként tűntek fel ekkoriban a katonatanácsok, s a régi munkástanácsok helyébe a kibővített, új munkástanácsok léptek, amelyeknél a szerzők utaltak a szindikalista tendenciákra. A következő periódust 1918 decemberétől 1919 januárjáig, a spartakista felkelés felszámolásáig számították, ami a forradalom bukását is jelezte — ahol aláhúzták a szociáldemokrata vezetők felelősségét — beleértve az USPD-t (Németország Független Szociáldemokrata Pártja), amely szintén visszariadt a hatalom vállalásától. A következő periódus 1919 januárjától májusig terjed, ahol kettős tendenciaként húzták alá egyfelől a baloldalon állók radikalizálódását, másfelől a szociáldemokrata vezetők elfordulását a tömegektől. Az 1919 nyarától 1920 tavaszáig terjedő szakaszban a gazdasági harcok mellett a legfontosabb politikai esemény a Kapp-puccs leverése volt. Ekkor, a jobboldali puccs elleni harcban bontakozott ki utoljára — állapították meg a referátum összeállítói — a forradalmi tömegmozgalom, forradalmi Vörös Hadsereg alakult. Ezt az utolsó lehetőséget kihasználatlanul hagyták. Ezután az USPD elveszítette önálló fórra-