Századok – 1972
Történeti irodalom - Westermann; Ekkehard: Das Eislebener Garkupfer und seine Bedeutung für den europäischen Kupfermarkt 1460–1560 (Ism. Heckenast Gusztáv) 1161/IV–V
TÖRTÉNETI IRODALOM 1161 EKKEHARD WESTERMANN: DAS EISLEBENER GARKUPFER UND SEINE BEDEUTUNG FÜR DEN EUROPÄISCHEN KUPFERMARKT 1460—1560 (Köln—Wien. Bühlau Verlag. 1971. 373 1.) AZ EISLEBENI FINOMÍTOTT RÉZ ÉS JELENTŐSÉGE AZ EURÓPAI RÉZPIACON 1460-1560 Westermann könyve, a marburgi egyetemen elfogadott 170 oldalas disszertációszöveg és a hozzá kapcsolódó 200 oldalas melléklet-anyag, több szinten hasznosítható. Az első szint, a thüringiai réztermelés Mansfeld után legfontosabb centrumának, Eisleben rézbányászatának és rézkohászatának részletes története; ezt a szerző javarészt a mellékletekben nyújtja, ós a feldolgozó tanulmányt egy magasabb szint, egyetemes történeti jelentőségű mondanivaló számára tartja fenn. Tanulmányának kiinduló pontja az a felismerés, hogy Európa bármely róztermelő centrumának története csak a többi centrummal való kölcsönhatásában, az európai rézpiac változásainak ismeretében értelmezhető. Az eislebeni finomított réz termelésének stagnálása 1514-ben összefügg a tiroli és amagyarországi réztermelés 1513-at követő visszaesésével. Az egész európai rézpiacra kiterjedő túltermelési válsággal állunk itt szemben, amit a Fuggerek 1510 ós 1512 közötti magyarországi rózkitermelésónek erőltetett növelése váltott ki; a Fuggerek ugyanis csak ezen az áron tudtak eleget tenni a brixeni püspökkel szemben fennálló fizetési kötelezettségüknek (66 — 67. 1.). De ez csak egy, különösen szemléletes példa a sok közül. Westermann monográfiája mindenkit meggyőzhet arról, hogy termelés és piac együttes vizsgálata általánosan érvényes módszertani követelmény, s hogy ezt a szempontot nem csupán a bányatermékekkel kapcsolatosan kell figyelembe venni, arra az európai réz és a portugál eredetű fűszerszállítmányok rendszeres cseréje utal az antwerpeni piacon. Ezek mellett a módszertani tanulságok mellett a magyar kutató számára szinte háttérbe szorulnak a tárgyi eredmények, a thüringiai réztermelés és rézfinomítás kezdetének az eddig ismertnél évtizedekkel korábbra helyezése, a délnémet tőke és a thüringiai rózfeldolgozás viszonyának részletekbe menő vizsgálata. Ismét általános érvényű viszont az a megállapítás, hogy a réztermelés mineralológiai okok következtében mindenütt elválaszthatatlanul kapcsolódik az ezüsttermelóshez, s hogy ezért a rézvállalatok üzemgazdasági elemzése, termelési költségeinek, nyereségének vizsgálata csak az ezüsttermelés és az európai ezüstpiac hasonló kutatásával együttesen lenne megoldható. A magyar kutatás számára ez az összefüggés abban a formában ismerős, hogy a Fuggerek a besztercebányai rezet Magyarországon kívül finomították, és így játszották ki a magyar király nemesfém beváltási monopóliumát. Westermann munkáját rendkívül fárasztó olvasmánnyá teszi az az eljárása, hogy anyagát egy bizonyos tematikai rendbe csoportosítja, gyakori utalásokkal hívja fel a figyelmet az általa követett sorrendet keresztező összefüggésekre. A kérdés kutatója számára viszont óriási könnyebbség, hogy percek alatt el tud igazodni a logikus rendszerbe sorolt néhány oldalas alfejezetekben és szakaszokban; ráadásul minden kérdés vizsgálatának elején megtudhatja, hogy Westermann-nak milyen források álltak rendelkezésére, s e források hasznosításában milyen metodológiai nehézségeket kell tekintetbe venni. Westermann réztermelés- és kereskedelemtörténeti bibliográfiája 30 oldalra terjed, bőven merített a német, francia ós angol mellett a holland, svéd és szlovák szakirodalomból is; a magyar eredményeket sajnos nem ismeri, Kubinyi András egy Nürnbergben megjelent tanulmányától eltekintve. Különösen fájdalmas számunkra, s a monográfiának is hiányossága, hogy a besztercebányai réztermelés Fuggerek előtti korszakáról úgy ír, hogy Paulinyi Oszkár munkásságát nem ismeri. ,
