Századok – 1972

Közlemények - Dóka Klára: A céhes mesterré válás feltételei Pesten az 1840-es években 96/I

100 DÓKA KLÁRA tartótanács és a Kancellária volt, de kialakult az ügyeknek egy-egy köre, amelyekben csak a felsőbb fórumok voltak illetékesek (pl. remekléstől, vándorlástól való felmentés). A forradalom idején a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium, 1849 januártól áprilisig Havas József Pest, Buda és Óbuda királyi biztosa, a szabadságharo után Szentiványi Vince kerületi főbiztos vette át a fellebbviteli fórum szerepét. Vitás kérdések felmerülése esetén az alsóbb szervek felhasználták a felsők előző rendelkezéseit. Ha egy-egy bonyolultabb probléma a várostól a Helytartótanácshoz került, ott sok esetben olyan döntés született, amely nemcsak az egyedi esettel kapcsolatban kapott szerepet, hanem általánosult. A következő hasonló jellegű ügyben a városi tanács már egyedül döntött, hivatkozva a Helytartótanács előző határozatára. Szabályrendeletek alakultak ki ilymódon, amelyek az általános elvek mellett a céhek életének döntő tényezőivé váltak. Az 1840-es országgyűlés már törvényhozási szinten is foglalkozott a céhes iparosokat is érintő kérdésekkel. A gyártörvény, az 1840: XXIX., zsidókról szóló törvénycikk a céhen kívülálló iparosok lehetőségeinek javításával a külső konkurrencia növeléséhez járult hozzá. A konkurrencia másik formája az a belső küzdelem volt, amely a céhekbe került új és régi, gazdag és szegény mesterek között folyt a munkaerőért és a piaci lehetőségekért. Ez ellen úgy védekeztek, hogy akadályokat gördítettek az új tagok felvétele elé, ós igyekeztek a céh bizonyos fokú zártságát megőrizni. Az 1840-es évek a gyáripar és a zsidó kézműves réteg megerősödése miatt különösen fontos szakaszát jelentik ennek a küzdelemnek. Ezért tekinthetjük az 1839—40-es országgyűlés törvényeinek kihirdetését korszakhatárnak (aug. 22.).1

6 Az 1840-es években a privilégiumok, rendeletek, szabályok eredőjeként a céhes szervezetek jellege kétféle lesz: kialakul egy olyan csoport, ahol teljes a zártság. A céh mellett rendészeti ós egyéb szempontból a hatóság is korlátozza a mesterek számát, és csak a szükségleteknek megfelelően növeli. A vizsgált évtizedben a borbélyok, mészárosok, szappanosok, pékek, halászok, kéményseprők, malommal rendelkező molnárok, bérkocsisok tartoznak ide. A céhek másik részénél a szervezet nyilt, a mesterek mindenkit kötelesek befogadni. Az elkülönítés bizonyos fokig hasonlít az örökös tartományokban levő Kommerzial-Gewerbe — Polizei-Gewerbe elválásra.17

Az örökös tartományokban azonban az elválasztás tudatos iparfejlesztési tevékenység, Magyarországon elsősorban spontán folyamat eredménye. Az egyes problémák másképpen merülnek fel a nyilt és zárt céhek esetében. A zárt céheknél az új mesterek felvételét a hatóságokkal folytatott viták előzték meg, a remeklés már formálissá vált. A nyilt céhek a városi tanács által támogatott kérelmezők tömegével állnak szemben, ezért a remekléssel igyekeznek nehézséget támasztani. A külső konkurrencia is szélesebb volt itt: nemcsak a gyárak versenyét kellett leküzdeni, hanem a kontárokét is. A zárt céhnél nincs kontár, mert nem kap a várostól munkalehetőséget. Ennél a csoportnál kisebb a céh belső önállósága, szorosabb a városi felügyelet: a mesterek a városon belül nem helyezhetik át műhelyeiket, munkájuk és termékeik rendszerint árszabás alá tartoznak (mészárosok, pékek, szappanosok megyei, bérkocsisok városi). Ugy látszik azonban, hogy az 1840-es években a zárt céheket tekintették a mesterek előnyösebbnek, a belső korlátozások ellenére is. A konkurrencia jelenti ebben az időszakban a főproblémát: a külső, amely a gyárak fejlődésével, a szabadalmazott és kontár iparosok számának emelkedésével erősödik, és a belső, amely az újak nagytömegű felvétele esetén a céhen belül is egyre fokozódik. A zárt céhek éppen a hatósági felügyelet segítségével előnyösebben tudtak védekezni. 16

BFL. Pest városi tanácsülési jegyzőkönyv, 1840. aug. 22. 9300. sz. » G. Otruba: i. m. 96-97. 1.