Századok – 1971

Folyóiratszemle - Sapiro; A. L.: A feudális földtulajdon természetéről 826/III–IV

FOLYÓIRATSZEMLE 827 féle feudális földtulajdon első közös vonása tehát éppen az, hogy biztosítja a tulajdonosnak a munka-, termény- vagy pénzjáradékot. A föld feudális járadékot azonban csak akkor hoz a nem termelő földesúrnak, ha részben vagy egészben a közvetlen termelő birtokában van. A tanulmány más helyén a szerző utal arra, hogy a feudalizmus korszakában a földjáradék mellett egyéb feudális szolgáltatások is lehetnek, találkozhatunk olyan parasztrétegekkel, akik esetében a szolgáltatások nem a földbirtoklásból származnak, a feudális földjáradék-szerzés lehetőségének azonban előfeltétele, hogy a közvetlen termelő rendelkezzék földdel. Marxra hivatkozva állapítja meg, hogy mind a munka-, mind pedig a termény- és pénzjáradóknál a feudális úr földtulajdonjoga feltétlenül összekapcsolódik a jobbágy földbirtoklási jogával. Bármilyen széleskörű volt is a feudális úr földtulajdonjoga, mindig kénytelen volt számolni a jobbágyi földbirtoklással, mert a feudális földtulajdon elképzelhetetlen jobbágyi földbirtoklás nélkül. A földesúri tulajdon, jobbágyi birtoklás kettőssége Sapiro számára is elkerülhetetlenné teszi az ún. „osztott" tulajdon problémájának felvetését. A jobbágyparaszt földre vonatkozó jogai meglehetősen szóles skálán mozogtak. Egyes esetekben és helyeken a földtulajdonos akadály nélkül csökkenthétté a paraszti telek terjedelmét, vagy el is vehette azt. Máskor a telek használatának feltételeit a szokásjog vagy esetleg írásos szerződés rögzítette, biztonságossá téve a paraszti birtokjogot. A kedvezőbb esetben a parasztok telkeiket illetően örökbirtokosok, s a földesúr tulajdonosi joga csak a meghatározott járadék élvezetére korlátozódik, s végül a jobbágy birtokjoga nemegyszer úgy jelentkezik, mint alárendelt tulajdon. Venyegyiktov az utóbbiak közé számítja a „censitaire" parasztok birtokát, akik nemzedékeken át változatlan mértékű pénzjáradékot fizettek, telkeiket szabadon adták-vették s a feudális tulajdonos csak sajátos esetekben távolíthatta el őket a telekről (pl. ha három évig nem fizették a járadékot). Szkazkin és L. J. Gyembo elutasító nézetével szemben Sapiro Venyegyiktovval együtt lehetségesnek tartja az osztott tulajdont nemcsak a feudális uralkodó osztály tagjai között, hanem a földesúr ós jobbágy viszonylatában is. Szkazkin érvelésével szemben, aki szerint: bármilyen széles volt is a jobbágy-paraszt birtokjoga, tulajdonosnak nem tekinthetjük, mert „nem ő kapja, hanem ő adja a feudális járadékot", csak arra hivatkozik, hogy bizonyos parasztrétegeket a késői középkorban Szkazkin is tulajdonosnak tekint, de e megváltakozott parasztok földjére is megmaradt a járadék élvezőjének joga, azaz a tulajdonjog megosztódott a földesúr és a paraszt között. A földesúr és jobbágy közötti osztott tulajdont azonban Sapiro is kivételesnek tekinti a telekbirtoklás általános jellegével szemben. A földdel ellátott „birtokos" paraszt és tulajdonos földesúr kapcsolata óhatatlanul elvezet a gazdaságon kívüli és gazdasági kényszer problémáihoz. A tanulmányban szereplő elemzés Szkazkin cikkéhez képest (A marxizmus klasszikusai a feudális tulajdonról és a gazdaságon kívüli kényszerről, Szrednyije Veka 1954. 5. kötet) nem nyújt új szempontokat. Szkazkinnal együtt Sapiro is vallja, hogy a gazdaságon kívüli kényszer elemeitől, a Marx által elemzett „uralom és szolgaság" sallangjaitól csak a kapitalista tulajdonviszonyok szabadítják meg a földtulajdont. A feudális földtulajdont általában jellemző ismérvek mellett vannak olyan másodlagos jegyek is, amelyek csak egy-egy történeti szakaszban s nem is minden feudális földtulajdonra jellemzőek. Ezek között a tanulmány részletesen foglalkozik a hűbéri tulajdon hierarchikus jellegével és a jeltételes adománybirtokok problémájával. Elutasítja azt az orosz polgári történetírásban is általános felfogást, hogy a feltételes földbirtoklás a feudalizmus legfőbb ismérve, s ahol a feltételes adománybirtokok rendszere hiányzott, ott nem volt feudalizmus (Kljucsevszkij, Sztruve). Elismeri, hogy a feudális anarchia korszakában jellemzőnek tekinthető a földtulajdon hierarchikus formája és a feltételes adománybirtokok rendszere, mivel a naturális gazdálkodás korában a vazallitás volt