Századok – 1971
Közlemények - Gál István: Gibbon a magyar történelemről 70/I
76 GÁL ISTVÁN háborúról és az emberi vérontásról; boldog tudatlanság, ha ugyan értelem és erény volnának békességük őrei."1 2 Többször visszatér a magyarok szerinte képzeletbeli hun származására: „A magyarok, akik ambiciózusan igénylik Attila nevét nemzeti királyaik őseként, igazsággal állapíthatják meg, hogy azok a hordák, amelyek nagybátyjának, Bos vagy Bugilas alá tartoztak, birodalmukat a modern Magyarország határai között formálták meg, egy termékeny országban, amely a vadászok és pásztorok nemzetének kívánságait kielégítette." Izgatja őt a hunok, avarok és magyarok kontinuitása is: ,,Magyarországot három szkíta település foglalta el sikerrel: 1. Attila hunjai; 2. az abarok a VI. században ; 3. a turkok vagy magyarok 889-ben : a modern magyarok közvetlen és valódi ősei, akiknek a kapcsolatai a ícét előzővel bizonytalanok és távoliak."*3 Ironikusan emlegeti a középkori magyar történetírás bizonyos képviselőinek nézeteit: ,,A modern magyarok családfáját 35. fokon Noé fiáig, Hanig viszik vissza, de nem tudják (Attila) apjának valódi nevét."1 4 Hangsúlyozza a vogulok legközelebbi rokonságát a magyarokkal és tud a mordvinok és cseremiszek sámánizmusáról is. A besenyők és a kunok, sőt az uzok rokoni és szövetségesi kapcsolatait is megírja.4 5 Az ősmagyarok nemzeti jelleme, gazdasága és hadviselése. ,,A Taktika császári szerzője4 6 megfigyelte, hogy minden szkíta horda hasonlít egymásra, pásztorkodó és hadi életében, hogy a megélhetés azonos eszközeit vették igénybe és a pusztítás ugyanazon szerszámait alkalmazták. Hozzáteszi azonban, hogy a bolgárok és a magyarok két nemzete testvéreik fölött állnak és hasonlítanak egymásra a hadirend és kormányzás kezdetleges tökéletesítésében; szemmel látható hasonlóságuk Leót arra kényszeríti, hogy barátait és ellenségeit ugyanúgy írja le; az ő ábrázolása X. századi kortársaik néhány vonásával még megerősíthető. Eltekintve a katonai vitézség érdemétől és hírétől, ezek előtt a barbárok előtt minden, ami az emberiség előtt érték, nekik hitvány és megvetendő volt, hiszen velük született vadságukat számuk és a szabadság öntudata még növelte. A magyarok sátora bőrből volt ; ruházatuk prémből, fejüket borotválták és arcukat meghasogatták; a beszédben lassúak voltak, a tettben gyorsak, a szerződés terén hitszegőek; és osztozkodtak a barbárok közös szégyenében, hogy tudniillik nem voltak képesek fölfogni a jog fontosságát, és túl büszkék voltak arra, hogy mentegessék vagy megtagadják, ha megszegték legünnepélyesebb fogadalmaikat. Dicsértük egyszerűségüket; de a fényűzéstől csak azért tartózkodtak, mert azt sohasem ismerték; bármit láttak, megkivánták; kielégíthetetlenek voltak és egyetlen kézműiparuk az erőszak és a rablás volt. A pásztorkodó nemzet megjelöléssel megtakarítottam magamnak, hogy hosszan leírjam a társadalom akkori állapotában sokáig fennmaradt gazdaságukat, hadviselésüket és kormányzatukat ; hozzátehetem, hogy a halászatra és a vadászatra a magyarok részben megélhetésük végett voltak rákényszerülve. Minthogy pedig odáig ritkán művelték meg a földet, új telephelyeiken minden gyakorlat nélkül mezőgazdaságba kellett fogniok. Vándorlásaikban, talán még kalandozásaikban is, a vezért birkák és ökrök ezrei kisérték, amelyek csak növelték a tekintélyes porfelhőt és állandó meg tartalmas tej- és állati hústermékeket biztosítottak. így először a takarmányról való bőséges gondoskodás volt a legfőbb gondjuk, és ha nyájaiknak és csordáiknak 42 Buffon: Hist. Naturelle, V. köt. 6. 1. Gusztáv Adolf megkísérelte, de sikertelenül, hogy a lappokból hadsereget szervezzen. Grotius azt mondja a sarki törzsekről: „arma areus et pharetra, sed adversus feras" (Annal. IV. 236.); és megkísérli Tacitus modorában, hogy bántó tudatlanságukat bölcselkedéssel mentegesse. 13 Attiláról a mű XXXIV. fejezete szól (111. köt. 440 501.1.): az előbbi elme: Attila a hunok királya, jelleme, hódítása és udvara. Főkép Jordanes, Priscus, Mascou és Maffei alapján ismerteti. Thuróczit idézi, de bevallja, hogy Nicolaus Olahus Attiláját nem látta. ,,Bél Mátyás (Matthew Bclius, ahogy ő írja) Prodromus-a és Notitiá-ja az ősi és újabb Magyarországra gazdag forrásanyagot látszik tartalmazni. Kivonatokat láttam ezekből a Bibliothèque Ancienne et Moderne-ben'(XXIII. köt. 1-51. 1.) és a Bibliothèque Raisner-ben (XVI. köt. 127 175. 1.). A magyarok, akik Attila nevét becsvágyóan saját vérbeli királyaik őseként tartják szánion, azt állítják, liogy a modern Magyarország határai között volt fővárosa, egy termékeny országban, amely bőségesen kielégítette a vadászok és pásztorok nemzetének minden szükségletét." Idézi Montesquieu véleményét is Attiláról. Thurócziról másutt kétkedően nyilatkozik: „Amit a modern magyarok a hun származáshoz hozzáadtak, mese kell, hogy legyen, és a magyarok úgy látszik nem válnak ki a mesemondás művészetében." Érdekes megfigyelése viszont egyezik a legűjabb magyar történeti állásfoglalással: ,,Magyarországot három szittya nemzetség foglalta el sikerrel: 1. Attila hunjai; 2. az avarok (Abares) a VI. században; és a turkok vagy magyarok 889-ben: ezek a közvetlen és természetes ősei a modern magyaroknak." A szerző kommentárja. " A turkokról a III. köt. 373 376. 1., a hunokról a III. köt. 73- 98 és 440-501. 1., az avarokról a 376-379, abulgárokról a 454 -456, és a VII. köt. 136-143, az ogurokról a III. köt. 377.. az alánokról a III. köt. 378., Scythiáról a III. köt. 374. 1. oldalán <r. A szerző jegyzete. A sámánizmusban hisznek a mordvinok (Mordvans) és a cseremiszek (Tscheremisses) az európai Oroszországban, ez a hit az egy király és egy Isten földi modelljére van formálva, minisztereivel vagy angyalaival és lázadó szellemeivel, akik uralmának elleneszegülnek. Minthogy ezeknek a volgamenti törzseknek nincsenek bálványaik, ezek a keresztény hittérítőkre találóbban illesztik a bálványimádók nevét. (Levesque: Hist, des Peuples sous le domain des Busses. I. köt. 194, 237, 423 - 460. 1.). " Leo megfigyelte, hogy a törökök kormánya monarchikus és, hogy büntetéseik kegyetlenek (Taktika 896), Regino (Krónika 889-ból) megemlíti, hogy a tolvajlás a főbűn és Szent István eredeti törvényt alkotott (1016-ban) ennek elbírálására. Ha egy rabszolga vétkezett, az első alkalommal orrának elvesztésével vagy öt ujjának levágásával bűnhődött; a második esetben füleit vágták le vagy hasonló büntetést kapott; harmadszorra halállal lakolt. Ha szabad ember volt, a halálbüntetés csak a negyedik fokon jelent meg, első büntetése szabadságának elvesztése volt (Katona: Hist. Crít. I. köt. 231-232. 1.).
