Századok – 1971
Közlemények - Sipos Péter: Milotay István pályaképéhez 709/III–IV
718 SIPOS PÉTER Milotay számára egyetlen járható út maradt: kísérlet az átalakulás jellegének eltorzítására az úri „középosztály" felfogásának megfelelően. A forradalom társadalmi tartalmának teljes elhallgatásával csupán egyetlen eredményét vette — fanyalogva — tudomásul, a függetlenség kivívását. A polgári demokratikus forradalom győzelme után írott cikkeinek domináló hangulati eleme a túlfűtött sovinizmus, lényegi tartalma a területi integritás védelmének követelése a Károlyi-kormánytól. írásaiban, mint tükörben szemlélhetjük a területi változások által már az adott pillanatban súlyosan érintett „középosztálybeli" rétegek, különösen az államhivatalnoki és értelmiségi elemek gyűlöletét, revánsvágyát. „Humbug minden pacifista jelszó, szemfényvesztés minden nemzetköziség, árulás minden türelem ! A mi számunkra csak egy igazság maradt: fogat-fogért, szemet-szemért s csak egy menekvés: a gyűlölet Î"48 — írta a „magyar irredentát" köszöntő cikkében. Ez szervesen kiegészítette Milotay már taglalt egyéb nézeteit. III. A dualista rendszer összeomlása előtt a jobboldali ellenzék hatósugara alig terjedt túl egyes igehirdetőinek szűkebb környezetén. Az elvakult sovinizmus, a konok antiszemitizmus ós az osztályharcos munkásmozgalom iránti gyűlölet már ekkor is szerves részét képezte a magyar társadalom jelentős rétegei, elsősorban az agrárius nagybirtokosok, a dzsentri eredetű közópbirtokos—államhivatalnoki—katonatiszti elemek, továbbá a városi és falusi kispolgárság jelentős csoportjai gondolatvilágának. Mindez azonban csupán a lehetőségét teremtette meg annak, hogy a reakciós elfogultság bizonyos értelemben tudatos világszemléletté formálódjék. Az 1918—19-es forradalmak kiváltotta sokk volt szükséges ahhoz, hogy a retrográd ösztönök az ellenforradalmiság ideológiai rendszerévé alakuljanak. A megingathatatlannak vélt Monarchia összeomlott s maga alá temette az „ezeréves kárpátmedencei magyar birodalmat" is. A forradalmak pedig a proletariátust emelték csak ideig-óráig, mégis jövőt sejttető erővel a hatalomra. A félelem és a bosszúvágy választ kívánt: hogyan történhetett mindez, kit, kiket terhel a felelősség? S a feleletnek egyúttal magában kellett foglalnia az újjárendeződés megoldását is. A kérdésfeltevés ós kiútkeresés közös vonása még oly eltérő müveknek is, mint Szekfű Gyula Három Nemzedék-je, Szabó Dezső Elsodort faluja, de ebben az összefüggésben ide vonhatjuk Milotay István és Prohászka Ottokár publicisztikáját, ós — a maga szellemileg előbbiekkel össze nem mérhető szintjén — Gömbös Gyula elmefuttatásait is a forradalomról és ellenforradalomról. Bármilyen irodalmi vagy irodalom alatti színvonalon, függetlenül ihlető társadalmi közegtől, műfajtól és szerzői kvalitástól, a meditáció és az ítélet a katasztrófa okai és felelősei felett lényegében azonos következtetésekre jutott. A közös képlet szerint a magyar társadalom fejlődése a kiegyezést követő félszázadban tévúton járt; a kapitalizmus gazdaságilag, a liberalizmus eszmeileg-politikailag elidegenítette a magyarságtól a hatalmi pozíciókat; a folyamat eredménye a tőkés átalakulásban vezető szerepet játszott zsidóság hegemóniája; a forradalmak ős a történelmi Magyarország összeomlása a „zsidóuralom" szerves következménye, sőt kiteljesedése. Ez a gondolatmenet a kapitalista fejlődés torz tükre mindazon elemek tudatában, amelyek a finánctőkével szemben „vesztes"-nek érezték magukat. Az agrárius nagybirtok és az úri „középosztály" a dualista rendszer összeomlását a finánetóke és a vele szövet-18 Tíz esztendő. 159. 1. (Űj Nemzedék, 1919. jan. 26.)
