Századok – 1971
Közlemények - Stier Miklós: A kormánypárt fasiszta-jellegű átszervezésének csődjéhez (1935–1936) 696/III–IV
704 STIEB, MIKLÓS a fasiszta tömegpárt létrehozásának bizonyos belső, immanens akadályai is voltak, amelyek — a külső körülmények kedvező hatására — a meghiúsulás előidézőivé váltak. A Gömbös—Marton-féle totális pártszervezés szisztémájának lényege ugyanis az volt, hogy e párt szervezeti felépítését lényegében a dualizmus rendszeréből átörökölt közigazgatási apparátusra alapozta. Ismeretes, hogy a polgári közigazgatásnak ez a rendszere a dualizmus megszilárdulásának időszakában, Tisza Kálmán idején épült ki a maga bürokratikus struktúrájával. A birtokát elvesztő dzsentri duzzasztotta fel az évek folyamán, s a forradalmak utáni restauráció szinte változatlanul állította helyre az ellenforradalmi korszakban. Igaz, hogy létszámában a sajátos történeti események következtében megsokszorozódott,36 de struktúrájában, belső összetételében nem változott meg lényegesen a dualizmuskori állapotokhoz képest. A társadalmi rétegek mozgásában viszont lényegesen megnövekedett a szerepe. Ez a. réteg alkotta ugyanis az ellenforradalmi rendszer társadalmában — s különösen a 30-as évek elején — azt az egyik, tömegében is jelentős, helyzete'vel nagymértékben elégedetlen társadalmi réteget, amely a megváltozott viszonyok közepette Magyarországon a szélsőjobboldali mozgalmak egyik legjelentősebb tömegbázisa lett, a totális fasiszta tendenciák egyik legfőbb hordozójává vált. „Ez a réteg szerkezetileg és nem szervezetileg ellenforradalmár. Ez mélységesebb, de láthatatlanabb valami. Ez az ellenforradalmiság tette a koalíció oszlopává, ez állította szembe a darabontkorszakkal és októberrel, és ez képesítette arra, hogy ugyanolyan biztonsággal mozogjon a bethleni pszeudo-konzervativizmus, mint a gömbösi pszeudo-fasizmus vizein." E réteg ellenforradalmisága „meg volt már a forradalmak előtt jóval, a boldog békében is. Erősebb volt a ferenejózsefi idők politikai látszat-liberalizmusánál, erősebb volt a nemzetiségi kérdés vógzetességét jókor felismerő radikálisok vószharangkongatásánál, nyomtalanul pattogott le róla a munkásságnak politikai igényekkel való jelentkezése és nem rázták meg a világháború tanulságai sem."37 E gondolat lényegét magunkévá téve, hangsúlyoznánk azonban azt is, hogy ez a réteg „úri" származását, „úri" mivoltát sohasem vetkőzte le. Valójában mindig távolt állt tőle az általa mindig lenézett, a tőle örökké idegen nem „úri", a polgári-kispolgári és a „népi" — a paraszti és munkásvilág. A totális fasiszta tömegpárt eszméjét, a megvalósítás szükségességét sohasem tette teljesen jnagáévá, hiszen az tökéletes megvalósulásának esetén szükségszerűen bizonyos érintkezési felületet hozott volna létre ezzel a „nem úri" világgal, s a „népi politika" szükségszerűen bizonyos populáris methodusokat is megkövetelt volna. Az „úri" társadalomnak ez a — legalábbis félarisztokratikus — habitusa vált egy bizonyos határon túl Magyarországon a náci típusú totális tömegpárt megszervezésének egyik belső, gátat szabó akadályává. A másik ilyen belső ellentmondásnak is értékelhető fékező tényező kétségtelenül az, hogy a modern totális tömegpárt kiépítése végül is nem alapulhat a félfeudális dualista világban gyökerező, mozdulatlan, konzervatív közigazgatási apparátusra, ahol az ügyintézés hallatlanul bürokratikus módjával, az egész állami bürokrácia nyikorgó mechanizmusával hosszú évtizedeken át mintegy azonosult köztisztviselői réteg önmaga is az impotencia olyan magaslataira jutott el, hogy az már eleve éppen a modern tömegpárt akcióképességót, mozgékonyságát veszélyeztette. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a modern, fasiszta tömegpárt kiépítésének lendülete Magyarországon egész belső mechanizmusa folytán önmaga sajátosságaiban rejlő fékek szorításába került. Az a tény, hogy a totális 36 Míg 1914-ben a 18 milliós lakosú Magyarországon minden 377 lakosra, addig 1921-be i, a 8 milliós Magyarországon már minden 134,4 lakosra jut egy állami tisztviselő. Szabolcs Ottó: Köztisztviselők az ellenforradalmi rendszer társadalmi bázisában 1920-1926. Akad. Kiadó, Bpest, 1965. 27. 1. 37 Oóra hajós: A spanyol polgárháború és a magyar társadalom. Szocializmus, 1936. 405. 1.
