Századok – 1971
Közlemények - Stier Miklós: A kormánypárt fasiszta-jellegű átszervezésének csődjéhez (1935–1936) 696/III–IV
A KORMÁNYPÁRT ÁTSZERVEZÉSÉNEK CSŐDJÉHEZ (1935 - 36) 697 új képviselőházban. Túl a kormánypárt „abszolút" győzelmén, a többi pártnak az előző ciklushoz képest jelentős mandátum veszteségein, az új képviselőházban összeült gárda társadalmi összetételében is kimutatható változásokon (csökkent pl. a tőkés és nagybirtokos képviselők, valamint az ezekhez gazdaságilag és politikailag szorosan kötődő elemek száma, s megnövekedett a dzsentri-dzsentroid katonatiszti, középbirtokosi elemek aránya3) a totális fasiszta rendszer kiépítésére törekvő erők 1935 tavaszi térhódítása szempontjából a leglényegesebb mozzanat kétségtelenül az volt, hogy Gömböséknek az ellenforradalmi korszak történetében páratlan méretű személycserét sikerült a kormánypártban végrehajtaniok. 93 „homo novus" került a parlamentbe. „A régi Bethlen-hívek szinte az utolsó szálig kimaradtak, helyükbe új, eddig ismeretlen nevű és arcú törvényhozók kerültek . . . Gömbös hátamögött igen sok fiatal, új képviselő ült, ezek voltak annak a reformnemzedék -nek a reprezentánsai, akiket Gömbös „helyet az ifjúságnak" programja hozott be a parlamentbe. Többnyire a húszas évek volt egyetemi vezérei, a bajtársi szövetségek „primusai" és „seeundusai", ill. az akkori karhatalmi alakulatokban vezető szerepet játszó „élharcosok" és a Marton Béla-féle »agytröszt« néhány kiválósága" — írja erről Antal István, Gömbös sajtó- és propagandafőnöke.4 A kormánypárt új képviselőtestületének politikai tagozódását vizsgálva, elmondhatjuk, hogy Gömbös szép számú — mintegy 40 60 — ós társadalmi, politikai tekintélyében súlyos egyéniségnek számító közvetlen személyes hívén kívül még egy igen széles, ugyancsak mintegy félszáz jobboldali képviselőt magában foglaló bázisra támaszkodhatott a Nemzeti Egység Pártján belül.5 Az a — számára megnyugtató — helyzet állott tehát elő, hogy miként a kormánypárt a parlament egészében, éppenúgy a miniszterelnök bázisa a kormánypárton belül abszolút többségre tett szert az 1935. évi választásokon, amelynek legnagyobb jelentőségű eredménye kétségtelen éppen ez a jelenség volt. Május elején végbement a képviselőház formális újjáalakulása is. A Ház új elnöke az ekkor már feltétlen Gömbös-embernek számító Sztranyavszky Sándor lett, akinek régi helyére pedig, a pártelnöki székbe Ivády Béla ült. Két igen fontos pozícióba tehát ismét „reformpolitikus" került, akik további működésükkel feltétlenül bebizonyították, hogy méltóak voltak Gömbös bizalmára. A gömbösi garnitúrának további pozíciókat 1935 májusában és június elején sikerült megkaparintania. A miniszterelnök az országos választások, tehát a parlament után a fővárosi politikában, a budapesti városházán is „tiszta helyzetet" akart teremteni. Célja mindenekelőtt az volt, hogy a kormánypárt városházi pártjából, a Községi Polgári Pártból kiszorítsa a túlnyomórészt bethleni elemeket, s megfiatalítsa ezt a fórirmot is — főként a reformnemzedék tagjaival. Feloszlatta ennek érdekében Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságát, s új választásokat írt ki június elejére. Gömbös 1934 évi decemberi sikeres manővereinek eredményeként6 a városházán a politikai hatalom máikét pártnak — a Wolff Károly vezetése alatt álló Keresztény Községi Pártnak s a decembertől előbb Tabódy Tibor, utóbb Zsitvay Tibor elnöksége alatt működő Községi Polgári Pártnak — a koalícióján nyugodott. Erre a szövetségre támaszkodva 1935 júniusában Gcmbösasiker biztos reményében, bizakodva nézhetett a fővárosi választások elé. A Wolffpárt szövetsége ugyanis a pesti és budai kispolgárság zömének támogatását jelentette. 3 Bővebben: Sipos Pétéi—Stier Miklós—Vida István: Változások a kormánypárt parlamenti képviseletének társadalmi összetételében (1931 —1939). Századok, 19G7. 3 — 4. sz. 4 Antal István emlékiratai. 698. 1. Az MTA Történettudományi Intézetének Archívuma. 5 Bővebben: Stier Miklós: A totális fasiszta diktatúra bevezetésére tett gömbösi kísérlet válságba jutása (1935 — 1936 fordulója). Kézirat. 25 — 26. 1. 6 Bővebben: Kónya Sándor: i. m. 133—134. 1.
