Századok – 1971
Tanulmányok - Jeszenszky Géza: A párizsi békekonferencia gyarmati vitája 1919 januárjában 630/III–IV
A PÄRIZSI BÉKEKONFERENCIA GYARMATI VITÁJA 655 különbözött az annexiótól, „olyan kibúvó volt, amely nem csapott be senkit"..69 Hughes szűklátókörűségére jellemző volt, hogy őt becsapta a látszat, tragédiának tekintette a tényleges különbséggel nem járó jogi korlátozást. Pillanatnyi kételye sem volt azonban Lloyd George-nak. Jól tudta, hogy formális veresége ellenére országa és a dominiumok a rendezésben sokat nyertek. A ,,C" mandátummal lényegében teljesültek annexiós céljaik, míg a francia vetélytársnak meg kellett elégednie a „B" mandátummal. Végül az „A" mandátumnál nagyobb befolyásra Nagy-Britannia nem is törekedett a volt török birtokok esetében. Ez a tényleges siker azonban Lloyd George számára túl korán jött, bár elsősorban az ő inzisztálására került sor már januárban a gyarmati kérdés megtárgyalására. De a gyarmatok terén elért siker a későbbi viták során gyengítette Franciaországgal szembeni pozícióját. Rövidesen tapasztalta, hogy a Németországnak teendő engedmények, vagy az európai francia befolyás kérdésében nem tud kellő nyomást gyakorolni Clemenceau-ra, mert az angol követelések már teljesültek: a német hadi és kereskedelmi flottát átadták az angoloknak, a gyarmatokat feladták, a kereskedelmi vetélytárs adós lett, megszűnt az indiai birtokokat fenyegető veszély.70 Ezek valóban kézzelfogható sikerek voltak, míg Wilson számára a gyarmati kompromisszum (és a békekonferencia többi határozata is) inkább csak a lehetőséget teremtette meg az Egyesült Államok befolyásának növelésére. A békeszerződés aláírásakor joggal örvendezett Lloyd George: Wilson kétes papírpénzt kapott a Nemzetek Szövetsége formájában, míg ő maga „aranypénzzel teli zsebbel tért haza a német gyarmatok, Mezopotámia stb. alakjában. Kinek-kinek saját ízlése szerint."71 Csak azt nem látta az angol miniszterelnök, hogy a rész-sikerek nem tudták megakadályozni sem a brit világhatalom, sem a Brit Birodalom lealkonyulását. 69 R. Lansing: The Peace Negotiations. A Personal Narrative. Boston and N.Y. 1921. 139. 1. Érdekes összehasonlítani a francia és angol sajtót, hogyan vélekedett a gyarmati vitáról. A francia lapok többsége január végén a nyílt annexió mellett foglalt állást, de februárban, amikor már többet tudtak a mandátum-elv alkalmazásának módjáról, belenyugodtak a döntésbe. A radikális sajtó üdvözölte a nemzetköziesítés gondolatát, de tartott annak gyakorlati végrehajtásától. A L'Humanité jan. 31-i száma látta a helyzetet a legvilágosabban: „Ez a rohanás a német gyarmatok prédájáért »az igazságért« folytatott küzdelem annyi szólama után a történelem legnagyobb szégyeneinek egyike." Idézi G. B. Noble: Policies and Opinions at Paris 1919. Wilsonian Diplomacy, the Versailles Peace and French Public Opinion. N.Y. 1935. 112—113. 1. Az angol sajtó többsége — még a New Statesman is — támogatta a dominiumok, főként Dél-Afrika annexiós igényeit (az utóbbi oka a baloldali körökben a burok iránt érzett rokonszenv volt), míg a konzervatív lapok a mandátumok rendszerét a birodalom eladásának nevezték. Egyedül néhány szocialista orgánum ütött meg bíráló hangot, például Hobson a Common Sense-ben „vékony lepel"-nek ós „a zsákmány felosztásá"-nak nevezte a rendezést (1919. márc. 5.), míg a Herald a mozgalom kötelességének jelölte meg az elvek végrehajtásának ellenőrzését: „It must be the duty of Labour ... to see to it that the »mandate« is a reality, the »trusteeship« a fact." Idézi Louis: i. m. 139—140. 1. 70 „The truth is we have got our way . . . the German navy has been handed over, German merchant shipping has been handed over, and the German colonies given up. . . In addition we have destroyed the menace to oui' Indian possession. Of course the French may say, in effect, »Now you have got all you want you are anxious to secure a speedy peace on terms that will satisfy the Germans and prevent them from declining to ratify which Great Britain has secured already !«" — Lord Riddel: i. m. 42. 1. 71 „returned with a pocket full of sovereigns in the shape of German colonies, Mesopotamia, etc. Everyone to his taste." — T. A. Bailey: Woodrow Wilson and the Lost Peace. New York 1945. 172. 1. — IIa az idézet hitelessége nem is* bizonyítható, Lloyd George gondolatait kétségkívül kifejezi. 8*
