Századok – 1971
Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV
600 KOSÁRY DOiMOKOS kor15 3 - , bármily ügyes, mégsem elég önmagában arra, hogy „biztos dokumentum nélkül a kérdés e részét tisztázni lehetne". Márpedig Maret-nak, aki az ügy koronatanúja volna, magyar vonatkozású iratai 1809-ből hiányoznak részletes biográfiájából és mindeddig a levéltárakban sem voltak fellelhetők. Egv határozott tanulság azonban mégis adódik e hosszú vitából. Az, hogy a nemesi többség, Kazinczyhoz hasonlóan, „erkölcsösnek" tekintette, ha valaki a Habsburgokkal szemben békeidőben oppozíciót képviselt, mindaddig, amíg a feudalizmus keretén belül maradt. De „erkölcstelennek" tartotta, ha valaki antifeudális szempontból fordult a Habsburgok ellen. Ezek az álmorális kategóriák nagyon is kézzelfogható osztályérdekeket takartak. Sasvári helyesen mutatott rá arra, hogy Batsányitól utóbb, linzi magányában is elfordult a nemesi közvélemény. „Mélyen megindító sorsa bizonyítja, hogy nemcsak az udvar, de a nemzet is a legélesebben kárhoztatta a proclamatió fordítóját.13 4 Hogy mennyire az antifeudálist, a jakobinust ítélték el Batsányiban, az még ellenpróbával is bizonyítható. A Magyar Tudományos Akadémia Batsányit csak 1843-ban javasolta levelező tagnak. Akkor, midőn a 81 éves aggastyán, távoli magányában, már régen nem vett tollat kezébe. De akkor, midőn már kibontakozott az új, nemzeti-liberális reformmozgalom, midőn Kossuth Pesti Hírlapja már meghirdette az új, polgári programot, s midőn ennek egykori előfutárait kezdte már bizonyos elismerés is övezni, és nem pusztán gyűlölet. Ez a konklúzió egyben azt is jelenti, hogy a feudális ellenzék, a magyar politika „második" vonala, ekkoriban már, a válság idején, illúzióként foszlott .szét, a valóságban semmiféle érdemleges erőt nem képviselt, és hogy ezért minden olyan akciónak, amely háború esetén rá alapította számításait, teljes balsikerrel kellett végződnie. Ezt bizonyítja félreismerhetetlenül Napóleon proklamációjának sorsa is .Magyarországon. A franciák a proklamáció mindegyik változatából 10 12 ezer, vagyis összesen 20 24 ezer példányt nyomattak.15 5 Batsányi több száz darabot vitt magával, nem túl meggyőző védekezése szerint azért, hogy ne kerüljön nagyon sok példány forgalomba, mert abból a francia megszállás alatti részeken „sok baj származhatott volna".15 6 A franciák mindenesetre a terjesztésre is gondot fordítottak. Eleinte, mielőtt Magyarországra bevonultak volna, Ausztriában igyekeztek olyan magyarokat találni, akik, hazatérve, magukkal viszik és a határon túl a megadott címekre postán továbbítják a proklamációt meg a Nobilis llungarust, valamint azon leveleket, amelyek az ország mágnásait, tisztségviselőit, a megyék fő- és alispánjait, vagyis a magyarországi feudális rendszer helyi vezető garnitúrájának tagjait névszerint hívták fel arra, hogy csatlakozzanak Napóleonhoz és gyűljenek össze új királyt választani. Ti részleteket főként egy balul sikerült esetből tudjuk. 1809. május 24-én a magyar határnál fekvő Prellenkirehenben egy osztrák vámtisztviselő észrevette, hogy egy férfi, aki hintón távozott Magyarország felé, a helybeli vendégfogadó kútjába rejtve vászonba burkolt csomagot hagyott; hátra, telve proklamációkkal, levelekkel. A hivatalnok azonnal 153 Király György: Irodalomtörténeti Közlemények, 1915, 125. 1. 154 Sasvári A.: i. rn., 15. 1. 155 A példányszámot Degen államnyomda-igazgató említi I81(i-i vallomásában. Horánszky L.: i. m. (1907), :!!)(). 1. 156 Uo. 380. 1.
