Századok – 1971
Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV
560 KOSÁRY DOiMOKOS a dolgok logikája és császárunk sorsszerű küldetése, hogy hatalma meggyengüljön.'' Magyarországot megtartva Ausztria újra megerősödhetik. Elvesztve viszont gyenge marad. „Az a szellem, amely a magyarokat eltölti, olyannak tűnt előttem, amelyet e cél eléréséhez kívánnunk lehet. Mindnyájukat mélységes gyűlölet hatja át az osztrák ház ellen. Igaz, hogy van ott néhány olyan békétlen ember is, aki még szélesebb körű szabadságot, vagyis kevésbé erős ós kevésbé szilárd kormányzatot szeretne, mint a í'ranciákó." Az is igaz, hogy a nemesek ragaszkodnak feudális kiváltságaikhoz. De azért „igazi patrióta szellem" hatja őket át ós „könnyen belemennének abba, hogy trónjukra idegen fejedelmet kapjanak". E harcias országot használhatóvá lehetne szervezni. Legjobb volna, ha egy francia sereg az Adria vagy a nyugati határ felől még Ausztria teljes leverése előtt megszerezné. „Az országot bejárva megszilárdult meggyőződésem, hogy ha egy francia sereg ide benyomulna, és ha egy bölcs jellemű és nagyhírű tábornok elébük tenné egy olyan független monarchia reményét, amelyben az alkotmány bizonyos formái msgmaralnának és a nemességnek is kiváltságai inkább mint jogai, akkor a magyarok tömegesen sorakoznának zászlói alá." Lacuée, tudjuk, elesvén az 1805-i háborúban, nem érte meg reményei bukását. E^y Coëffier nevű ügynök, akit Talleyrand valamivel korábban, 1805 tavaszán indított el Magyarországra, kevesebb őszinteséggel és több cinizmussal próbálta a „régi viszályok" felélesztésének módjait az új helyzetben fölfedezni. „Bizonyos —írta 1805. május 20-án Bécsből, előzetes jelentésében,3 7 hogy a magyar nemzet gyűlölete és megvetése a németek iránt ma ugyanaz, mint egykor volt, e népet azonban ma mégis sokkal kevésbé látom alkalmasnak arra, hogy, mint XIV. Lajos idején, urait nyugtalanítsa, és főleg hogy hadakozzék ellenük." Mind a kelet-európai szomszédság, mind pedig a nagyurak meg a köznemesség (simple noblesse) helyzete megváltozott. Amiből szerinte az következik, „hogy pillanatnyilag nem annyira megmozdulások szítására kellene törekedni Magyarországon, bár ha utóbb lehetőség nyilna rá, erről sem szükséges lemondani, mint inkább arra, hogy gyanút és félelmet keltsünk" az uralkodóban a magyar vezetők iránt és hogy egyúttal „növeljük az elégedetlenek keserűségét". E politikai propaganda „elég hatékony módja" volna, szerinte, ha még az év végi országgyűlés előtt külföldön kinyomtatnának és a lipcsei vásáron át Magyarországon forgalomba hoznának „egy valamiféle magyar történetet" önállóan, vagy talán még inkább egy engedéllyel már megjelent, más munkával együtt. E történeti vázlat „igyekezzék röviden, de lelkesen bemutatni e nemzet vitézségét, ősi szolgálatait az egész kereszténység ügyének, dicsőségét, nagy tetteit a nemzeti uralkodók alatt, Iealacsonyodását, balsorsát, nyomorúságát azóta, hogy idegen királyok alá került, sok felkelését és hosszú harcait végül, hogy ezt az igát lerázza. Egy ilyen ábrázolás, kellő eréllyel, kiválthatná az óhajtott hatást, azt, hogy növelje az udvar bizalmatlanságát és felkeltse a nemzet nyugtalanságát, gőgjét és erejét." Különösen, ha gondosan utalnának arra is, hogy „a szívek mélyén még mindig ugyanezen érzelmek élnek ós csak alkalmas pillanatra várnak, hogy kitörjenek". A terv mint a nemesi feudális nacionalizmus történetszemléletének karikatúrája sem érdektelen. De nem lett belőle semmi. La Rochefoucauld bécsi francia nagykövet rövidesen azt jelentette Talleyrandnak, hogy ügynö-37 AÉ CP, Autriche, Supplément, vol. 27, pp. 43 —48/y.
