Századok – 1971

Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV

548 KOSÁRY DOiMOKOS fronton áll. Az uralkodó felhívta a nemeseket ,,a trónnak, az ősi alkotmánynak, a nemesi jogoknak és a vallásnak biztosítására a francia fegyverek ellen". A nemesek pedig a maguk részéről sietve megajánlottak 50 ezer újoncot, sok terményt, állatot, és majdnem 4,4 millió Ft. adót. Azt a néhány köznemes „patriótát", aki a vámkérdésről kezdett szónokolni, elhallgattatták és hazaküldték. S e „patrióta" ellenzék is féltette kiváltságait és hajlandó volt a Franciaország elleni háborút támogatni, csak éppen bizonyos politikai engedmények fejében. Somogy megyében Czindery Pál alispán, akit aztán a király el is tiltott az országgyűléstől, feltűnést keltő beszédben jelentette ki, hogy ha ,,a külső ellenségnek dühössége" az országban élő „otromba, tudatlan" népnek bosszújával egyesülne, vége lenne a hazának, de' a magyar országgyűlés így nem több, mint egy „falusi gyülekezet". Pedig Czindery, aki a Festetich-rokonsághoz tartozott, korántsem a nemesség elmaradt és eleve reakciós elemeit képviselte. 1791-ben, mint Berzeviczy Gergellyel folytatott levelezéséből kitűnik, igen közel állt még a nemesi reformizmushoz és, bár vonakodva, szükség esetén a jobbágyok fokozatos örökváltságát is hajlandó lett volna elfogadni .9 Érkeztek azonban Párizsba időnként más, olyan hírek is, hogy Magyarországon egyre nő az elégedetlenség, sőt adott esetben fegyveres felkelés is kitörhet. Egy ismeretlen francia, aki személyesen járt Magyarország északkeleti, a lengyel Galíciával határos részén és ott néhány ellenzéki nemessel úgy látszik személyesen is találkozott, 1796 végén tervezetet juttatott el Durand direktóriumi taghoz.10

Hangsúlyozta az 1794-i lengyel felkelés magyar kapcsolatait, a magyar jakobinus-mozgalom jelentőségét, továbbá azt, hogy az elégedetlenség és a háború-ellenes hangulat lehetővé tenné egy közös magyar—lengyel felkelés kirobbantását, ha Franciaország (és Törökország) az ügyet támogatná. A javaslat, amelynek alighanem Bonaparte itáliai hadjárata adott aktualitást, nyilvánvalóan túlozta a nemesi ellenzéki szervezkedés méreteit és jellegét, de tartalmazott bizonyos reális, helyi információkat is, így névszerint felsorolta e vidék főbb ellenzéki személyiségeit.1

1 Kirobbanással fenyegető politikai elégedetlenségről hozott hírt citoyen 'Garnerin is, akit 1799-ben keletről, a lengyel határvidék felől kísért a császári sereg egy kapitánya hivatalosan Magyarországon és Ausztrián át. Garnerin Párizsba érve jelentésben számolt be tapasztalatairól, a bécsi kormány háborús készülődéséről és a közhangulatról: ,,az a kapitány, aki vezetőm volt, magyar patriótának bizonyult. Amit ő mondott nekem, és amit máshonnan megtudtam, abból kitűnt, hogy I. Ferenc gyűlölet tárgya lett e tartomány lakóinak minden osztályában . . . Egy általános felkelés kezd érlelődni, 9 Hőke Lajos: Egy híres beszéd. Hazánk, VIII. 1891, 343 — 351. 1. Hogy a Berzeviczyvel levelező „Pál" Czindery Pál volt, újabban megállapította Balázs Eva: Berzeviczy Gergely a reformpolitikus, 1703 — 1795. Bpest. 1907, 188—191. 1. 10

AÉ, CP, Autriche, vol. 305, pp. 217-201, 204-205. E dokumentumot közölte újabban Vadász Sándor: Francia tervezet magyar—lengyel felkelésre 1790-ból. Századok, 1970, 70 — 74. 1. Talán kissé bővebb kommentárt igényelt volna a kérdés lengyel háttere. Tudjuk, egyebek közt, hogy az itáliai osztrák sereg azon katonái közt, akik H. Dabrowski tábornok, a lengyel légió megszervezőjének felhívására 1797 elején francia oldalra álltak át, a lengyeleken kívül magyarok is voltak; vö. XV. Sobieski: Histoire de Pologne. Paris. 1934, -274. 1. 11

Köztük Berzeviczy Gergelyt, aki egyébként éppen 1790-ban szintén megfordult Lengyelországban és maga is hozzájárulhatott bizonyos benyomások kialakításához Magyarországról.