Századok – 1971

Történeti irodalom - Szekér Nándor: Föld alatt és föld felett (Ism. Vida István) 489/II

496 KRÓNIKA melletti Üjszigetet említik. Mindez arra utal, hogy a Gyöngyös mentén vizenyős területen feküdt. A várat vízzel telt védőárok vette körül, amelynek vize nyáron megposhadt. Sárvár mezőváros élete részben összekapcsolódott a Nádasdy család életével, de mégis — hangsúlyozta az előadó — két külön világ létezett egymás mellett. A várban a Nádasdyak megfelelő keretet igyekeztek biztosítani a főúri élet számára. Az 1550-es évektől kezdve állandóan folyt az építkezés, ugyanakkor fejlődik a földesúri gazdaság is. Ebben a keretben valódi renaissance udvari kultúra bontakozott itt ki. Sinkovics István kifejtette, hogy bár a királyi udvar irányító szerepe Mohács után fokozatosan megszűnt, a magyarországi renaissance mégis túlélte a viharokat. Az új műveltség védelmének, fejlesztésének funkcióját főúri és főpapi udvarok vették át. így Sárváron Nádasi Tamás körül fejlődött ki jelentős művelődési központ. Udvara állandóan kapcsolatban volt a külfölddel. A szükséges iparcikkeket Bécsben, Velencében, esetleg az augsburgi vásárokon szerezték be. A sárvári udvar mint a magyarországi humanizmus fontos központja vált ismertté a magyar történelemben. Nádasdy nemcsak levelezett humanistákkal, de udvarába is meghívta őket, s segítette munkájukat. Itt dolgozott néhány évig Sylvester János is. Nádasdy Űjszigeten nyomtatóműhelyt rendezett be, ahol Sylvester munkái napvilágot láthattak. Ez volt Mohács óta Magyarországon az első nyomda. A sárvári iskolában működött Pesti János; Nádasdy pártfogását élvezte egy ideig Dévai Bíró Mátyás. Sárváron ólt és itt is halt meg 1556-ban Tinódi Sebestyén. Előadása következő részében Sinkovics István értékelve Nádasdy Tamás tevékenységét, hangsúlyozta, hogy ebben az időszakban, a Ferdinánd ós Szapolyai harcát kísérő anarchiában, Sárvár biztos, nyugodt hely volt. Az előadó szólt Nádasdy Tamás közéleti tevékenységéről, a török terjeszkedés elleni védekezéséről. Ezt a feladatot hagyta örökségként fiára, Nádasdy Ferencre, aki mint hadvezér tette ismertté, sőt félelmetessé nevét. Előadása befejező részében Sinkovics István Sárvár mezőváros népének életéről szólt. Kifejtette, hogy a földesúri hatalom különféle terheket, kötelezettségeket rótt a városra, de e mezővárosnak a sorsa jóval kedvezőbb volt, mint a jobbágyfalvakó. Termékjáradókot a Nádasdyak a mezővárostól nem kívántak ós a megszabott munka is más jellegű, mint a jobbágyfalvakó, részben katonai jellegű feladatokból állt. Ezek a szolgálatok a XVI. század folyamán nem is változtak. Sárvár kereskedelmét a földesúr nem akadályozta; a sárváriak a XVI. században is megtartották vámmentességüket, a városban évenként háromszor volt vásár, s a vásárpónz is a várost illette. A XVI. századi birtokosok komoly jövedelmet biztosítottak maguknak a kisebb regálékból, így elsősorban a borárulásból. A borkimérés hasznát a Nádasdyak Sárvár mezővárosban is igyekeztek maguknak biztosítani. A sárváriak boreladásának fokozatos szűkítése a földesúri hatalom növekedését mutatja, ós hasonló irányzat figyelhető meg Sárvár bíráskodási jogának megszorításában is. Befejezésül Sinkovics István megállapította: Sárváron a XVI. században két világ, két kultúra élt egymás mellett. Bár a Nádasdyak reneszánsz udvara ós a mezőváros paraszti népe között ellentétek feszültek, mégis összefűzte őket a közös veszedelem, a török elleni védekezés. Az előadás elhangzása után Banda Kálmán, a Történelmi Társulat alelnöke zárszavával ért véget a tudományos emlékülés. Délután szakmai konzultációk keretében — kót szekcióban — folytatódott a program. Az előadások mindkét szekcióban Nyugat-Dunántúl története kutatásának problémáival foglalkoztak. Az első szekcióban először Érszegi Géza levéltáros (Országos Levéltár) „Nyugat-Dunántúl honfoglaláskori határvédelme és Sárvár" címmel tartott előadást. Bevezetőül vázolta Nyugat-Dunántúl határvédő földvár-vonalát, majd részletesen szólt az erődítményekről, s ezen belül is elsősorban a honfoglaláskori földvárak rendszeréről. Az előadó