Századok – 1971
Tanulmányok - Andics Erzsébet: Metternich és az1830-as évek magyar reformmozgalma 272/II
290 ANDICS EKZSËBET A polgári eszmék és intézmények előretörését megakadályozni, bárhol jelentkeznek azok, tartotta Metternich — mint ismeretes - élete és tevékenysége fő feladatának. Még nagyobb ellenállásra kellett hogy találjanak részéről az ilyen jellegű mozgalmak a Habsburg birodalmon belül és különösen Magyarországon, ahol a polgáriasulást célzó tendenciák elválaszthatatlanok voltak az Ausztriától való függés felszámolásának, a nemzeti önállóság kivívásának a szorgalmazásától. Még folyik az 1832/36-os országgyűlés, amikor Metternich már félreveri a harangokat a magyarországi „nagyon kínos" fejlemények miatt. „A jelenlegi ellenzék felforgató jellegű, alkotmányos formákat használ, hogy a kormányt és vele együtt az alkotmányt megdöntse."7 4 Levelében a reformmozgalom híveit, illetve vezetőit két csoportba osztja: „Egyrészük nyilvánvalóan hazaáruló, másrészük ideológus, minden gyakorlati érzék híján." Az első csoporthoz számítja Wesselényit, a másodikhoz Széchenyit. Szerinte Wesselényi „pokoli Megváltó", „Wesselényit nem szabad elmulasztani, mert rajta keresztül súlyos csapást lehet mérni a rosszra". Ami Széchenyit illeti: „. . . Széchenyi I. arisztokrata, vagy legalábbis azt hiszi, hogy az. Kísérletező . . . vakmerő ember, aki — hogy tapsoljanak neki nyaktörő mutatványokat végez . . . Vasutakat vezet a pusztaságon keresztül, és meg fogja kísérelni, hogy a hazát gőzzel a levegőbe röpítse." Különös figyelmébe ajánlja a nádornak az ellenzéki szellemű ifjúságot. „Az ifjúságot meg kell fékezni, különben Magyarországot elárasztják a Wesselényiek." Az államkancellárnak ebben az időben egyre szilárdabb alapállása lesz az arra való hivatkozás, hogy a liberális törekvések, amelyeket ő általában (Franciaországban éppúgy, mint Angliában vagy az Egyesült Államokban) kárhoztatott, Magyarországon különösen elvetendők, minthogy az ország „sokszázados elmaradottsága", a „középkorban" való megrekedtsége következtében azoknak nincs objektív társadalmi talaja. Ugyanakkor — mint ismeretes — előljárt minden olyan törekvésnek a legmarevebb visszautasításában, amely Magyarországon a feudális kötöttségek felszámolására, a közműveltség emelésére, általában a gazdasági, politikai és kulturális fejlődés meggyorsítására irányult, mitsem törődve azzal, hogy az emiatt érzett nemzeti elkeseredés egyre hatalmasabb hullámokat vert. Példázza ezt a kormányzat — mindenekelőtt a kormányzat gyeplőjét egyre szorosabban kezében tartó Metternich — magatartása az 1832/36-os országgyűléssel kapcsolatban is. Ez a kettősség: — Magyarország előrehaladásának szisztematikus akadályozása és ugyanakkor az állandó hivatkozás a magyar elmaradottságra -, a metterniehi politikának az elkövetkező időkben mintegy a tengelyévé válik. Metternich a nádorhoz intézett fenti, politikai értekezésnek is beillő terjedelmes levelében ugyancsak hangsúlyozta, hogy Magyarország olyan ország, „ahol nincsenek demokratikus elemek, mégcsak nép sincs," amely megállapítása a magyar viszonyokat jobban ismerő és kevésbé elfogult nádor élénk tiltakozását váltotta ki.7 5 Metternich a magyar reformmozgalom korszakalkotó társadalmi törekvéseit gyökértelen fantazmagóriáknak, agyrémnek igyekezett feltüntetni és ezzel devalválni azokat a létfontosságú kér-74 Metternich — József nádor, 1835. jul. 19. StUA. MRA. Acta Clementina. С. 1. 75 József nádor — Metternich, 1835. aug. 6. OL. N. 22. József nádor titkos iratai. 1835/62.
