Századok – 1971

Történeti irodalom - Budapest történetének bibliográfiája. VI. köt. Kultúra. (Ism. Szilágyi János) 190/I

230 KRÓNIKA TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK MOSZKVÁBAN A PÁRIZSI KOMMÜN 100. ÉVFORDULÓJÁN A Szovjetunió Tudományos Akadémiája Egyetemes Történeti Intézetének rendezésében Moszkvában J971. február 16—18. között nemzetközi konferenciát tartottak a Párizsi Kommün történetének témaköréből, a Kommün kikiáltásának 100. évfordulója alkalmából. Az ülésszakon a szovjet történészek mellett francia, német, lengyel, cseh, szlovák, román, bolgár ós magyar történészek jelentek meg. A magyar küldöttek: Diószegi István, Jemnitz János ós Kende János voltak. A konferenciát J. M. Zsukov akadémikus, az Egyetemes Történeti Intézet igazgatója nyitotta meg. Az első nap vitaindító referátumát A. Z. Manfred, az Intézet francia szektorának vezetője tartotta. Manfred hangsúlyozta, hogy a Kommiinről a kortárs forradalmárok nagyon különféleképpen emlékeztek meg, azt eltérően értelmezték, s itt Marx, Bakunyin és Vallès írásaira utalt, majd idézte Leninnek a Kommiinről kialakított értékelését. Hosszabban szólt a Kommün történetének első periódusáról, a Központi Bizottság egyhetes uralmáról (a március 19—március 28-i periódusról). Megjegyezte, hogy egy időben a marxista történeti irodalomban ezekről a napokról mint kialakulatlan korszakról írtak, valamilyen kettős hatalmi helyzetet érzékeltek. Ezzel szemben Manfred azt húzta alá, hogy már ekkor megvalósult az első munkáskormány. A. Z. Manfred kitért a szövetségesek problémájára; taglalta, hogy Párizson kívül is a kommünnek milyen szélesebb kigyűrűzése volt, majd azzal foglalkozott, hogy miért bukott el a Kommün. Ennek során aláhúzta a tapasztalatok hiányát, ami kihatott az ismeretes hibák elkövetésére, a fólénkségre. Az ülésszak második nagyobb referátumát Sz. V. Obolenszkaja mondta el, aki arról számolt be, nagy anyag alapján, hogy miként hatott a Kommün az egykori orosz közgondolkodásra, a liberális és demokratikus értelmiségre. Obolenszkaja velük kapcsolatban megállapította, hogy noha felszólaltak az ellenforradalmi terror ellen, de a Kommün munkásságát nem értették, annak elemzésére nem fordítottak gondot. Nagyobi) figyelmet szentelt a szocialista irányzatok reagálásainak áttekintésére. Kiváltképpen Lavrov munkásságát emelte ki, akinek a Kommiinről szóló írását Marx ós Lenin is igen nagyra becsülte. Megemlékezett Plehanov tanulmányairól, aki elsősorban a forradalmi mozgalom során kivehető objektív és szubjektív okokat, tendenciákat elemezte. Jean Bruhat, a francia munkásmozgalom történetének ismert kommunista kutatója felszólalásában több kórdóst érintett. Megállapítot ta a nemzeti, hazafias elem jelenlétét, de óvott ennek túlbecsülésétől. Foglalkozott az egykori ós mai Kommün-ellenes érvelésekkel. Az újak között egyes amerikai kutatók műveire hivatkozott, akik a Kommünt egyszerűen a mítosz rangjára fokozták le, amelynek szerintük sem egykori, sein későbbi kisugárzása nem volt tartós, érdemleges. E munkákra később Jacques JDuclos is visszatért, s ezekkel szemben idézték a marxi megállapításokat, hogy a Kommün még bukása ellenére is elég nagyhatású volt a köztársaság elfogadtatására. Bruhat a továbbiakban hangsúlyozta, hogy éppen a Kommün kérdése gyorsította meg az 1870-es években a szocialista és az anarchista irányzat kettéválását. Mindez azonban mint mondta rendkívül bonyolult és ellentmondásos folyamat során ment végbe, aminek felidézésénél, elemzésénél óvott mindenfajta leegyszerűsítéstől. Irene Bah az I. Internacionálé és a Kommün kapcsolatait elemezte, amelynek során egyfelől azt világította meg, hogy Marx milyen tanácsokat adott a parasztkérdés megoldására, másfelől azt hangsúlyozta, hogy a Kommün tulajdonképpen az I. Internacionálé 1866. genfi kongresszusa minimális programjának gyakorlati megvalósításához látott hozzá. V. Itenberg külön korreferátumban Lavrov munkásságát elemezte, fí. Christia az egykorú román és Koberdowa a lengyel visszhangról emlékezett meg. F. I. Momzsan szovjet filozófus foglalkozott az egyház és állam viszonyával: ismeretes, hogy miként, számolta fel a Kommün a vallásoktatást. Momzsan mindehhez hozzáfűzte, hogy a vallásos érzelmeket azonban nem sértették, s a templomok istentiszteleteit, gyülekezeteit tiszteletben tartották. N. N. Kalitina a Kommün művészeti politikáját elemezte, s azt érzékeltette, hogy a képzőművészek milyen aktívan álltak ki a Kommün mellett. (A vita során a lengyel J. Borejsza vetette fel, hogy ezt a művészek más csoportjaira, jelesen az írókra nem lehet elmondani.) A lengyel./. Zrda hozzászólásában Wróblowski ós Dombrowski arcélét világította meg, s Dombrowski eszmei fejlődéséről szólt. Jemnitz János Marx és Engels levelezésének archívumi anyagára támaszkodva elevenítette fel, hogy a kommünárok miként emlékeztek vissza a Kommiinre, és miként tette ezt Svájcban élő francia Kommünárok csoportja, akik jóllehet javarészt az anarchistákhoz vonzódtak, ekkoriban mégis a forradalmi Kommün emlékét védelmezték. Kitért végül arra, hogy az