Századok – 1971

Folyóiratszemle - Davies; C. S. L.: A népi felkelések Angliában 1500–1700 1314/VI

1314 FOLYŐIRATSZF.MLE Fülöppel. Jó Fülöp különböző viszályainak lecsendesülésével a körülmények kedvezőbbé váltak a Csehország elleni hadjáratra. 1429-ben Pozsonyban a huszita vezetők és Zsigmond tárgyalni kezdenek. Itt Jó Fülöp képviselője is jelen van. A tárgyalás nem vezet megegyezésre. Zsigmond új haditervet állít fel, melyben a burgundiaknak is szerep jutott volna, de nem Lannoy elképzeléseinek megfelelően. A burgundiak csak a hadjárat harmadik fázisában indultak volna harcba Az első fázisban Zsigmond magyar katonáit először Sziléziába, majd Breslauból La usitzba vezette volna. Ott csatlakoztak volna — a második fázisban — Szászország, Brandenburg, Thüringia fejedelmei. A sereg behatolt volna Csehországba, meggyarapodva a városok, Jó Fülöp, Bajorország és Ausztria hercegeinek kontingenseivel. De közben nyugaton ismét megváltozik a helyzet. Sem az angol uralom alatt álló Franciaországban, sem VII. Károly Franciaországában, sem Angliában nem ajánlják meg a pápának a keresztes-tized kívánt összegét. Jó Fülöpnek is olyan tennivalói akadnak, melyek eltérítik a kereszteshadjárat tervétől. 1429-re VII. Károly és az angolok — burgundiak harca újból elkeseredetté válik. Orléans ostroma végképp kudarcot jelent a burgundi kereszteshad járat-terv számára, melynek alapvető feltétele lett volna a nyugateurópai béke. (Revue Historique 1969. GCXL1. sz. 69-98. l.) Во. E. С. S. L. Davies: A népi felkelések Angliában, 1500—1700 A cikk szerzője, bekapcsolódva a XVII. századi franciaországi népi felkelésekről szóló vitába (Porsnyev, Mousnier, Mandrou, Le Roy Ladurie), a XVI—XVII. századi angiliai népi lázadások példáján próbálja megvizsgálni a vitában felmerült alapvető kérdéseket: Milyen mértékben voltak ezek a felkelések a kézművesek-parasztok oszt ály -öntudatának és az adott társadalmi rendszer elleni haragjának megnyilvásulásai ? Vagy milyen mértékben fogadta el a nép a sorsát és csak a régi szokások megsértése ellen tiltakozott? Végül mennyire lehet azt elmondani, hogy ezeket a népi felkeléseket a nemesség, a királyi tisztviselők és a nagyburzsoázia is szították, hogy ezáltal a kormányzatra nyomást gyakoroljanak ós a maguk számára kedvezőbb politikát kényszerítsenek rá. Davies először röviden áttekinti a XVI—XVII. századi legfőbb angliai népfelkelések sorát: a XVI. század első fele volt ilyen szempontból a legmozgalmasabb, ezzel szemben a polgári forradalom után, kb. 1646-tól nyugalom van. Majd a lázadások okainak vizsgálatára tér rá. Vajon milyen mértékben estek egybe a lázadások a létfenntartási válságokkal? Elsősorban a gabonaárak nagyságának alakulását veszi figyelembe e kérdés kutatásakor. Az összevetésekből az tűnik ki, hogy legalább négyféle esetben tört ki felkelés: 1. megélhetési válságok, rossz termés idején (1528, 1628 — 31, 1645 — 51); 2. gabonaárak felemelkedésekor (1549, 1607); 3. gabonaárak csökkenésekor (1536); 4. végül jó termés idején (1554, 1569). Tehát a felkelések gazdasági okai igen összetettek. Pl. a gabonaárak esésének igen súlyos következménye volt a juhtenyésztés kiterjesztése egyes vidékeken, és ez ott, ahol a földművelés-állattenyésztés egyensúlyán alapuló gazdálkodás volt (pl. Norfolk, „foldcourse system"), a bekerítések miatt a földbirtokos és paraszt közt konfliktusokhoz vezethetett. A gazdasági helyzet hosszabb időtartalmú változásainak hatása is igen lényeges szempont. 1480—1650 közt a gabonaárak gyorsabban emelkedtek, mint a manufaktúra-