Századok – 1971
Történeti irodalom - Varga János: Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban (Ism. Varga Endre) 1258/VI
TÖRTÉNETI IRODALOM VARGA JÁNOS: JOBBÁGYRENDSZER A MAGYARORSZÁGI FEUDALIZMUS KÉSEI SZÁZADAIBAN 1556-1767 (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1969. 614 1.) Feudáliskori társadalomtörténetünk egyre szélesedő s a tárgyat mind több oldalról és egyre mélyebben feltáró szakirodalmában is kiemelkedő jelentőségű az itt ismertetett munka, mely a címben szereplő három évszázad jobbágyrendszerének egészéről ad átfogó képet s egyben páratlanul részletes feldolgozást. A szerző, mint az előszóban rámutat, „nem a parasztság XVI—XVIII. századi históriájának megírását tűzte ki céljául, hanem annak a rendszernek a körvonalazását és a forrásadottságokhoz mért elemzését, amelyben a jelzett századok jobbágyai éltek és dolgoztak". E célt a szerző, mint látni fogjuk, teljes mértékben elérte, s műve a szerényen megjelölt „forrásadottságok" helyett a legnagyobb körültekintéssel gyűjtött hatalmas adattömegre épült. Az adatoknak ez a rendkívüli bősége lehetővé teszi, hogy szemléletesen bontakozzék ki az olvasó előtt a kiváltságos osztály alá vetett néptömegek sorsának alakulása az örökös jobbágyság hosszú korszakában. Lehetővé teszi, hogy feltáruljon az út, annak minden fordulata ós változása, az utóbbi jelenségek okaival együtt, s a komplex ábrázolásból kirajzolódjék a gazdasági-társadalmi fejlődós nyomán kialakuló jogrendszer, annak a jobbágyosztály helyzetére és szerkezetére gyakorolt visszahatásaival. S az okoknak és okozatoknak ez a folytonos egymás mellé, illetőleg egymással szembe állítása, a változást előidéző erők összetevőinek gondos szétválasztása, majd hatásuknak ismét egységes képbe foglalása a kor jobbágyrendszerének lényegét emeli ki, így a munka, sok más értéke mollett — az előszónak megfelelően — valóban „rendszertörténetté" mélyül. A szerző a tárgyat, a szükséges visszautalásokkal, 1556-tól veszi vizsgálat alá, amikor a törvényhozás az ún. második jobbágyság bilincseinek szorítását egy kissé megtágította. Az 1514-ben elvesztett költözési szabadságot visszaadó 1556 : 27. tc. azonban nem vált új fejlődés kiindulópontjává. A szerző behatóan vizsgálja a jobbágyköltözós ekkori szabályozásának hiányosságait s a módot, ahogyan a vármegyék a törvény (az említett 27. tc. s a hozzákapcsolódó 28 — 30. tc.) hézagait a maguk érdekei szerint statútumaikkal kitöltötték. Ismerteti az ablicenciálás mellett és ellen a birtokos nemesség körében felsorakozott erőket, az eltérő állásfoglalások okát — a munkaerőszükséglet növekedésének mindkét irányban érvényesülő hatását —, végül a jobbágyköltözés akadályozására irányuló tendenciák felülkerülését, s az örökös jobbágyság formájának e körülmények szerint végbement alakulását. A továbbiakban rendkívül részletes s a felhasznált számtalan adat ellenére igen jól áttekinthető leírást kapunk a jobbágyosztály helyzetéről a XVI—XVII. század fordulóján, a szabad költözés megszűnésekor, majd a XVII. században, az örökösjobbágyrendszer teljes megmerevedése után. Látjuk, hogyan válik szokásjoggá a colonus röghözúrhoz kötöttsége, s hogyan válik a jobbágy földesúri tulajdonná ebben a jogrendszerben. Az erről szóló (5.) fejezet a munka egyik legkitűnőbb része. A felsorakoztatott adatok meggyőzően bizonyítják, hogy a jobbágy csupán személyében, telek vagy telekrész nélkül is lehetett zálog, csere, ajándékozás vagy adás-vétel tárgya; hogy a kor felfogásá-
