Századok – 1971
Tanulmányok - Zsigmond László: A Párizsi Kommün helye a francia politikai gondolkodás történetében 1185/V
A KOMMÜN A FRANCIA POLITIKAI GONDOLKODÁSBAN 1197 tói. Vagy egészen fölébe szállani s hideg bérceken dideregni, mint íbsen vagy Nietzsche. Ezt várta volna mindenki France-tól. Hiszen művész az összes istenek kegyelméből. Csinál magának egy pompás külön univerzumot. Trónt állít bele s rácsücsül, ő pedig fölcsapott szocialistának . . ." Amidőn Ady azt írja: ,, . . . Anatole France tudja, hogy a szocializmus még nem lesz megváltás. De tudja, hogy milliószor több szépség és jóság lesz a földön, mint ma. Nem szabad megtagadni az életet. Az exkluzív művészet ezt teszi. Jönniök kell időknek, mikor élet és művészet megcsókolják egymást. Küzdeni kell ezért a csókért, mert ez lesz az expiáció minden Judáscsókért. Ez lesz az emberiség felmagasztosulása. Mikor? Talán sok ezer év múlva. Lehet, hogy soha. Mégis ezért kell élni. Egyébként nincs értelme az életnek. Meg kell ölnünk magunkat vagy összerombolni, bombázni mindent, ami van. A szocialisták arra mennek, a cél felé. Ezért kell velük menni. Nem érnek oda. De egy részét az útnak megfuthatja velük az emberiség . . ." így lett szocialista Anatole France ..." akkor Ady a saját szocialistává válásának a lehetőségét vagy elkerülhetetlenségét is mérlegelte. * Szocialistává válni nem lehet, legalábbis tartósan nem, saját politikai tapasztalat nélkül; és ez fennáll nemcsak az értelmiség, hanem a parasztság, sőt a munkásosztály esetében is. A francia parasztságnak közel száz évre volt szüksége, hogy előbb köztársaságivá, majd radikálissá és végül a századfordulón szocialistává kezdjen válni. Ha Engelsnek ,,A parasztkérdés Franciaországban és Németországban" című tanulmánya az előbbi vonatkozásban nyújt nagyon is megfontolandó s még napjainkban is aktuális gondolatokat, úgy a „Kommunista Kiáltvány" 1890-es német kiadásához írott előszavában nem kevésbé megszívlelendő az, amit Engels a munkásosztály szocialistává válása folyamatáról mond. Álljon kommentár helyett az előszó idevonatkozó részlete: „A »Kiáltvány«-nak megvolt a maga saját életpályája. Megjelenése pillanatában a tudományos szocializmusnak akkoriban még kislétszámú élcsapata lelkesen köszöntötte ... A »Kiáltvány«-ban felállított tételek végső győzelmét illetően Marx csakis és kizárólag a munkásosztály szellemi fejlődésére hagyatkozott, melynek az együttes cselekvésből és a véleménycseréből szükségszerűen ki kellett sarjadnia. A tőke ellen vívott harc eseményei és viszontagságai, a vereségek még jobban, mint a sikerek, elkerülhetetlenül fel kellett hogy világosítsák a harcolókat eddigi csodaszereik elégtelenségéről, és koponyáikat fogékonyabbá kellett hogy tegyék a munkások felszabadulása igazi feltételeinek alapos átlátására. És Marxnak igaza volt. A munkásosztály 1874-ben, az Internacionálé feloszlásakor, egészen más munkásosztály volt, mint 1864-ben, alapításakor. A proudhonizmus latin országokban, a specifikus lassalleánizmus Németországban kihalóban volt, és még az akkori megrögzött konzervatív angol trade-unionok is fokozatosan haladtak a felé a pont felé, amelyen 1887-ben swanseai kongresszusuk elnöke így szólhatott nevükben: »A kontinentális szocializmus már nem ijesztő számukra.« De a kontinentális szocializmus 1887-ben már csaknem kizárólag az az elmélet volt, amelyet a »Kiáltvány« hirdet. És így a »Kiáltvány« története bizonyos fokig a modern munkásmozgalom történetét tükrözi, 1848-tól kezdve . . ." Ha a parasztságnak közel egy évszázadra, a munkásosztálynak majdnem négy évtizedre volt szüksége, hogy magáévá tudja tenni a szocializ-
