Századok – 1971

A moszkvai történészkongresszusról 1129/VI

A MOSZKVAI TÖKTÉNÉSZKONGRESSZUSHÓL 1147 A kongresszus résztvevőinek alkalmuk volt arra, hogy a marxista történetírás nemzetközi fejlődésével megismerkedjenek. így megbizonyosodhattak az alkotó, sokoldalúan elemző, a korszerű eszközöket kellőképpen alkalmazó szemlélet és módszer térhódításáról, a marxista történetírás befolyásának, tekintélyének növekedéséről. Nem nélkülözte a konstruktív hatást az a jelenség sem, amely a marxista történészek egyes problémákat érintő, egymás közötti vitáiban jutott kifejezésre. Ugyanekkor találkozhattunk még némelykor dogmatizmussal, vulgarizálással, de a marxista osztályszempontoknak a történeti elemzésben való háttérbe szorulásával is. A kongresszus egész menetének megfigyelése alapján megállapítható, hogy akárcsak más tudományágak területén — a kongresszus nem a legmegfelelőbb módja a történetírás vitás kérdései tisztázásának. Ez — úgy véljük — nem is lehet a feladata. Az azonban bírálható, hogy a tárgyalásokon sok a formális elem. Az elnökök szerepe többnyire annyiból áll, hogy összegyűjtik a hozzászólásra jelentkezettek neveit, felkérik a hozzászólókat és megköszönik a hozzászólást. Ezen a téren bizonyos visszafejlődés vehető észre. 1965-ben a XII. kongresszuson néhány esetben az elnökök színvonalas összegezésben zárták le a vitát, itt erre már alig volt példa. — A formális lebonyolítást még fokozza, hogy a rapporteur-ök — néhány kivételtől eltekintve — röviden szóban összefoglalják, amit írásban a résztvevők már ismernek. Maga a vita is sokszor formális. A legtöbb hozzászóló (olykor még az expert-ek sem kivételek) a témáról általában mondja el a véleményét, és jóval kevesebb azoknak a száma, akik valóban vitába szállanak a rapportok megállapításaival. A hozzászólók egymással alig vitatkoznak. Ennek a lehetőségét eleve korlátozta, hogy számuk nincsen limitálva, egy-egy delegáció több tagja is felszólal, saját honfitársaik megállapításait helyeselve, esetleg bírálva vagy kiegészítve. A hozzászólások időtartamát (leszámítva egyes szekciókat, ahol kevesen vannak és így nem korlátozzák a hozzászólókat) 5 percben állapították meg, ami rendkívül megnehezíti, hogy a hozzászólók érdemben foglalkozzanak a rapportok, hozzászólások megvitatásával. A végén a rapporteurök válaszolnak, legtöbbször fenntartva álláspontjukat, és senki nincsen, aki lezárja és értékelje a vitát. Mindezek s egyéb okok is (pl. a kongresszus tárgyalásaival párhuzamosan rendezett kulturális programok) nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a résztvevők tényleges bekapcsolódása egyenetlen volt. Az első napokban volt olyan ülés, ahová alig lehetett beférni (a számítógépek alkalmazása, az életrajz szerepe), később az érdeklődés a hallgatóság számából következtethetően is erősen megfogyott. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a kongresszus megfelelő fórum a különböző álláspontok, kutatási eredmények bemutatására, konfrontálására. A Nemes Dezső akadémikus által vezetett mintegy 100 tagú magyar történészdelegáció, - amely jóval nagyobb volt, mint a korábbi kongreszszusokon — a lehetőségek keretein belül eredményesen részt vett a kongresszus munkájában. Ember Győző alelnöke volt az augusztus 20-i délutáni ülésnek. Elekes Lajos, Lackó Miklós és Székely György referátumot készítettek; Pach Zsigmond Pál mint expert kapcsolódott be a XVII. századi Európa fő kérdéseiről rendezett vitába. A már említetteken kívül még többen szót kaptak. Andics Erzsébet A XIX. század második felének orosz konzervativizmusa c. referátumához (R. Pipes Egyesült Államok) kapcsolódva, a kelet-európai