Századok – 1971

Folyóiratszemle - Read; H. C. lásd Hawke; G. R. - Renouvin; Pierre: A francia közvélemény az 1914–1918-as háború alatt 1096/V

FOLYÓIRATSZEMLE JOS!) kutatások jelenlegi állása mellett a szerző is csupán arra vállalkozhat, hogy általános áttekintést adjon a kérdésről, a fejlődés lényeges állomásait kijelölje, jellemző vonásaikat bemutassa, néhány kutatási eredményt megformulázzon, és főleg további kutatásokra ösztönözzön. Ennek megfelelően háborús évek és hadműveleti szakaszok szerint nyomon követi a fenti széles értelemben felfogott közvélemény változását, mégpedig nem csupán alapvető tendenciáiban, hanem — amennyire ez lehetséges — minden finom rezdülésében. Ily módon sikerül neki rendkívül összetett, színes és mozgalmas képet rajzolnia a francia közvélemény alakulásáról az első világháború alatt. A tanulmány befejező részében ismét általános érdekű elvi és módszertani kérdéseket vet fel, nevezetesen : milyen szerepe volt az első világháború alatti francia közvélemény formálásában a kormányzatnak, a politikai pártoknak, a „pressure group"-oknak, valamint a sajtónak, továbbá: hogyan reagáltak mindezekre a hatásokra a néptömegek? A kormány a nemzet érdekében álló feladatának tekintette a nemzet morális egységének fenntartását. Evégből igyekezett megakadályozni olyan hírek elterjedését, amelyek a lakosságot nyugtalanítanák, elkedvetlenítenék, a kormányba vetett bizalmát megingatnák, vagy — tűi-optimista jellegüknél fogva — későbbi csalódásoknak, kiábi ándulásoknak forrásává válhatnának. A kormányzat ezt a feladatkörét a cenzúra útján igyekezett ellátni. A cenzúra általánosan elterjedt rossz hírével szemben meg kell állapítani, hogy eléggé körültekintően, megfontoltan és józanul járt el, a direkt nyomást igen gyakran a meggyőzéssel, a rábeszéléssel helyettesítve. A parlament a kormány feletti ellenőrzési jogát még azután sem gyakorolhatta normális módon, miután a politikai élet az 1916 eleji kényszerszünet után újból mozgásba jött. Eimek ellenére a képviselők többször kifejezésre juttatták a katonai közigazgatással szembeni elégedetlenségüket, s egységesen sürgették a hadianyaggyártást és újoncozást. A háborús célok kérdésében azonban a pártok sem egymás közt, sem az egyes pártokon belül nem voltak egységesek. Ezen véleményeltérés következtében a politikai pártokkal szemben megnőtt azoknak a „pressure group"-oknak a jelentősége, amelyeket a háború kitörése alkalmából a közvélemény megdolgozására hoztak létre. A napilapok a cenzúra által rájuk rakott terhek és korlátozások ellenére igyekeztek eleget tenni a rájuk háruló kettős feladatnak: a közvélemény visszatükrözésének és ugyanakkor irányításának. Ez utóbbi kevéssé sikerült. A vidéki lapok csekély befolyással bírtak a vidéki lakosságra; inkább csak visszatükrözték, mintsem irányították a közvéleményt. Lényegében nem tettek mást, mint tájékoztatták a mezőgazdákat az élelmiszerellátás kérdéseiről. A párizsi újságok ugyan a vidéken is el voltak terjedve, de hatásuk nem állt ezzel egyenes arányban. Különösen 191(i-tól kezdődően a közvélemény rendkívül szkeptikus volt a sajtójelentésekkel szemben. A néptömegek szociális helyzetük és településük szerint rendkívül eltérően reagáltak az eseményekre. A munkásság jórésze még 1917-ben is, amikor a szociális nyugtalanság a legnagyobb hullámokat verte, elutasította a politikai sztrájkot és a pacifista propagandát. A polgárságon belül is külön vált az a réteg, amely a háborúból hasznot húzott, attól, amelynek életszínvonala a háború alatt süllyedt. A néptömegek magatartására vonatkozólag három szabály a jellemző: 1. A néptömegek meglehetős önállóságot mutatnak a hivatalos propagandával és újságokkal szemben; a sajtó tehát ebben az időben nem tekinthető a közvélemény hű tükrének. 2. A közvélemény magatartását nem a propaganda beavatkozások határozták meg, hanem a hadihelyzet mindenkori változása. A harcoló csapatok morálja és a civil lakosság magatartása között — 1917 novemberétől eltekintve — majdnem mindig szoros kapcsolat volt. A pacifista propaganda csupán kihasználta a lakosság csüggedt hangulatát, de nem idézte azt elő. 3. Az államhatalmat a közvélemény depressziós hangulatai — különösen 1917 tavaszán, a Nivelle-offenzíva kudarca után — nyugtalanították, de ezek nem tartottak elég sokáig ahhoz, hogy a kor-