Századok – 1971

Közlemények - Duczynska Ilona–Horváth Zoltán: Polányi Károly és a Galilei Kör 89/I

POLÁNYI KÁROLY ÉS A GALILEI KÖR 97 De testvéreim, íme itt vagyunk mégis, hogy gyászoljunk egy furcsa embert, egy felelőtlen rímkovácsot, aki azt álmodta, hogy mi vagyunk a zsinat, akit ő összedobolt és hogy ő küldte Dózsáit Magyarországnak. Es íme, mi valóban gyászoljuk őt és. gyász-zsinatot tartunk az ő parancsára az ő emlékének tiszteletére. Vezérünk ő. Mert hisszük csak, hogy hisszük, hogy csak a társadalom valódi, az egyén nem. A költő vágyai, óhajai és panaszai egyéniek, olyan egyéniek, hogy csak a rím szárnyán száguldó képzel et e a kedélynek vihet el oda, ahol az ilyen vágyat megérteni lehet és mégis : ő a lélek, vezére. Es azt hisszük, úgy-e bár mi, a kor emberei, hogy a társadalmi válóság dönti el az emberi lélek sorsát, a költő leikéét is. Hogy a megszámolható és megmérhető tényei a külvilágnak a társadalomnak az az alapja, amely minden lelki élet tervrajzát megadja, amelyen annak az épülete felépül. A társadalom fejlődésének a menetétől függ a gondolatok sorsa, a gazdasági haladás irányától az ábrándok jelentősége. Hisszük, hogy a vezető fáklya csak a felcsillámló visszfénye a tömegekben lappangó forradalmi tűznek és hogy a költő harci riadója puszta visszhangja a társadalmi földrengés morajának. Hisszük, hogy nem az érzéseink indítják meg a világot, hanem a világ indítja meg bennünk az érzelmeket, hisszük, hogy nem eszméink képére alkotjuk meg a való életet, hanem, hogy a való élet puszta tükrözése az eszméletünk. De íme, hisszük csak, hogy hisszük ezeket, tisztelt gyülekezet. Mert a társadalmi valóság és a költő eszmélete közötti hősies és fenséges küzdelem nem lehet látszat, hiszen nincsen, ami annál létezőbb volna. Mert ez a küzdelem fájdalom és erőlködés, teremtő akarat, eleven látomás. E küzdelem megrendít bennünket és ez a megrendülés itt van, jelen van. Vagy csak a közöny volna igazi, amelyet a fájdalom kicsordít, de ez a mi fájdalmunk, amely annál előbb volt és mélyebben él, csupán látszat volna ? De mi értelme van látszatról beszélni, ha nincs valóság, és mi a valóság, ha nem a költő lelkének viaskodásai és a mi megilletődött gyászunk, amellyelw

a hőst elsiratjuk? Es hiszünk ugyebár abban, hogy az emberiségnek alkalmazkodnia kell a társadalmi valósághoz, hogy a külső dolgok a valódi dolgok és hogy a tudomány az útmutató bennük. Hisszük, hogy nem az emberek csinálták a háborút, hanem a viszonyok, hogy nem mi emberek vagyunk felelősek érte és bűnösök benne, hanem a viszonyok, és azért nem magunknak kell megváltoznunk, hanem a viszonyoknak. A mi korunknak az a hite, hogy az emberi lét önmagában jelentés nélkül való, a mai emberiségnek az a hite, hogy 6 valójában nincsen is. Mert mi hiszünk abban, megrögzött és eltökélt hittel, hogy hitetlenek vagyunk, hogy mi vagyunk a hitetlenség kiválasztott nemzedéke, akik meg fogjuk találni a hitetlenség Ígéret földjét ; a tökéletes intézmények és berendezések világát. Ez a hitetlenek hite : csak így kell szólania mindenkinek, csak erre vagy arra lehet szavaznia mindenkinek, ezt vagy azt kell lelőnöd és minden jó és tökéletes lesz, anélkül, hogy meg kellene változnunk. A hívő pedig így szól: megváltozom és minden megváltozott a világon, és ha a többiek is megváltoznak, megváltozott az egész világ. A cselekvést pedig azon mérem, mennyire szolgálja megváltozásomat. De íme, hisszük csak, hogy hitetlenek vagyunk, tisztelt gyülekezet, mert, miközben a hitetlenséget hirdetjük, íme meghajtjuk gyászlobogónkat a hit hőse, a költő előtt, és magunk is az önfeláldozás útján igyekszünk követni a példáját. Titokban magunk is megváltozunk, mert titokban mindannyian hiszünk. Semmiféle tudomány nem változtathat ja meg, csak megerősítheti azt az igazságot, hogy a madár nem a nehézségi törvény folytán, hanem annak ellenére röpül, hogy a fa nem a gazdaságosság elve, hanem teremtő bőség elve szerint fakasztja leveleit, hogy a társadalom nem az anyagi érdek folytán, hanem annak ellenére emelkedik mind magasabb eszmei fokra és hogy az emberi hit, erő és önfeláldozás nem az anyagi érdekek lefelé huzó nehézségi ereje, hanem a véle szembeszegülő szellem szent törvénye szerint vezetnek bennünket felfelé: Ady írta »A kényszerűség fájá«-t, Nem tudom, mi vagyok, Vád akartam lenni, Vád, nem : ijedelem S• mint szép példaadás Virágzik, gyümölcslik Szegény, szelíd fejem. Oh, én kényszerű Rend, Tagadás fejfája Latorból szent szülő, Oh, én szegény, szegény, Pártütőből pártos Uzsorás zendülő. 7 Századok 1971/1.