Századok – 1970
Tanulmányok - Willibald Gutsche: Az állam és a monopoltőke együttműködésének mechanizmusa Németországban az első világháború első hónapjai alatt 251/II
278 WILLIBALD GUTSCHIf a közös imperialista érdekek aspektusa alatt jelentkező külön csoport-érdekekkel kapcsolatos ellenvetései mindig csak a német imperializmus alapvető politikai céljait szolgáló módszerek megváltoztatására terjedtek ki. A birodalmi kormány csupán e szűk keretek között mérte össze egymással a két irányzat koncepcióit. Ennek eredménye a mindkét koncepció elemeit egyesítő politika volt. Nem helytálló az a feltevés, hogy a Bethmami Hollweg-kormány a rajna-vesztfáliai monopolcsoportnak jobban megfelelt, s a HAPAG, a Deutsche Bank és a Norddeutscher Lloyd körüli csoporttal fennálló kapcsolatai gyengék, sőt részben igen kétesek voltak.65 A kormány tervei taktikai kérdésekben inkább a hajlékonyabb, liberalizáló irányzat koncepciója felé hajlottak, belpolitikáikig még sokkal erősebben, mint külpolitikailag. E vonalvezetésnek három döntő tényezője volt: 1. A birodalmi kormány a nép egysége kedvéért — amit a háborús győzelem feltételének tartott — nem folytathatott határozott politikát sem a konzervatív imperialista áramlat érdekében (tekintettel a munkásosztályra és részben a banktőkére), sem a hajlékonyabb, liberalizáló koncepció érdekében (tekintettel a nyugat-német nehéziparra és a junkerekre). 2. Ebből belpolitikai téren azt a következtetést kellett levonni, hogy a néptömegeket huzamos időn át csupán a nyílt elnyomás módszerével nem lehet kitartásra bírni. A birodalmi kormány a munkásmozgalmat ezért belülről, az opportunista párt- és szakszervezeti vezetők segítségével igyekezett megnyerni az imperialista állam számára, hogy ezzel a monarchista államformát, az imperialista-militarista rendszert általában megerősítse és a demokratizálódást megakadályozza. A belpolitika ilyen átállításának azonban nem volt politikai bázisa. A német imperializmus céljai és lehetőségei közötti ellentmondás nemcsak a hadicélok és a katonai-gazdasági erők közötti viszonyra vonatkozott, hanem a háború győzelmes befejezésének feltételeként megtervezett belpolitikai változások és a megvalósításukhoz szükséges politikai konstelláció közötti viszonyra is. A birodalmi kormánynak tehát — tekintettel a konzervatív imperialista áramlat ellenállására — mindig újból el kellett halasztania az átállítás gyakorlati megvalósítását, mivel sem egy „liberális többség" nem jött létre, "sem a munkásmozgalomnak az imperalista államba való integrálása nem sikerült. 3. Külpolitikailag a birodalmi kormány — tekintve a nemzetközi erőviszonyokat — nem igen tartotta teljesen megvalósíthatónak a konzervatív imperialisták széleskörű annexiós követeléseit. Ehhez járult még a múlt annexiós és nemzetiségi politikájának negatív tapasztalatain alapuló aggodalma, hogy más országbeli lakossággal bíró nagy területek közvetlen bekebelezése komoly veszélyeket idézhet elő. Ezért a hivatalos hadicélok tervezete — ahogy azt már Bethmann Hollweg 1914. szeptember 9-i memoranduma is ismer«teti — a német imperializmus hatáskörébe sorolandó területek tekintetében az uralkodó osztály mindkét irányzatának expanziós követeléseit kielégítette, taktikai szempontból azonban az expanzió módjára vonatkozólag főleg a nagyterületű, közvetlen annexiók, az európai hegemónia formáját illetőleg inkább a hajlékonyabb imperialista irányzat koncepciója felé hajlott. es W erner Basler: Deutschlands Annexionspolitik in Polen und im Baltikum 1914— 1918 (Németország annexiós politikája Lengyelországban és a Baltikumban 1914 — 1918). Berlin 1966, 44. 1.
