Századok – 1970
KÖZLEMÉNYEK - Löbl Árpád: Az igazi Vasa Stajić 78/I
AZ IGAZI VASA STAJIŰ 83 1930-as, 1940-es években az ifjakat a Párt szervezte és irányította, Stajidot pedig ezek az ifjak [rajtuk keresztül tehát a Párt] befolyásolták az újabb politikai harcra. Bizonyos, hogy apály és dagály, lendületes lelkesedés és apátia váltogatták egymást Stajic életében, de bizonyos az is, hogy sohasem kapcsolódott ki teljesen, s hogy legaktívabb idejében [1897—1906, 1912—1924, 1935—1947] óriási csaták dúltak személye körül, amelyek szintén arra mutattak, hogy jelentős s nem elszigetelt személynek tartották. Különösen 1912—1914 között írtak róla a lapok igen sokat és állandóan -— pro és kontra —,23 lelkesedve érte vagy le-hazaárulózva őt. A sajtó ekkor visszhangzott nevétől. De már kamasz korában nem csupán Karlovcin, a gimnáziumban szervez szocialista diákcsoportot, de szülőfalujában, Mokrinban is — minden valószínűség szerint—ő szervezi 1894-ben, 16 éves korában, a kiskorú pásztorok sztrájkját2 4 és 1897-es kicsapatása után, Karlócáról Senjbe kerülve a gimnáziumba, ott mind a diákokkal mind a munkássággal is együttműködött, és mire leérettségizik — mint a ,,senji affér" szervezője ellen — már a horvát hivatalos lap is kampányt szervez ellene (Senj-Zengg).2 5 Nem lehet itt célom, terem sincs hozzá, hogy végigfussak Stajió egész életén: elszigeteltségét vagy kapcsolódásának fokát kutatva élete egyes szakaszaiban 1896 és 1946 között. Itt csak arról lehet szó, hogy Stajic életével megindokoljam, okát adjam viszonylagos visszavonulásának 1907-ben [ne feledjük: az apály éve volt ez a nagy forradalmi hullámnak is Oroszországban, Magyarországon is, de egyút tal a nemzeti forradalom antifeudális hullámában is a Balkánon; márpedig Stajió érdekelve volt, mind a szocialista mind pedig a balkáni antifeudális-nacionális hullámban] és 1924-ben [amikor szintén elkövetkezett már Európa-szerte a kapitalizmus viszonylagos megerősödése és a „Wiederaufbau" korszaka]. Persze a kérdés nem ennyire egyszerű s nem adhatja meg rá a választ csupán a nemzetközi keretekre való hivatkozás. Stajió ideiglenes visszavonulásának számos hazai tényezője is volt, és ezek kapcsolatban álltak egyéni-lélektani szerkezetével és azzal a ténnyel is, hogy nemzete még a nemzeti forradalom megvívása előtt állott, amely a Balkánon jórészt még antifeudális tartalmú volt, olyan jellegű és lényegű tehát, amelyet még a polgárság is vállalhatott volna, ha nem lett volna ez az idő — világviszonylatban — már a szocialista forradalom előkészítésének kora is egyúttal, ami a polgárságot visszavonulásra késztette, és odavitte a dinasztia és az ántánt oldalára, az imperializmzus oldalára. A balkáni polgárság nem volt már képes saját — nemzeti formájú — antifeudális forradalmának következetes vógigharcolására, s ezt Stajic már törökországi tartózkodása idején [Pljevlje-Szandzsák: 1904—1907] tapasztalhatta,hiszen nem csupán atörök pasa és a pravoszláv klérus, de a fiatal Szerbia kormánya is ellene fordult, amikor a falvakban, a városi, pljevljai polgárság támogatásával, meghirdette az antifeudális, török-ellenes forradalmat.26 Ugyanakkor a magyarországi szocialista pártvezetőség, amellyel Stajió már 1898 óta személyi kapcsolatban állott, nem gondolt a nemzetiségekkel való komolyabb együttműködésre, nem tartotta lényegesnek a nemzeti kérdés megoldását [még 1918-ban sem], s ezzel — különösen 1904 óta — egyre inkább tova taszította magától azokat a szerb szocialistákat, akik a két célt, mint Stajió is, kapcsolni igyekeztek. Stajió ilymódon kénytelen-kelletlen a polgárság felé orientálódott, amelyben azonban, mint tudjuk, már 1904—1906-ban szintén csalódott, hogy azután azt a [Szabó Ervinével ellentétes] „stratégiai" elgondolást tegye a magáévá, hogy csupán a még „romlatlan", de jórészt polgári-órtelmeségi ifjúsághoz forduljon, azt próbálja maga köré csoportosítani és felkészíteni az „elsődleges" cél elérésére, a nemzeti forradalomra, hogy azután, már az új, a nemzeti hazában folytassa harcát [a „permanens forradalom" egy fajtáját]^ a szocializmus érdekében. így került sor az 1907—1911-es időszak bizonyos relatív visszavonulására, amelyre azonban az 1912—1914-es nemzeti forradalmi korszak felfokozott aktivitása következett. Hasonló okok késztették őt az 1924—1935-ös viszonylagos politikai passzivitásra is, abban az időben, amikor újra csalódnia kellett a szerb polgárságban és szociál-Pol. lik, 22'/. I. 97. jegyz., 179-180. jegyzetek а 231-23Б. oldalakon stb. Szmrecsányi beszédét lásd a Képviselőházi Napló-ban 1917. 35. köt. 718 összeülés, 256 - 270. 1. majd tovább a 445. oldalig. I.ásd a Pol. lik-len is, 285. 1. 13. jegyz. A körötte dúló harcokról lásd a Pol. lik több helyét, így pl. 201. és 2C3. I a íregfelelfl jegyzetekkel; 413. 1., 151. jegyz.; 418-421. 1. 209. jegyz.; 429-432. 1. 307. jegyz.; 434-436. 1. 336. jegyz.; 538-540. 1. 2. jegyz. stb., stb. "Torontál 1894. 149. száma és Pol. lik, 64. 1. 57. jegyzet [az első az oldalszám, a második a jegyzet száma] "Pol. lik, 60-61. 1. 20. és 31. jegyz. "Uo. 83-88. 1. és 105-120. 1. 26-31. jegyz. 6*
