Századok – 1970
Tanulmányok - Berend T. Iván: A termelőerők fejlődése: növekedés és struktúraváltozás Magyarországon a szocialista átalakulás negyedszázadában 827/IV
856 BEHEND T. IVÁN: A TERMELŐERŐK FEJLŐDÉSE . Ugyanakkor azonban az objektíve elkerülhetetlen tendenciák a magyar gazdaságfejlődés felszabadulást követő évtizedeiben különösen kiélezetten jelentkeztek. Ez egyrészt annak a következménye volt, hogy az iparosítás feszített programja mellett a maximálisra csavart felhalmozás ellenére sem jutott megfelelő beruházás, anyagi forrás és eszköz az egyéb ágazatokra, különösen a nem közvetlenül termelő ágazatokra. Ezt a kényszert azután a gazdaságfejlesztés mintegy erénnyé kovácsolta, amikor tudatosan is háttérbe szorította a „nem termelő" ágazatokat. Az ötvenes évek jellegzetes elméleti tézise szerint ugyanis a szolgáltatási ágazatokat egyáltalán nem tekintették nemzeti jövedelem-termelő szektornak, hanem úgyszólván belső megkülönböztetés nélkül inproduktiv, nemzeti jövedelmet fogyasztó „tehertételnek". A minden áron kívánt leggyorsabb ütemű iparosítás útjában tehát a szolgáltatásokat lényegében inkább akadálynak tartották. Az említett objektív hatások és az egy ideig erőteljesen érvényesülő fejlesztési szemlélet erőteljesen rányomta bélyegét az ágazat beruházási lehetőségére, állóeszköz-és munkaerő ellátottságára is. Az ágazat beruházásai az összes beruházásnak az ötvenes évek első felében mintegy 1/3-át tették ki, ami az évtized második felére közel 1/2-es arányra emelkedett, hogy a hatvanas évek első felében ez ismét valamelyest csökkenve 44%-on állapodjék meg. A magyarországi arányok nagyjából megegyeztek a szocialista országokban kialakult arányokkal, sőt azon belül kedvezőbb képet mutatnak, hiszen a szocialista országok többségében a hatvanas években is 40% alatt, sőt egyes országokban (Bulgária, Románia) csupán 25—30% között mozgott az ágazat beruházási aránya. A fejlettség magasabb szakaszában járó országokban azonban a megfelelő részesedés az összes beruházás 2/3-a körül ingadozott. Az átlagosan alacsony beruházások hatását is jelentősen rontotta a különösen erős arány-ingadozás. A beruházások általában is jellegzetes ingadozásai ugyanis az infrastrukturális területeken különösen hevesen zajlottak le. A közlekedési beruházások aránya pl. az összes beruházások 6 és 18%-a, a lakásépítkezésé 11 és 27%-a között ingadozott, ami az ágazat gyakran váltakozó és káros ki- illetve leépítését vonta maga után. Mindezek hatására az anyagi termelés ágazatainak állóeszközállományához képest (127%) a nem anyagi termelés ágazatainak állóeszközállománya jóval szerényebben (71%) növekedhetett csupán. A vizsgált periódus egészét tekintve a tendencia kedvezőtlenül hanyatló. 1960-ban ugyanis 1953-hoz képest a nem anyagi termelési ágazatok állóalapjainak növekedése a termelési ágazatok állóeszköznövekedés ének több mint 2/3-át tette ki, 1966-ban viszont 1960-hoz képest már csak kevéssel több mint felét. Az ágazat munkaerő-ellátottsága is lassan nőtt, s ezért 1950-ben ós 1967-ben az összes keresőnek változatlanul 16 - 17%-a dolgozott csak ezeken a munkahelyeken, holott az ún. tercier ágazatok foglalkozásnövekedése a fejlettebb országok foglalkoztatási struktúra-változásának egyik legfőbb mozzanata volt, s az 1950. évi, sok helyen 16 — 18% közötti, részesedés a hatvanas évek második felére az összlétszám 1/4-ére ugrik. (A legfejlettebb országokban már az 1/3 felé közelít.) Mindezek nyomán az ágazat teljesítményének netto értéke csak mintegy megkétszereződött, vagyis lassabban nőtt, mint a nemzeti jövedelem, és ezért részesedési aránya az 195tL-es 10%-ról még valamelyest csökkent is. A fejlődési lassúság, illetve a stagnáció különösen erősen jutott kifejezésre az ágazat műszaki színvonala, korszerűsége terén.
