Századok – 1970

Tanulmányok - Berend T. Iván: A termelőerők fejlődése: növekedés és struktúraváltozás Magyarországon a szocialista átalakulás negyedszázadában 827/IV

A TERMELŐERŐK FEJLŐDÉSE . 851 alá zuhant. Az ellátottság ezzel a közepes európai szintre emelkedett: 1968-ban az egy traktoregységre jutó kereken 50 hektár szántóterület (1960-ban még 112 hektár volt !) még jóval kedvezőtlenebb ugyan, mint a nyugat-európai 10 — 20 hektár közötti szint, de lényegében megegyezik az olaszországival és sokkal jobb a görög vagy spanyol (150, ill. 240 hektár) szintnél. A kollektivizálás időszakában ennek nyomán sor kerülhetett a talajművelés gépesítésére. Ezzel egyidejűleg megy végbe a másik legnehezebb > fizikai munkát igénylő művelet, a gabonaaratás gépesítése is. Az aratócséplőgépek 1949-ben jelentek meg a magyar mezőgazdaságban, számuk 1955-ig 2,2 ezer fölé emelkedett, 1960-ban pedig megközelítette a 4,2 ezer darabot, 1967-re azonban már 9,8 ezer fölé ugrott. A traktorvontatású aratógépek közel 5 ezer darabra rúgó állományával a gabonabetakarítás 1960. évi 43%-os gépesítési foka a hatvanas évek második felére 92%-ra ugrott. A háború előtti mezőgazdaságban —tulajdonképpen már a XIX. század vécétől — csupán egyetlen művelet, a cséplés volt gépesítve. Most a gépesítés legfőbb eredményét a talajművelés és kalászosok betakarításának lényegében teljes gépesítése jelentette. Az egyéb műveletek komplex gépesítése még nem következett be, bár az előrehaladás a kollektivizálás végrehajtása idején és után több területen igen jelentős. Befejezéshez közeledik a vetés gépesítése: a 100 kat. holdra jutó gépi vetés 1960-tól 1968-ra megkétszereződött és 80 hold fölé emelkedett. 1960-tól 1968-ig a cukorrépakiszedés gépesítési foka 36%-ról 66%-ra ugrott, a burgonyakiszedés 12%-ról 23%-ra nőtt. Előrehaladt a kapálás gépesítése is, hiszen a 100 kat. hold kapásterületre jutó gépi kapálás is közel megkétszereződött. Az egyéb mezőgazdasági munkák, a kukoricaszedés és -törés, silózás, fejés stb. gépesítésében is számottevő az előrehaladás, de az elért szint még nagyon alacsony. A gépesítés előrehaladása, a jobb talajmegmunkálás, az esedékes műveletek időben történő elvégzése természetesen nemcsak az állati vonóerő felváltását és a kieső emberi munkaerő pótlását szolgálta, de szerepet játszott a hozamok emelkedésében és a termelés költségeinek csökkentésében is. (Egyes kísérletek és számítások szerint a kukorica hagyományos kézi betakarítása I esetén 1 kat. hold élő és holtmunka ráfordítása 824 frt, a tápanyagveszteség 9—13% között mozog. Morzsolásos csőbetakarítás és mesterséges szárítás, vagyis komplex gépesítés esetén a költség 536 frt-ra, a veszteség pedig 5%-ra csökken.) A gépesítés termelésnövelő hatása főként a kulturáltabb talaj megmunkálásból, részben pedig a gyorsabb, időben történő betakarításból következik. Az optimális időben betakarított kukorica mechanikai vesztesége nem haladja meg a 2,5%-ot, húsz napos elhúzódás esetén ez már 5—8%-ra ugrik és további 6 —8%-os minőségveszteség következik be. A szálastakarmány betakarítás elhúzódása tápanyagveszteséggel jár, a cukorrépa esetében pedig a nagy takarmányértékű répafej nagy hányada megy tönkre stb. A hozamok növelésében azonban jóval fontosabbak a termelés intenzifikálását szolgáló befektetések. Ezen belül is különleges szerepet játszik a talaj tápanyagellátása, mely elsősorban a műtrágyafelhasználás révén javult. A háború előtti magyar mezőgazdaság műtrágyafogyasztása rendkívül csekély volt. Az egy kat. hold szántóföldre jutó összes műtrágya az 1931 —1940 közötti évek átlagában alig haladta meg az 5 kg-t, s 1949-ben is csak 12 kg körül mozgott. Az 1950—1954 közötti években ez átlagosan 25 kg-ra emelkedett, 1960-ra meghaladta a 80 kg-t és 1968-ban már túlszárnyalta a 260 kg-t is.