Századok – 1970
Tanulmányok - Berend T. Iván: A termelőerők fejlődése: növekedés és struktúraváltozás Magyarországon a szocialista átalakulás negyedszázadában 827/IV
A TEEMELÖERÖK FEJLŐDÉSE . 829 tek körülményei között a felszabadulás előtt a tőkés időszak oktatási alapvívmányát, a kötelező és ingyenes népoktatást sem sikerült megvalósítani. A legtöbb, amit a XIX. század utolsó harmadától a XX. század közepéig eltelt mintegy nyolc évtized alatt biztosítani lehetett: a tömeges analfabétizmus felszámolása. Bár ez koránt sem volt maradéktalan. 1930-ban a 7 évesnél idősebb népesség 11 %-a volt analfabéta. De az idősebb írni, olvasni nem tudó korosztályokat nem számítva, a két világháború között a tanköteles korban levő fiatalok 8%-a továbbra sem járt iskolába. 1930-ban a gazdaságban dolgozó Ö3szes keresők 78%-a az írni-olvasni tudásnál többet alig nyújtó 4—6 elemi osztályt végezte csupán el. A középiskolai szintű képzettség pedig úgyszólván teljesen hiányzott: a középiskolás korú népesség sorából csak minden tizedik járt iskolába, a keresők között viszont a középiskolai végzettséggel rendelkezők aránya még a 3%-ot sem érte el. A keresők általános kultúrszintje tehát a XX. század közepéig is rendkívül alacsony maradt, általában nem érte el a fejlettebb országok által már a XIX. század utolsó harmadára, végére kialakult szintet, vagyis tulajdonképpen alighogy felelt meg a modern gazdaság által támasztott követelményeknek. A felszabadulás után hatalmas, hirtelen fordulat következett be a magyar oktatásügy történetében és a szocialista átalakulás keretében valóságos kulturális forradalom bontakozott ki. A tőkés iskolarendszer felszabadulás utáni reformja mindenekelőtt megszüntette az alapképzés régi, rendkívül alacsony színvonalú 4, illetve 6 osztályos rendszerét és az erre épülő, zsákutca-típusú ún. polgári iskolai típust, s kialakította a 8 osztályos általános iskola egységes alapképzést nyújtó rendszerét. A kötelező népoktatás kereteit a forradalmian átalakult gazdaságitársadalmi viszonyok nyújtotta lehetőségek között az iskolaköteles korú fiatalság tulajdonképpen csak a felszabadulást követő évtizedekben tudta valóban kihasználni, kitölteni. Az általános iskolai tanulók száma az 1938. évi 1,1 millióról a hatvanas évtized elejére 1,5 millióra emelkedett. (Az évévtized végén a fiatal korosztályok létszámcsökkenésével visszaesett 1,3 millióra.) A számszerű fejlődés legfőbb elemeként emelhetjük ki, hogy lényegében a tanköteles korosztályok egésze részt vett már az oktatásban, sőt mind többen végzik el az általános iskola nyolc osztályát. Az 1937/38-as tanévben a 200 ezres első osztályokkal szemben a 7. és 8. osztályoknak megfelelő iskolai osztályokban (minden iskolatípust figyelembe véve) már csak 30 —40 ezer tanuló tanult. Az 1960-as években az összlétszám úgyszólván arányosan oszlott meg a nyolc osztály között. A 8. osztályt elvégzettek száma állandó, egyenes vonalú emelkedést mutat: 1937/38-ban nem érte el a 34 ezer főt sem, 1950/5l-ben túlhaladta a 79 ezres létszámot, a hatvanas évek végén meghaladta a 180 ezer főt. Az analfabetizmus tulajdonképpen csak ezekben az években tűnik véglegesen el, az 1960. évi népszámlálás idején már nem éri el a 4%-ot sem. E történelmi jelentőségű előrehaladás összekapcsolódott az alapfokú képzés lényeges tartalmi fejlődésével. Míg a 4 —6 osztályos elemi iskolákban, különösen a legrosszabban ellátott tanyai, falusi iskolákban, melyek tömegeiben osztatlan oktatás folyt, valóban alig lehetett szó többről, mint az írás, olvasás elsajátításáról, a számolás alapjainak és a legkezdetlegesebb történelmi világkép, minimális földrajzi, természetrajzi alapismeretek körvonalainak megismeréséről. Ezzel szemben a 8 osztályos általános iskola a modern tudományos világkép alapjait nyújtja, az irodalmi és társadalomtudományi alapok
