Századok – 1970

A KORTÖRTÉNETIRÁS KÉRDÉSEI - Hozzászólások : - Rákosi Sándor: A kortörténet párttörténeti forrásai » 587/III

592 HOZZÁSZÓLÁSOK 592 felszabadulás utáni történetünkről írt művek között alig akad olyan, amelyikben ne szerepelne utalás a pártarchívumok dokumentumaira. Megkezdődött felhasználásuk a helytörténetírásban és megindult a párt felszabadulás utáni forrásanyagainak publikálása is, részben a Párttörténeti Közlemények hasábjain, részben önálló kötetekben, mint amilyen a párthatározatokról kiadott egyelőre még hiányos sorozat. A pártiratok felhasználását azzal is igyekeztünk elősegíteni, hogy elkészítettünk egy segédanyagot, amely ha nem is elemzi, de legalább leírja a párt szerveinek és apparátusának strukturális változásait 1944 és 1956 között. Ilyen segédanyagok a pártarchívumok zömében is készültek. Nagyobb a lemaradás a párton belüli iratkezelési rendszerek, módszerek elemzésében. A probléma bonyolultsága, megoldásának munkaigényes volta miatt ebben lényeges előrehaladás a közeljövőben sem várható. A pártforrások felhasználásával kapcsolatban néhány problémát említenék — korántsem a teljesség igényével. Az egyik elsősorban, de nem kizárólag a kezdeti időszakra, 1944—45-re vonatkozik. Ez a pártiratok azon tulajdonsága, hogy igen jelentős részük nélkülözi a formai hitelesítésnek, a hatósági irattermelésben olyannyira megszokott, külső jegyeit. Jellemzésül talán annyit, hogy még a legfelsőbb szervek alapvető dokumentumai — a Központi Vezetőség vagy a Politikai Bizottság egyes jegyzőkönyvei — nem egy esetben aláírás vagy más hitelesítő jegy nélkül valók. Ezek a formai hiányosságok nem abból a szempontból okoznak nehézséget, hogy a dokumentum esetleges hamisítvány voltát nem lehet megállapítani. Az a puszta tény, hogy valamely irat a párt „rcgisztratúrájában" szerepel, bizonyíték az irat hiteles volta mellett, mert szabály, hogy a pártfondba máshonnan származó anyag nem kerülhet. A nehézségek elsősorban abból származnak, ha konkrétabban kívánjuk megállapítani az egyes iratok helyét a párt irrattermelésében. Formai jegyek hiányában sokszor nehéz eldönteni, hogy valamely előterjesztés elfogadásra került-e a vezető szerváltai,és így hivatalos álláspontot képvisel vagy csak egyéni véleményt, egyes esetekben a kollektív vezető szerv által elvetett véleményt. Ilyenkor bizony a kutató nem mentesülhet a fáradságos formai és tartalmi összehasonlítás, az aprólékos elemzés alól, különben ki van téve annak a veszélynek,. hogy eredeti forrásokat használ ugyan, de hamis összefüggésekben. Az ilyenfajta elemzést, felhasználást megnehezíti ugyan az előbb már említett fogyatékosság: a forrásismereti tudnivalók kidolgozottságának hiánya, de nem teszi azt lehetetlenné. A másik probléma, amivel foglalkoznék: a pártforrások értékének problémája. Nem ezen a fórumon, de már elhangzott olyan értelmű megállapítás, hogy a párt levéltári forrásaival csínyján kell bánni, mert azok lakkozzák a valóságot. Az ilyenfajta megállapítások azt hiszem félreértik a valóságos helyzetet. Igaz, a pártforrások sem különböznek a többi forrástól abban, hogy magukon viselik koruk hatását, készítőik szubjektivitását és ennek következtében nem használhatók fel a marxista történeti metodológia alapján végzett mélyreható forráskritika nélkül. Erre is vonatkozik a régi szabály: akármilyen bizalmas is az illető dokumentum, kritikátlan felhasználása ellentmond a marxista történettudomány szelleminek. A pártforrások egésze azonban — ezt bízvást állíthat juk — objektíven tükrözi a párt tevékenységét, a társadalmi fejlődés lényeges vonásait. És ez vonatkozik arra az időre is, mikor a párt politikájában és munkamódszerében eluralkodó torzulások akadályozták a pártot az objektív helyzet felismerésében. Ezt az időszakot a pártforrások